Egymillióra gyarapodik, azaz éppen megduplázódik a pénztártagok száma az év végére – jósolják az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárak Felügyeleténél. Ezenközben a pénztárak vagyona ugyancsak számottevően nő, elérheti akár az 50-55 milliárd forintot is. A továbbra is az építkezés fázisában lévő szféra vagyona az utóbbi fél évben egyébként közel a kétszeresére nőtt. Ezen belül – a “hagyományoknak” megfelelően – leginkább a nyugdíjpénztárak gyarapodtak: vagyonuk (amely tavaly ősszel 14,5 milliárd körül járt) mára megközelítette a 28 milliárd forintot. A felügyelet adatai szerint egymilliárd forint feletti vagyonnal három intézmény: az OTP, a villamosenergia-ipari társaságok és a Mol Rt. nyugdíjpénztára rendelkezik. (Azaz két munkahelyi és egy ágazati-szakmai szerveződés tartozik a vagyon szerinti élbolyba.) A következő kategóriában, a fél- és egymilliárd közti vagyonnal rendelkezőknél hasonló az arány: az idetartozó tíz pénztár többsége zárt, de azért itt már nyitott, területi pénztár is található, még ha csak négy is. Amennyiben a vagyoni rangsor másik végét vesszük szemügyre, éppen fordított arányokra lelünk. A felügyelet által legkisebbre szabott kategóriákban csak területi pénztárak vannak: egymilliónál kisebb vagyonnal rendelkezik több mint egy tucat közülük. A leggyakoribb méretnek manapság a 100-250 milliós mutatkozik. E sávban valamennyi típusú pénztár képviselteti magát: összesen harminckettő tartozik ide. A vagyoni eltéréseket egyébként amint azt a Figyelő kérdésére Gyengéné Szuróczki Zsuzsanna; a Pénztárfelügyelet elnöki tanácsadója elmondta – ma még főként az egyes pénztárak kora, taglétszáma és a befizetések mértéke határozza meg: Gazdálkodásuk, befektetéseik az elmúlt három évben nem vezettek érdemi különbségre.
Az adatok helyes értelmezéséhez természetesen fontos tudni, hogy az egyes típusokba hány pénztár tartozik. Területi nyugdíjpénztárból eddig kereken száznegyven alakult, míg a másik két fajtából összesen félennyi van. Ugyancsak árulkodó a taglétszám megoszlása, bár e téren a vagyoninál egyenletesebb az eloszlás. Húszezer főnél több tagot féltucat pénztár számlál, és ezek között mindhárom típusból található szerveződés. A legkisebbek – a száz fő alattiak – csoportjában ugyan negyvennél több területi pénztár található, ám akad a másik két fajtából is.
A pénztárak ezen épülő rendszere mindazonáltal új – stabilizációs és koncentrációs folyamatok megindulását mutatja. Miközben például a legutóbbi negyedévben a számuk alig nőtt – a már meglévő közel háromszáz mellé mindössze három pénztár alakult-, a vagyon és a létszám jelentősen gyarapodott.
Utóbbit illetően folytatódik a “megszokott” ütem: általában havonta húszezerre. (A tavalyi “év végi hajrá” kivételesnek tekinthető – azt mindenekelőtt a közszolgálati dolgozók számára szervezett pénztárak költségvetési támogatása generálta.) A koncentrációs folyamatokat jelzi, hogy a taglétszám emelkedése elsősorban a nagyokat érinti – legalábbis erre utal, hogy negyedszáz nyugdíjpénztárban kötött ki az utóbbi fél évben az új adják a fejüket pénztártagság tagok 85 százaléka. (Ezen időszakban ennyi pénztárba lépett be egyenként ezernél több tag.)
A legutóbbi időkben – igaz, kizárólag a vonatkozó törvény “enyhülése” következtében fúzióra is volt már példa. Korábban a pénztár alapszabálya egyszer s mindenkorra meghatározta, hogy a tagdíj egy adott összeg, avagy a tag jövedelmének bizonyos hányada lesz, ezzel pedig megkötötte a munkáltató által fizethető hozzájárulás mértékét – vagyis az a meghatározott tagdíjnál többet nem vállalhatott át. E kötöttséget úgy kerülték meg, hogy egy-egy szervező több pénztárat is létrehozott. Ezekre aztán – mihelyst a törvény módosult – már nem volt szükség. (Ma a pénztártörvény a tagdíjbefizetési kötelezettség alatt a tag vállalását érti, és csupán a tagdíj minimális mértékét szükséges az alapszabályban rögzíteni.)
Az összeolvadásokat – az elnöki tanácsadó szerint – elsősorban a működési költségek csökkentése motiválhatja. Az eddig tapasztatok alapján azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy effajta megtakarítás mely pénztáraknál érhető el. A számítások nem mutatnak különbözőséget a kisebb és nagyobb létszámú, vagyonú intézmények jövedelmezősége között; korántsem lehet tehát például azt mondani, hogy az apró nyugdíjpénztárak a nagyobbaknál kevésbé gazdaságosak. Ma még az sem jelezhető előre, hogy az egy főre jutó működési költség leszorítására milyen pénztármérettől nyílik lehetőség. A javában folyó tagtoborzásnak ugyanakkor éppen a működési költségek minél alacsonyabb szinten tartása enged teret. Jelenleg a verseny valójában azon folyik, hogy melyik pénztár tud a potenciális tag befizetéseiből nagyobb hányadot a fedezeti alap számára “megajánlani”. A leendő előtakarékoskodók elsődlegesen annak alapján döntenek, hogy saját számlájukra mekkora összeg kerül ennek pedig a működési költség szab határt. A tavalyi utolsó negyedévtől új tendencia is körvonalazódik: az egészség- és önsegélyező pénztárak erősödése. Számuk és méretük ugyan töredéke a nyugdíjpénztárakénak (taglétszámuk összesen sincs másfél százaléka ezen intézményekének), vagyonuk ugyanakkor csak az idei első negyedév során négyszeresére gyarapodott (1995 végét bázisul véve a bővülés huszonháromszoros). Ezenközben a taglétszám úgy nyolcszorosára nőtt, mégpedig erőteljes koncentrációt mutatva. Az egészségpénztárak esetében ez azt jelenti, hogy míg a tavalyi év végén nem volt olyan szervezet, melynek taglétszáma meghaladta volna a háromszáz főt, addig ugyanez ma már csupán kevesebb, mint ötödükre igaz. (Az első negyedévben a pénztárak jó fele már több mint ezer tagot toborzott.) Az önsegélyezőkre kevéssé jellemző az efféle koncentráció: továbbra is ezer fő alatt szerepelnek. A vagyont illetően azonban már mutatkozik elmozdulás; egyre nő immár 70 százalékot tesz ki – az ötmillió forintnál tehetősebbek aránya az önsegélyezők összvagyonán belül.
Rövidke múltjuk, valamint véges befektetési lehetőségeik miatt a nyugdíjpénztárak nem mutatnak szignifikáns különbséget a befektetéseikben sem. Mindenesetre vagyonuk egyre nagyobb hányada – a legutóbbi időkben már közel négyötöde-“landol” állampapírokban. Ezen belül is mind nagyobb teret nyernek a hosszabb lejáratú papírok: míg két éve ezen befektetések 70 százaléka rövid lejáratú volt, ma már közel a kétharmaduk éven túli.
Eközben a bankbetétek és a készpénzállomány csökken (tavaly év vége óta egyharmadára apadt); egyre erőteljesebb szerephez jutnak viszont a részvények és kötvények, amelyek immár a pénztárak vagyonának egynegyedét adják. Az egészség- és önsegélyező pénztárak éppen fordítva kezelik a vagyonukat: annak több mint 95 százaléka “hever” bankszámlán, készpénzben, banki papírokban. Persze ez korántsem véletlen, hiszen szemben a befektetésekre alapozó nyugdíj pénztárakkal – ezen intézmények nem előtakarékoskodnak, hanem szolgáltatnak.
Jelentős eltérést annak alapján sem mutatható ki, hogy a pénztárak befektetéseiket vagyonkezelőre bízzák-e vagy sem. Mármint, abban van különbség, hogy mely pénztárak alkalmaznak ilyen segítséget: a kicsik ugyanis általában nem. Ha vagyonkezelőnek nem is, de letétkezelőnek tavaly óta a 10 millió forint feletti vagyonok esetében már lennie kell. A “kezelt” vagyon mértékét illetően az önállóan és segítséggel működő nyugdíjpénztárak fej-fej mellet haladnak, bár egészen az elmúlt év utolsó negyedévéig vagyonkezelő nélkül valamivel több befektetés talált gazdát. Az év végén azonban fordulta kocka – a vagyonkezelők valamelyest előretörtek, és a befektetések több mint felét már ők adjusztálták.
Az elért hozamokat illetően egyre kevésbé számít, hogy efféle szakértő jelen van-e. A felügyelet adatai szerint, míg 1995-ben és 1996-ban hozamrátáikban hat-hét százalékos eltérést produkáltak a pénztárak (ennyivel többet “hozott ki” a vagyonkezelő), addig az utóbbi időkben töredékszázaléknyi különbségek vannak csupán.
A hozamokat illetően egyfajta kiegyenlítődés látszik a nyugdíjpénztárak fajtái között is. A tavaly őszre kifutott befektetések esetében a hozamráták még jelentős eltéréseket mutattak: a szakmai-ágazati pénztárak rátája 31 százalék körül járt, a munkahelyiek 8 százalékponttal produkáltak kevesebbet, míg a területieknek “mindössze” 19 százalékos éves hozamrátával kellett beérniük. Ezzel szemben az év végi jelentések már 29 és 25 százalék közé szűkítették a három kategória éves hozamrátáinak sávját.