A műanyagalapanyag-ipar az elmúlt évet 136 millió dol- láros külkereskedelmi aktívummal zárta, míg a szektor feldolgozóipara gyakorlatilag ugyanekkora passzívumot könyvelhetett el (lásd grafikonunkat). A hazai piacot jól ismerő szakértők szerint a termékimportot akkor lehetne csökkenteni, ha a kis és közepes cégeknek több pénzük lenne a kutatás-fejlesztésre, új technológiák és termékek gyártásának bevezetésére. Javíthat a helyzeten, ha a kormány áprilisi döntése nyomán e kör anyagi segítséget kap majd – és nemcsak szavakban. Bár szükség van az úgynevezett forrástérképre is, amely információt ad a különböző támogatási módokról, de még fontosabb lesz az ilyen méretű vállalkozások finanszírozását hosszabb távon megalapozó hitelgarancia-szövetkezetek létrehozása, és a kockázati tőkebefektetések kormányzati ösztönzése.
Az itthoni termelés ugyanis – nem utolsósorban az alacsony munkaerőköltségek miatt – sokkal olcsóbb lenne, mint az import. A középcégek persze csak bizonyos piaci szegmenseket célozhatnak meg. Ám ez sem kevés, hiszen az ipari fejlesztések jó részéhez, az új termékek bevezetéséhez, döntően a lényegesen olcsóbb műanyag alkatrészeket használják.
A hazai termelésben – csakúgy mint a világpiacon – a koncentráció és globalizáció jelei mutatkoznak. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a gyártásban a vállalatcsoportok a meghatározóak – azok tehát, amelyek nemcsak belföldön, hanem külföldön, főleg a környező országokban is terjeszkednek. A vezető alapanyag-termelők – növelendő alapanyaggyártásuk kiegyensúlyozottságát – terjeszkednek a feldolgozóiparban is, s egyre szélesebb skáláját állítják elő a feldolgozott áruknak. Mivel a verseny ezáltal erősebbé válik, a késztermékgyártók szintén a teljes skálára törekednek, vagy – mint például a Graboplast – egy speciális terület, például a belsőépítészet meghódítását tűzik ki célul.
A nagy alapanyaggyártók elsősorban a hazai piac és a környező országok feldolgozóinak igényeit akarják kielégíteni, amit a szállítási költségek is indokolnak. Ugyanakkor akvizíciós terveik között gyártóbázis létrehozása is szerepel a régióban, ami segítheti termelésük és piacuk bővítését – a TVK például Ukrajnában akar olefingyárat vásárolni. A terjeszkedésre részben a világpiac ciklikussága is rákényszeríti ezeket a társaságokat. Feldolgozóipari érdekeltségeik révén ugyanis tompíthatják a világpiaci kereslet hullámzásának negatív hatásait: ha például az alapanyagok világpiaci ára alacsony, s ezért exportjuk kevésbé gazdaságos, akkor sem kell a termelést jelentősen csökkenteniük. (A világ alapanyag-termelésének alakulását egyfelől az olaj ára, másfelől a rendre kialakuló túlkínálat befolyásolja. Az évi több mint 100 millió tonna alapanyagot ugyan nemzetközi szerződések alapján állítják elő, de a két nagy importőr, Kína valamint India időnként beviteli tilalmat rendel el, és ekkor hirtelen kínálati piac alakul ki.)
Magyarországon a három legnagyobb alapanyag-termelő a tőzsdén jegyzett BorsodChem és a TVK, továbbá az olasz-magyar – az ENIChem és a Mol Rt. tulajdonában lévő – Dunastyr Polisztirolgyártó Rt. A hármak a tavalyi 727 ezer tonnás hazai, kétharmadában a külpiacon eladott termelés több mint 90 százalékát állították elő. Mivel azonban bizonyos alapanyagokat belföldön nem gyártanak, illetve importjuk olcsóbb, az ágazat némi behozatalra szorul – tudtuk meg Muzsay Andrástól, a Műanyagipari Szövetség szaktitkárától, aki elmondta: a hazai alapanyag-termelés – az exportlehetőségek kihasználása révén – több mint negyedszázada folyamatosan növekszik, miközben a belföldi felhasználás csak most kezdi megközelíteni az 1988. évi 488 ezer tonnás csúcsot (lásd grafikonunkat). A termék-előállítás jelentős visszaesése természetesen szoros összefüggésben van a nemzetgazdaság teljesítményével. A műanyagtermékeket többek között beruházási javakhoz használják fel, így, ha a fogyasztás és a beruházás növekszik, nő a műanyagok iránti kereslet is. Ezért nem tűnnek túl optimistának azok a szakértői vélemények, amely szerint a műanyagfeldolgozás dinamikája a következő években várhatóan kétszerese lesz az ipar átlagos növekedési ütemének.
A bővüléshez hozzájárul az is, hogy a belföldi piac még korántsem telített. A fejlett ipari országokban az egy főre jutó felhasználás több mint 100 kilogramm évente, Magyarországon pedig ennek csak fele-harmada. (A felhasználási arányokat tekintve a magyarországi hasonló a spanyolországihoz, hiszen mindkét országban több mint 40 százalékban a csomagolóiparban használják fel a műanyagipari termékeket.) Az is biztató, hogy az előrejelzések szerint a világpiacon az ezredfordulóig évi 4-5 százalékos keresletnövekedés várható a műanyagtermékek iránt.
Az export meglehetősen behatárolt. A nagy terjedelmű termékek – habok, csövek – csak körülbelül félezer kilométer sugarú körben szállíthatók gazdaságosan. Ennek ismeretében a hazai műanyagfeldolgozó-ipar kedvező termékstruktúráját mutatja az évi 20-25 százalékos kivitel, ami európai és világviszonylatban is nagyon jó aránynak tekinthető.
A késztermék-előállítást szintén tőzsdei cégek, a Pannonplast Rt. és a Graboplast Rt. határozzák meg, noha a termelők száma eléri az ezret. Jó részük ugyan kényszervállalkozó, fröccsöntő vagy fóliafúvó kisiparos, más cégek pedig a nagy gyártók profiltisztítása következtében váltak önállóvá. Ezek közül több ma már jól és főleg gyorsan alkalmazkodik a piaci igényekhez. Ilyen például a tiszaújvárosi székhelyű Tiszatextil Kft., amely a cement- és mészipar számára kidolgozott új, korszerűbb és gazdaságosabb csomagolóeszköz gyártását kezdte meg nemrégiben.