TÁMOGATOTT VÁSÁROZÓK – Kiküldetési pénzek

A magyar kiállítók külföldi megjelenését többféleképpen is támogatja az állam a Magyar Kereskedelemfejlesztési és Befektetési Rt.-én (ITD Hungary) keresztül.

Az ITD Hungary az úgynevezett elsőkategóriás kiállításokon az ország külgazdasági stratégiájához illeszkedő megjelenést tartja szem előtt, ezért a kiállítók közös országstandon mutathatják be termékeiket. Ilyenkor a szervező kapja az állami támogatást, ám ebből nem származik haszna, mivel ugyanekkora összeggel kell dotálnia a jelentkező kiállítókat. A kiállításszervező pályázaton nyerheti el a vásárok rendezési jogát, majd meghirdeti a rendezvényt. A kiállítóknak mindig az adott vásár szervezőjénél kell jelentkezniük. Az idén például átlagosan a kiállítások költségeinek felét érte el az állami támogatás, de volt olyan esztendő, amikor ennél magasabb kedvezménnyel segítették a belföldi társaságokat, az ITD Hungary áttételes segítségével.

A másodikkategóriás kiállítások esetében a kiállítás díját téríti az ITD Hungary, ebben az esetben a kiállító utólag jut hozzá igazolt költségeihez. A harmadik lehetőség, amikor a kiállító cég saját maga határoz arról, hogy melyik bemutatón szeretne részt venni. Ekkor a támogatás az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium kereskedelemfejlesztési pályázatához kapcsolódik (néhány még idén hátralévő támogatott vásárról lásd táblázatunkat). A vissza nem térítendő támogatás mérteke az egyes jogcímek szerint támogatható költségek 50 százalékára terjed ki. A pályázatnak a kiállítás megnyitása előtt minimum 45 nappal kell beérkeznie.