NYUGDÍJ- ÉS ADÓREFORM NÉMETORSZÁGBAN – Költségvetési pótvizsga

A német kormány és a Bundesbank megállapodott a devizakészletek felértékeléséről. Az egyezség a jegybanki akaratot tükrözi, s nem oldja meg a költségvetés idei problémáit. A kormány szokatlan lépésre: pótköltségvetés benyújtására kényszerül.

Várhatóan szeptemberben kerül a szövetségi törvényhozás elé a német pótköltségvetés. A büdzsé éves hiánya az eddigi folyamatok alapján várhatóan mintegy 30 milliárd márkával haladja majd meg az előirányzott 53 milliárdot.

A kiadások csökkentése mellett a különböző állami tulajdonú cégek privatizációjának felgyorsításával kívánják betömni a lyukakat, amelyek a rendkívül magas munkanélküliség és a tervezettnél jóval kisebb adóbevételek miatt keletkeztek.

A szövetségi munkaügyi hivatal jelentése szerint a munkanélküliek ellátása az idén 180 milliárd márkába kerül. Az ilyen irányú kiadások 1991-ben még csak megközelítették a 68 milliárdot, s tavaly sem érték el a 160 milliárd márkát.

A szövetségi törvényhozás pénzügyi bizottságában elfogadták az adóreform tervezetét, amelyet végső formában ugyancsak ősszel hagynak jóvá. A keresztény-liberális koalíció tervei szerint az 1999-ben hatályba lépő reform azon részeit, amelyek az állami bevételek növelését eredményezik, már 1998-ra előrehozzák. A reform két év múlva már jelentős könnyítéseket hoz az alkalmazottaknak és a vállalkozóknak is. A jövedelemadó kulcsa – amely eddig 22,5-től 53 százalékig emelkedett – a jövőben 15-től indul és 39 százalék lesz a maximuma. A társasági adót 45-ről 35 százalékra mérséklik.

A német kormány a múlt héten véglegesítette a nyugdíjreform parlament elé terjesztendő tervezetét. A legfőbb változás, hogy – az eddiginél alacsonyabb ütemű emelés következtében – 2030-ig fokozatosan csökken a nyugellátás színvonala. Míg jelenleg 45 évi munkaviszony után az átlagos nyugdíj az átlagos nettó kereset 70 százalékát teszi ki, 2030-ban ez az arány 64 százalék lesz.

Ami az arany- és devizafelértékelés költségvetést megsegítő bevételeit illeti, arra a büdzsének egy évet várnia kell. Theo Waigel pénzügyminiszter és Hans Tietmeyer, a Bundesbank elnöke ugyan megállapodott, hogy a jegybank még az idén újraértékeli az ország devizatartalékát (1,50 és 1,55 márka közötti dollárárfolyamon); az arany átértékeléséről azonban csak általánosságban beszéltek. A tárgyalások egyetlen konkrétuma, hogy a devizatartalékok felértékeléséből adódó nyereséget – mintegy 10-15 milliárd márkát – a jegybank csak 1998-ban utalja át az államkasszába.

Címkék: Hetilap: Gazdaság