A hulladékbegyűjtő és -feldolgozó társaságok egyetértenek az ipari és a pénzügyi tárcával abban, hogy a határon csak a bizonylatoknak megfelelő minőségű áru jusson át. Ebben nyilván nagy segítségre lehetnek az erre szakosított vámkezelő helyek. Balatoni Henrik, a Hulladékhasznosítók Országos Egyesületének (HOE) elnöke azonban úgy látja: a Pénzügyminisztérium (PM) napokban megjelent rendelete kiegészítésre szorul. Az 5. paragrafus 12. pontjában a kiviteli ellenőrzésre megjelölt – túlságosan kevés – helyszín többsége ugyanis alkalmatlan a másik fontos feladatra, az export lebonyolítására; vagy azért, mert nem határállomás, vagy azért, mert kizárólag közúti forgalmat enged át.
Becslések szerint Magyarországon mintegy 800 ezer tonna vas- és acélhulladék keletkezik évente. Ugyanakkor összesen évi 6-700 ezer tonna hulladékot igényel a magyar acélipar két főszereplője: a Dunaferr Rt. és a Diósgyőri Acélművek (DAM) Rt. A dunaújvárosiak fizetőképesek, a borsodiak kevésbé – s ez a hulladékbegyűjtéssel és -feldolgozással foglalkozó társaságok legfőbb problémája. A legtöbb gondot a DAM folyamatos ellátása okozza, annak ellenére, hogy Csiha Judit privatizációs miniszter állítja: a diósgyőri cég pénzügyi reorganizációja ha lassan is, de biztosan halad. Szalma István, a DAM vezérigazgatója kijelentette: sokat javított helyzetükön, hogy a kormány idei februári döntése nyomán 900 millió forinttal feltöltötték a cég forgóalapját. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. illetékese és a vezérigazgató egybehangzóan úgy nyilatkozott, hogy újabb állami pénzekre nincs szükség Diósgyőrben. A likviditás további javítása a privatizáció előtt álló társaság esetében már az új tulajdonos feladata lesz.
A diósgyőri elektrokemence kapacitásának optimális kihasználásához évente félmillió tonnányi fémhulladékra van szükség. Ezért a német Thyssen cég bevonásával megkezdték annak a jövő februárban munkába álló, évi 200 ezer tonna kapacitású hulladékfeldolgozónak az építését, amely a DAM területén lesz. A fennmaradó 300 ezer tonnát belföldi beszállítóktól, illetve román és ukrán importból kívánják beszerezni. Amennyiben az Ózdi Acélművek (OAM) Kft. új német tulajdonosa, a Max Aichner GmbH két éven belül valóban felépíti miniacélművét, újabb 400 ezer tonnával növekedhet a gyártók hulladékigénye.
A feldolgozandó hulladék hazai forgalmazói szívesebben szállítanak belföldre, hiszen ez csökkenti fuvarköltségeiket. Hogy miért tekintgetnek mégis az országhatáron túlra, annak egyszerű a magyarázata: az itteni megrendelők túlságosan lassan fizetnek. A hazai vas- és acélhulladékok piacán működő 12-15 nagyobb vállalat egyike, a Hungaroméh Kereskedelmi Kft. például – a világpiaci árakkal egyezően – ma 180 német márkát kér az acélhulladék tonnájáért (olaszországi szállítás esetén erre 40-50 márka fuvarköltség rakódik), a diósgyőrieknek pedig jelenleg 176 márkáért kínálják a nyersanyagot. Kántor Tibor kereskedelmi igazgató lapunk érdeklődésére elmondta: külföldi megrendelés esetén általában 80 százalékos az előfinanszírozás, ellenkező esetben fizetési garanciát kérnek a vevő bankjától. A DAM-szerződés 30 napos fizetési határidőt ír elő, ám a borsodiak pénze általában 50-60 – nem ritkán csak 90 – nap elteltével érkezik meg. Mivel a pénz a magas kamatok miatt drága áru, a hazai beszállítás így túlságosan sokba kerül a forgalmazóknak.
Az augusztus elsején életbe lépő vámrendelet a hegyeshalmi, a záhonyi, a nagylaki, a nagykanizsai, a miskolci és a budapesti 3. számú (csepeli) vámhivatalt jelölte meg szakosított vámkezelőhelyként. A HOE vasszakosztályán elmondták: a megnevezett helyek egy részén egyáltalán nem, vagy alig visznek ki vas- és acélhulladékot. A másik gondot az okozza, hogy a vámkezelő helyek távol esnek a begyűjtés, illetve a feldolgozás színhelyeitől, így az odaszállítás többletköltséget jelent. A Kopint-Datorg Vámtanácsadó Kft. illetékese – egy nemrégiben készült vizsgálat alapján – egyébként megjegyezte: a VPOP vámhivatalai nem készültek fel az új PM-rendelet végrehajtására. Sőt, sok helyen nem is tudnak az új rendelet létezéséről.
Az előzetes szakmai egyeztetés elmaradását bizonyítja, hogy a PM illetékesei sem rendelkeznek a problémáról túl sok információval. Az ipar érdekeit védő intézkedés tudomásuk szerint azért született, mert ez év elején – az európai uniós liberalizációval összhangban – hazánkban megszűnt az exportengedélyezés rendszere. A fémhulladékok kivitelének fizikai korlátozása gyakorlatilag ennek a kényszerű lépésnek az “ellenszereként” fogható fel.
A részletektől eltekintve az ipari tárca álláspontja változatlan: mivel a hazai acélgyártók fizetési feltételei hosszú távon sem lesznek versenyképesek a fejlett nyugat-európaiakéval, szükség van a védelemre. Kirilly Tamás főosztályvezető szerint a rendeletben megfogalmazott szándékok logikusak és nem mondanak ellent az unió liberalizációs törekvéseinek sem. Az érdekeltek tárgyalásain nyilván megegyezés születik a rendelet szövegének módosításáról. A PM ígértei szerint várhatóan több helységnév szerepel majd az új listán, amely még a rendelet hatályba lépése előtt napvilágot láthat.