Németország az EMU közvetlen következményeként bizonyos kombinációk szerint öt év alatt akár 10 milliárd dollárnyi jegybanki nyereségtől is eleshet. Veszítene még Hollandia, Spanyolország, Svédország és Ausztria, míg Nagy-Britannia és Franciaország tiszta nyereséghez jutna (lásd táblázatunkat).
A németek prognosztizált vesztesége a jelenleg – az országon belül, de elsősorban Közép- és Kelet-Európában – forgalomban levő nagy mennyiségű márkabankjegy, és a leendő Európai Jegybankban (European Central Bank, ECB) való német érdekeltség közötti különbséggel magyarázható.
A német márka az EU monetáris bázisának – azaz a forgalomban levő bankjegymennyiség és a kereskedelmi bankok jegybankban tartott forrásai együttes összegének – a becslések szerint 42 százalékát teszi ki, míg az ECB jelenlegi elődjében, az Európai Pénzügyi Intézetben (European Monetary Institute, EMI) Németország részesedése csak 22 százalékos.
A nyereséget – jegybanki szakszóval – a “seignorage” (a kamara haszna) jelenti. Minden jegybank által kibocsátott bankjegy mögött egy kamatozó értékpapír áll. Minél több bankjegyet ad ki a központi bank, annál nagyobb az ezen értékpapírokból származó nyereség: a seignorage.
A márkának a német népességhez és GDP-hez viszonyított túlzott tömege elsősorban annak tulajdonítható, hogy e pénznem Közép- és Kelet-Európában (ezen belül pedig főként Oroszországban) “kemény valutaként” használatos. Ráadásul – a hagyományosan alacsony infláció miatt – a németek a többi EU-tagország polgárainál szívesebben használják saját nemzeti valutájukat értékmegőrző eszközként.
A maastrichti szerződés értelmében a seignorage-t produkáló értékpapírokat összeadják. Mivel az egyes jegybankok mérlegei nem hasonlíthatóak össze, az EMI arányossági számítást alkalmazna. A nyereséget egy alacsony kamatláb felhasználásával havonta kiszámítanák, s ezt az összeget azután az egyes országok ECB-beli részesedésének arányában osztanák el a tagok között.
A pontos tulajdoni arányok még nem ismeretesek, miután azt az EMU-ban részt vevő országok száma határozza majd meg. Minél kevesebb ország lesz alapító tag, annál nagyobb lesz egyenként a részesedésük. De Németországnak mindenképpen kisebb rész jut, mint amekkora a részaránya a teljes monetáris bázison belül.
A Financial Times hasábjain egy német szakértő, Wolfgang München a Central Banking című negyedéves szakfolyóirat előrejelzéseire hivatkozva úgy kalkulált, hogy Németország öt év alatt 10,44 milliárd dollártól eshet el. Ez 6,77 milliárdos veszteségre csökkenne, ha – egy, a maastrichti szerződésben meghatározott képlet szerint – a vagyon újraelosztását csak öt év alatt, fokozatosan hajtanák végre. Az elhúzott ütemezésre vonatkozó döntést azonban az ECB-nek kétharmados minősített többségű határozattal kell engedélyeznie.
Az ügy – az Amszterdamban is felbukkant német-francia nézetkülönbségek fényében – konfliktust válthat ki, mivel egyértelműen Franciaország számára előnyös. A két ország már ma sem ért egyet abban, hogy a majdani ECB milyen mértékben vehet részt közvetlenül a deviza- és a pénzpiaci műveletekben, valamint hogy a bank leendő elnökét milyen mechanizmussal jelöljék ki.
A számítások szerint – az EMU-ba történő belépése esetén – éppen a bizonytalan Nagy-Britannia lenne a legnagyobb nyertes: fél évtized alatt 7,95 milliárd dollárnyi (az ötéves átmenet alkalmazása esetén pedig 5,15 milliárd dollárnyi) nyereséghez jutna.
Charles Goodhart, a London School of Economics professzora így nyilatkozott a Financial Timesnak: “Németország persze nagy vesztes lenne. Anglia viszont, ha csatlakozik az EMU-hoz, sokat nyerne. De ez nem igazán számít gazdasági szempontból. Ez könyvelési, nem gazdasági probléma.”
Goodhart szerint Németország monetáris bázisát a feketegazdaság még tovább növeli. A nagy – az 500 és az 1000 márkás – címletek miatt a német, és főként a közép- és kelet-európai feketepiaci ügyletekben a márka a legkedveltebb valuta.
A szakértők szerint megvan az esély arra, hogy az euróra való átmenet csapást mérjen a feketepiacra, ennek súlya azonban attól a mechanizmustól is függ, amellyel a nemzeti valutákat euróra váltják majd. Graham Bishop, a Salomon Brothers befektetési bank európai pénzügyekkel foglalkozó tanácsadója szerint, “ha nem adják le a pénzüket – amint az várható -, az EMU a feketegazdaságra kivetett 100 százalékos vagyonadót jelent”. (A jelenlegi tervek szerint a nemzeti valuták 2002 közepén elveszítenék törvényes fizetőeszköz-státuszukat.)
Mindez – tekintettel egyes országok feketegazdaságának méretére és befolyására – tovább fokozhatja az egységes valutával szembeni ellenérzést.