Recsken a privatizáció először akkor került szóba, amikor a rendszerváltást követően, 1991-ben “tartós szünetelésre” ítélték az ottani bányászatot. A tenderfüzeteket ugyan számos érdeklődő megvásárolta, ám a tengerentúlról és a kontinensről jöttek vételi szándékát nem vették igazán komolyan a privatizációs szervezet szakemberei. Az is lehet persze, hogy az eladandó portéka túlértékelésében volt a hiba. Eleinte 10 millió dollárért kínálták a recski vagyont, később viszont Suchman Tamás privatizációs miniszter már 100 milliót remélt a tranzakciótól. Noha a réz világpiaci ára időközben fölfelé kúszott, a nagyívű tervek illúziónak bizonyultak.
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. múlt héten lezárt legújabb tenderén nagyjából ugyanazok az érdeklődők jelentek meg, mint korábban. Az érvényes ajánlatot tevő Oil Capital Ltd. (OCL) és a DCI Bergbauholding (DCI) egyaránt próbálkozott már, sőt a harmadik – ezúttal érvénytelen pályázatot beadó – Central European Resources Ltd. sem ismeretlen a Recsken bányászkodni kívánók között. A baj csupán az, hogy időközben több milliárd forint úszott el a félbemaradt beruházás állagának megóvására, s így erősödött a politikai nyomás is. Az országgyűlési képviselők – köztük a legaktívabb, a recski körzetből való szocialista Csomós László – már a legutóbbi (tavaly év végi) eladási kudarc előtt vizsgálatot követelt az ügyben. Az ÁPV Rt. ugyanis elkövette azt a szarvashibát, hogy még azelőtt akarta lezárni a tendert, mielőtt bejegyezték volna a tavaly június 1-jén részvénytársasággá alakult Recski Ércbánya Vállalatot a hevesi cégbíróságon. Az idő- és pénzpazarlás ténye ugyancsak nehezen cáfolható érvként szerepelt a parlamenti felszólalásokban.
A Recski Rézbányák Rt. eladásának mostani kísérlete mégis sikert ígér. Lois László vezérigazgató mindenesetre reménykedik. A privatizációs szervezet – jóllehet, szeptember végéig 20 millió forinttal megfejelte a júliusi-augusztusi 40 milliós fenntartási, állagmegóvási juttatást – a cég további sorsáról nem intézkedett. Lois ebből arra következtet, hogy ha az ÁPV Rt. a győztes OCL-lel nem tud megegyezni az adásvételi szerződés konkrét feltételeiről, a második helyezett DCI-vel szeptember végéig akkor is lezárulhatnak a tárgyalások.
És akkor már csak két-három évet kell várni a bányanyitásig – Lois László szerint ennyit időt vesz igénybe a kutatások és a félbehagyott beruházás befejezése, a 18 szakhatósági engedély beszerzése. A bányagépész végzettségű vezérigazgató egyébként 1993-ban és 1994-ben kő- és kavicsbányák végelszámolásával foglalkozott, majd a Mininvest Rt. résztulajdonos üzletági igazgatójaként végezte a recski állami vállalat végelszámolását. Jelenlegi posztjára az rt. megalakulásakor nevezték ki. (A kettőt többen összeférhetetlennek tartották, mint ahogyan felvetették azt is, hogy a vezér ÁPV Rt.-nél dolgozó felesége férje kezére juttathat némi recski vagyont. Ez utóbbi lehetőséget Lois kereken elutasítja, mert mint mondja, felesége pénzügyi- és számviteli területen dolgozik, így a tranzakciókhoz semmi köze.)
A privatizációs pályázat mellékleteként elkészített üzleti jelentésében a vezérigazgató felsorolta a recski vállalkozás kockázatait is. Elsők között említette, hogy a tengerentúlon fellendülőben van a konkurens cégek termelése. A leendő külföldi tulajdonosok számára nehezen viselhető teherként jelezte Lois a hazai környezetvédelmi előírások szigorodását, a korábbi bányászkodás okozta károk elhárításának kötelezettségét. (Csupán a “múlt emlékeinek” eltakarítása félmilliárd forintba kerül.) A vezérigazgató kockázati elemként tartja nyilván azt is, hogy a fejlett országokban pillanatnyilag dekonjunktúra van, s hogy megoldatlan a hazai színesfémérc-feldolgozás. Mellesleg a beruházás befejezésének koncepciója is hiányzik – a megvalósíthatósági tanulmányt a rézbánya jelenleg 90 százalékos állami tulajdonosa, az ÁPV Rt. még nem fogadta el. A leendő szakmai befektetőnek a pályázati kiírás szerint legalább 138 millió dollárt kell még befektetnie ahhoz, hogy végrehajtsa a szükséges fejlesztéseket, beszerezze a korszerű termelőberendezéseket.
A bányászat Recsken 2300 dollárnál magasabb tonnánkénti világpiaci ár mellett lehet gazdaságos. Ebből a szempontból biztató, hogy az elmúlt hónapokban 2700 és 3000 dollár között mozgott, és az emelkedés – a tapasztalt dekojunktúra ellenére – tartósnak mutatkozik. Valószínűleg ennek tudható be, hogy az eredményesen pályázó befektetők a recski társaság alaptőkéjével nagyjából megegyező vételárat: 10 millió dollár körüli összeget ajánlottak.
Maga a bánya jó állapotban van, köszönhetően annak, hogy az elmúlt 6-8 hónapban eltávolították a járatokból a mészkőlerakódásokat. Az állandóan szivárgó – helyenként zuhataghoz hasonlóan ömlő – talajvíz elvezetése, a páralecsapódás okozta rozsdásodás elleni korrózióvédelem sziszifuszi munkájával is megbirkózott a Recsken ma alkalmazott 61 bányász. A társaságnál egyébként ma összesen 80-an dolgoznak. A bányanyitás utáni időkben felszínre hozható évi 1,6-2,75 millió tonna rézérc kitermeléséhez azonban Lois szerint legalább kétezer emberre lesz szükség.