A kereskedelmi bankok és néhány mamutcég mellett ma Magyarországon jóformán csak a biztosítótársaságok képesek folyamatosan több milliárd forintos vagyont forgatni, így korántsem mindegy, hogy hová fektetik be tőkéjüket. A magyar biztosítási piacot vezető négy társaság: a Hungária Biztosító; az ÁB-Aegon Általános Biztosító (ÁB); a Providencia Osztrák-Magyar Biztosító és a Generali Budapest Biztosító Rt. alkotta kettős; valamint a Nationale-Nederlanden Magyarországi Biztosító Rt. (N-N) kezelésében tavaly év végén összesen mintegy 190 milliárd forintnyi vagyon összpontosult.
A biztosítókat általában díjbevételük alapján szokás rangsorolni, befektethető tőkéjüket azonban elsősorban a díjtartalékok összege határozza meg. Mivel a többnyire kifejezetten hosszú távú – jellemzően tizenöt éves futamidejű – életbiztosítások díjbevételeinek csak egy csekély részét kell idő előtti “kárkifizetésekre” fordítani, az életbiztosítóknál felhalmozódó díjtartalékok aránya meghaladja a vagyonbiztosítók tartalékainak mértékét. Így nem csoda, hogy a legnagyobb magyar vagyonbiztosító, a Hungária csak a második a sorban a maga mintegy 51 milliárd forintos portfóliójával; a legnagyobb, 90 milliárd forint körüli befektetési állománnyal az életbiztosítók listavezetője, az ÁB-Aegon dicsekedhet. A tavaly év végi adatok alapján az NN a harmadik 29 milliárddal, a Providencia-Generali kettős pedig 25 milliárddal gazdálkodik.
Fontos azonban tudni, hogy ezekben az összegekben a díjtartalékok mellett a biztosítók alaptőkéje és nem forgatható vagyona (például a saját ingatlanok vagy a stratégiai céllal vásárolt részesedések) is bennfoglaltatnak. Az ÁB-nál ezek értéke meghaladja a tízmilliárd forintot, de szinte mindegyiküknél eléri az össz-befektetési állomány öt százalékát.
A társaságok alaptőkéjének kisebb-nagyobb része jellemzően kereskedelmi bankokban fekszik, devizabetét formájában; likvid tőkéjük fialtatásának pedig az állampapír-befektetés a legkedveltebb eszköze. A biztosítási törvény értelmében portfóliójuknak legfeljebb tíz százalékát tehetik ki a magánkibocsátású (vállalati) kötvények; ezek mellett a bankbetétek játszanak még jelentősebb szerepet. A befektetési céllal vásárolt ingatlanoknak és részvényeknek inkább csak kiegészítő szerep jut.
A magyar tőkepiac egyik gyenge pontja a biztosítók viszonylag szerény részvényállománya. A négy “nagy” közül jelenleg csupán az ÁB és a Hungária rendelkezik mindössze néhány százmillió forintos részvény-portfólióval, a külföldi befektetési alapok által dominált Budapesti Értéktőzsdén azonban már ennyivel is a legnagyobb magyar intézményi befektetők közé számítanak.
– Jó fél évvel ezelőtt még valószínűleg a Providencia volt a legjelentősebb hazai részvénybefektető – mondja Schuszter Péter, a Providencia és a Generali közös befektetési osztályának vezetője. A bécsi Erste Allgemeine Generali többségi tulajdonában lévő két biztosító irányítói azonban tavaly év végén – megelégedve az addig elért árfolyamnyereséggel – a papírok értékesítése mellett döntöttek. A Providenciánál mostanában kezdenek hozzá egy új portfólió felépítéséhez, amelyben a biztonságra törekvő befektetők általános gyakorlatának megfelelően a vezető tőzsdei papírok játsszák majd a főszerepet. – A papír mögött álló cég teljesítménye mellett a likviditás is nagyon sokat számít – hangsúlyozza Kéri Attila, a Hungária befektetési főnöke -, aki szerint ezért csak a nagyobb csomagokban adható-vehető részvények jöhetnek számításba.
Az NN – melynek befektetési állományát éppen mostanában veszi gondjaiba egy néhány hete felállított cég, az ING Investment Management Rt. – úgynevezett hagyományos díjtartalékai terhére egyáltalán nem vásárol részvényeket. A napokban indul viszont egy olyan – úgynevezett unit-linked – “nem-hagyományos” módozatuk, amelynél eltérnek ettől az elvtől. Itt ugyanis az ügyfél már kifejezetten megválaszthatja, hogy az általa befizetetett biztosítási díjat a biztosító milyen arányban és milyen eszközökbe fektesse be. Így a unit-linked biztosítások után majdan képződő díjtartalékok egy része egy kifejezetten részvényekbe fektető eszközalap befektetési állományát fogja gyarapítani, míg a másik rész egy kötvényalapba kerül. (A korábbi és az új termékek után befolyó díjtartalékok kezelésének összességükben persze meg kell majd felelniük a biztosítási törvény befektetési előírásainak.) Harsányi Judit befektetési igazgató szerint az NN-ügyfelek pénzének egy részéből valószínűleg a tőzsdén kívüli piacon is érdemes lesz részvényeket vásárolni.
A biztosítók vállalati kötvényekkel szemben támasztott elvárásai hasonlóak, de nem teljesen egyformák. A lényeg mindig a kibocsátásért garanciát vállaló intézmény minősítése. Néhány évvel ezelőtt még akadt állami garanciával lebonyolított kötvénykibocsátás is, így kerültek például Matáv-kötvények a biztosítók portfóliójába. Manapság a külföldi – többnyire multinacionális – cégek által garantált kibocsátások uralják a piacot: ezeknél a Standard & Poor’s vagy a Moody’s szerinti minősítés számít. Különbségek persze itt is vannak: az NN például megelégszik egyetlen – az S&P által kiadott – A-val, a Providencia ellenben kettőre tart igényt ugyanebből.
Külföldi kibocsátású papírt – talán egyedüli csoportként a magyar tőkepiac szereplői közül – nem vásárolhatnak a biztosítók. A biztosítási törvény erre vonatkozó általános tiltását ugyan enyhíteni látszanak az Állami Biztosításfelügyelet állásfoglalásai, a feltételek tisztázódásáig azonban egyetlen társaság sem hajlandó még a Magyarországon forgalmazott külföldi papírokat sem beszerezni.
A derivatív ügyletektől ugyancsak elzárkóznak a biztosítók, ezek alkalmazását külföldi anyaintézményük befektetési szabályzata rendszerint kifejezetten meg is tiltja. A házi szabályok egyébként általában is szigorúbbak a magyar törvényi szabályozásnál, de a nagyok így is ritkán mennek el lehetőségeik végső határáiig.
– A biztosítókat meglehetősen konzervatív befektetési politika jellemzi – mondja Kepecs Gábor, az ÁB vezérigazgatója, aki egyben a Magyar Biztosítók Szövetségének is elnöke. A befektetési kockázatokat a szakmában mindenki igyekszik elkerülni, a célnak a stabil, egyenletes hozamokat tekintik. Az ÁB egyébként az egyetlen magyar biztosító, mely saját brókercéggel rendelkezik: az ÁB-Monéta Befektető és Tanácsadó Kft. főként az állampapírügyletek költségeinek csökkentése révén – valamint jövedelmező befektetésként – segíti a biztosítót. (A saját brókercég létrehozásának gondolata a Hungáriánál is felmerült, ott azonban elvetették, mondván: az értékpapír-forgalmazókat inkább partnereiknek, mint konkurenseiknek akarják tudni.)
Az egyes biztosítók befektetésein elért hozamok összevetésére igazából csak az életbiztosítások esetében van mód (ott sem mindig), a különböző biztosítási termékek – és a különböző hozamszámítási módok – azonban igen eltérő jövedelmezőségi mutatókat eredményeznek. Ami az életbiztosításokat illeti: a biztosítók egységesen az inflációnál három-négy százalékkal magasabb – vagyis 26-28 százalékos – tavalyi hozamokról számolnak be. A hozamoknak az ügyfelek számára való jóváírásában sem igen mutatkoznak eltérések: a négy-öt és fél százalék között mozgó technikai kamat feletti hozam 85-100 százaléka jut vissza a biztosítottakhoz, bár az N-N például – öt és fél százalékos technikai kamat mellett – a hét százalékon felüli hozam 90 százalékát írja jóvá.
Ez a többlethozam persze csak a biztosítási időszak végén vándorol a biztosítottak zsebébe, addig a biztosítók forgatják. A legtöbb társaság a többlethozamot általában szolgáltatásemelésre fordítja, ami annyit jelent: az elért nyereségből levonják a technikai kamatnak megfelelő összeget, a maradékot pedig “hozzácsapják” a díjtartalékhoz. Ezzel a technikával, ha kiküszöbölni nem is, de jelentősen mérsékelni lehet az infláció kedvezőtlen hatásait, amennyiben a társaságok befektetési eredménye megfelelően alakul.
Ezek alapján nem túlzás azt állítani, hogy befektetési portfóliójuk növekedésével a biztosítók egyre hangsúlyosabb szerepet kapnak majd a pénz- és tőkepiacokon. Igaz, ez a vagyon ma még főleg az államkassza finanszírozási igényeit szolgálja, ám nem kétséges, hogy az állampapírok hozamának csökkenésével arányosan fordulnak majd a társaságok más befektetési lehetőségek felé is. Ennek első csírái már ma is látszanak, ám ahhoz, hogy Magyarországon is a biztosítók legyenek a legnagyobb befektetők a reálszférában, sok víznek kell még lefolynia a Dunán.