Az agrártárca idén bő százmilliárd forintnyi támogatási kerettel gazdálkodik – az átdolgozott támogatási rendszerben ennek több mint kétszerese jutna az ágazatnak. Az agrárprogram keretében megfogalmazott új célok között – a vidék fejlesztése, népességmegtartó képességének javítása mellett – szerepel az is, amit a szakma érintettjei, köztük az utakon tiltakozók is legjobban várnak; az tudniillik, hogy az agrártermelés a mainál jövedelmezőbb legyen. De ugyanígy a tézisek között találjuk az agrártermelés fejlesztését, a versenyképesség javítását, az EU-csatlakozás előkészítését, a környezetkímélő termelési eljárások terjesztését is. A NAP ugyancsak rögzíteni fogja a termőföld használatának és a tulajdonlásának főbb elveit. A jelenlegi álláspont szerint külföldi továbbra sem szerezhet termőföldet Magyarországon – kivéve, ha valamilyen vállalkozáshoz, beruházáshoz telekként kívánja hasznosítani, és a termelésből kivonja azt. Nagy Frigyes földművelésügyi miniszter NAP-ról tartott tájékoztatóján elmondta, hogy a kárpótlás során – Ausztriától Új-Zélandig – már így is 45 ország állampolgára szerzett összesen több, mint százezer hektárnyi földtulajdont hazánkban. Erről azonban nincs nyilvántartás, hasonlóan a zsebszerződésekkel vásárolt dunántúli földekhez. A miniszter azonban hangsúlyozta, a külföldiek illegális földvásárlásait nem fogja elismerni.