Meglepetést okozott a jelentkezők csekély száma, hiszen a harmadik listán meghirdetett társaságok pályázati dokumentumait több mint kétszáz befektetni szándékozó vásárolta meg. Az e heti ágazati egyeztetés után jövő héten vitatja meg az ÁPV Rt. ügyvezetése az ajánlatokat, majd a végső döntést július 23-án hozza meg az igazgatótanács. Addig az ajánlatokról az érintett cégek vezetői sem tudhatnak meg részleteket. Pillanatnyilag az sem ismeretes, mely cégekről van szó. Az ÁPV Rt. képviselője azonban annyit elárult: a hat társaság összesített limitára 116 millió forint.
A vagyonkezelő eddig 140 céget hirdetett meg (1995-ben 73-at, tavaly 48-at) az egyszerűsített értékesítés technikájával, s ez összesen hatmilliárd forint bevételt hozott (Figyelő, 1997/15. szám). Az ÁPV Rt. működése során 249 társaságot adott el 100 százalékban – ezek közül 93-at egyszerűsített módszerrel, amely során a nyertesek zöme magyar kis- és középvállalkozó volt.
Az érdektelenség miatt eredménytelennek minősíthető pályázati forduló után a cégek vezetősége tehet kísérletet a vételre, méghozzá az egyszerűsített privatizációs limitár 80 százalékáért. (A limitárról tudható, hogy az átlagosan 50 százalékos árfolyamot jelent.) A készpénzzel fizetők többletkedvezményt, a részletre vásárlók kedvező kamatú hitelt kaphatnak. Amennyiben így sem lel gazdára a társaság, maga a menedzsment írhat ki pályázatot. Ha ez is eredménytelen, akkor végül marad a pályázaton kívüli értékesítés lehetősége.