ÁSZ-VIZSGÁLAT AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL – Szabad a gazda

Az önkormányzatok ellenőrzési rendszerét, ingatlanvagyon-gazdálkodását vizsgálva az Állami Számvevőszék (ÁSZ) alkotmány- és törvénysértést, szabályozatlanságot, pénzügyi fegyelmezetlenséget és ésszerűtlen szervezeti struktúrákat egyaránt talált.

Nem tapasztalható fejlődés az önkormányzati törvény hatályba lépése óta a testületek ellenőrzési rendszerében. Emiatt nem célszerű központi iránymutatás nélkül hagyni az önkormányzatokat ellenőrzési rendszerük kiépítésében – vélik az ÁSZ szakemberei. A feladat- és hatásköröket mindenképpen pontosítani kell. A törvényes állapotok visszaállítását a Közigazgatási Hivatalok irányíthatnák. Ha a kormány megteremtené hozzá a feltételeket, jó lehetőségnek látszana az ellenőrzési társulások létrehozása is, amit viszont “rosszul értelmezett önállósági törekvések” akadályoznak. Dömötör Gyula, az ÁSZ önkormányzati igazgatóságának vezetője szerint 30-40 település összefogása lehetne hatékony. Az ezer lakos alatti önkormányzatok teljes gazdasági ügyintézésére a kormány közkönyvelő irodák létrehozását is kezdeményezhetné.

Tavaly 334 millió, az ÁSZ működése alatt pedig összesen 7,5 milliárd forintnyi “jogtalan” pénzt találtak az önkormányzatoknál – tudtuk meg Sándor István alelnöktől. Az elmúlt évben 55, összesen pedig 450 millió forintról viszont éppen fordítva döntöttek – kiutalásuk elmaradását ítélve jogtalannak.

A testületekhez korábban jelentős helyiségvagyon került. A lakásgazdálkodás szabályozása és gyakorlata az ÁSZ által vizsgált 48 önkormányzatnál törvényellenesnek bizonyult. A lakásvagyon számviteli nyilvántartásba vétele késett, a regisztrált pénzügyi érték pedig nem reális. Időközben a szóban forgó lakások nagy részét igen olcsón értékesítették a lakóknak – ennek során a névleges vagyonvesztés 70 százalékos volt. Az így keletkező bevételek felhasználásában különösen sok törvénysértést észlelt az ellenőrzés. Összesen 6,2 milliárd forintot nyelt el az önkormányzatok költségvetése amiatt, mert gyakran 1-2 év késéssel nyitották meg az ingatlanügyletből származó bevételek kötelezően előírt elkülönített számláját. Máskor nyíltan más célokra fordították ezeket az összegeket, mint amire a törvény lehetőséget adott volna. Az értékesítést bonyolító szervezetek igen magas, esetenként 20-30 százalékos jutalékot kaptak az ügyletekért.

A parlament máig sem alkotott külső ellenőrzési rendszert az önkormányzatok munkájának vizsgálatára – tájékoztatta a Figyelőt Sándor István. Erre szerinte egyébként az ÁSZ lenne a legalkalmasabb: további 168 számvevő belépésével és 650 millió forint többletforrással három évente valamennyi önkormányzatra sort tudnának keríteni.

Címkék: Hetilap: Röviden