A Budapest Bank Rt. privatizációjának vizsgálata után most a pénzintézet leánybankja, a Polgári Bank (PB) Rt. áll az érdeklődés homlokterében. A PB az elmúlt két évben megjárta a mennyországot és a poklot. 1995-ös üzleti évét még viszonylag kedvező mutatókkal zárta (saját tőkéje 1,1 milliárd forint, tőkemegfelelési mutatója – éppen csak teljesítve a hatályos pénzintézeti törvényben előírt szintet – 8,06 százalék, mérleg szerinti eredménye nulla körül volt). Az 1996. évről tanúskodó adatok azonban megdöbbentőek: a PB röpke egy év alatt a saját tőkéjének megfelelő összeget, becslés szerint egymilliárd forintot vesztett. A folyamat magyarázatát egyszerre keresi a Pénzügyminisztérium (PM) és az Országgyűlés.
A Polgári Bankot 1993-ban, az akkor felszámolás alatt álló Ybl Bank eszközeinek megvásárlását követően, 1 milliárd forintos jegyzett tőkével alapította a Budapest Bank. A Figyelő információi szerint az Ybl Banktól több részletben összesen mintegy 7 milliárd forint értékű eszközt (többek között bankfiókokat, követeléseket) vásároltak meg, közel 850 millió forintos áron. A követelések behajtásából származó összeg 75 százalékát visszautalták a felszámolás alatt álló Ybl Banknak. Bár a PB általános kereskedelmi banki jogosítványokkal rendelkezett, az alapítók fő célja kezdettől fogva a Magyarországon jószerivel teljesen ismeretlen private banking tevékenység kialakítása volt.
Első teljes üzleti évében, 1994-ben a PB már szerény, 77 millió forintos eredményt ért el – elsősorban az akkor beindított lakossági bankszámlavezetésnek, valamint a lombard-hitelezésnek köszönhetően. Erre az évre tehető ugyanakkor a később sok vihart kavaró, úgynevezett kockázatitőke-befektetésekre szakosodott Citizen Befektetési Rt. és a főleg állampapírokba fektető Cívis Befektetési Alap elindítása is. Szintén idekerült a BB-csoport többi befektetési alapjának (Budapest I., II., Budapest Számlafedezeti Alap) a letétkezelése, ami a számlaforgalom mellett növelte a hitelintézet jutalékjellegű bevételeit. Ezzel párhuzamosan, Polgári-jegy néven, magas hozamot biztosító banki papírt bocsátottak ki. A fiókhálózatot és a számítástechnikai rendszereket korszerűsítették. Úgy tűnt tehát, hogy az Ybl Bank “romjain” egy életképes, bár tőkével kevéssé ellátott kisbank jött létre, amely specializált szolgáltatásaival tovább színesítheti a bankrendszer palettáját.
A lakossági szolgáltatások bővítésének jegyében telt az 1995-ös esztendő is – beindult a gépjármű-hitelezés és a tőkeszámla-vezetés, megkezdődtek az előkészületek a bankkártya kibocsátására. A PB bevételei között ugyanakkor egyre nagyobb hányadot képviseltek a kapcsolt vállalkozásokkal, befektetésekkel kapcsolatos ügyletekből származó tételek.
Jóllehet a PB hitelállományának jelentős részét (mintegy 80-90 százalékát) a lakossági kölcsönök adták, a bank sorsára mégis egyes nagyobb üzleti partnerei gyakoroltak egyre erősebb hatást. Például a Nagy Imre nevével fémjelzett Caola Rt., amely információink szerint a vállalat megvásárlásához még 1993-ban nyújtott E-hitel “fejében” három évvel ezelőtt e bankhoz helyezte át számlaforgalmának jelentős részét. Ez idő tájt került a PB üzleti kapcsolatba az egykor szintén BB-s színekben “játszó” Vindics József vezette Pretium Holdinggal (Figyelő, 1997/3. szám), mellyel és a saját alapítású Citizen Rt.-vel karöltve beszállt az Első Polgári Takarékpénztár és az Első Polgári Befektetési (EPB) Rt. alapításába. (A PB mind a mai napig 25 százalékban tulajdonosa a felszámolás elé néző takarékpénztárnak.)
A kielégítőnek mondható 1995. évi üzleti eredmények után a PB-re az anyabank, a BB közelgő privatizációja miatt a szokásosnál jóval kiterjedtebb jogi és számszaki vizsgálat várt. Külön könyvvizsgálói jelentés készült például vállalkozásairól (jelesül a Citizen Rt.-ről), melynek tartalmát a bank vezető testületei és tulajdonosai még a privatizáció előtt megismerték. Lapunk információi szerint már ekkor látszott, hogy a pénzintézeti törvény bizonyos előírásait (például az egy hitelfelvevőhöz kihelyezett hitelek együttes összegére vonatkozó limitet vagy az ingatlanbefektetés szabályait) a bank nem tudja teljesíteni, ám az alapvető mutatószámok tekintetében még “szalonképes” volt. Mindazonáltal a PB könyvvizsgálója, az Ernst and Young már ekkor felhívta a figyelmet az alaptőke-emelés és a portfóliótisztítás szükségességére.
Ám mivel az állam – elsősorban presztízsokokból – még 1995-ben nyélbe akarta ütni egyik nagybankja eladását, a BB-csoport átvilágítására hagyott alig másfél hónap nem volt elegendő a konszolidált adatok teljes körű felmérésére. Az 1995. évi auditált mérleg pedig – szokás szerint – csak a következő év, azaz 1996 tavaszára készült el. Ekkor azonban a GEC és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) már nyíltan jelezték az eladónak, hogy semmiképpen nem kívánják megtartani a Polgári Bankot a BB-bankcsoport tagjaként, a részvényeket minél előbb, a lehető legmagasabb áron értékesíteni szeretnék. E határozott eladási szándékot bizonyítja, hogy a szindikátusi szerződésben 1997-re és 1998-ra egyaránt 4,125, összesen 8,25 milliárd forint értékre szóló úgynevezett eszközkivásárlási opcióba az amerikai tulajdonosok nem számolták bele a PB közel 1,1 milliárd forintját. Úgy vélték, hogy az első részlet lehívásáig már rég túladnak a PB-n.
Ám e szándékaikat sokáig nem követte tett, és a hitelintézet – bár takaréklángon – lényegében változatlan formában működött tovább egészen a tavaly májusi rendes évi közgyűlésig. Komolyabb változások csak a PB vezető testületeiben történtek, ráadásul az év elején megkezdődött kamatcsökkenési hullámra a bank – részben a körülötte zajló huzavona miatt – nem volt képes megfelelően reagálni. Ennek – és a meglehetősen magas forrásoldali költségeknek köszönhetően – a bank mutatói aztán egyre vészesebb zuhanórepülésbe kezdtek, kamatkülönbözete negatívvá vált, és egyre halmozódtak a működésből származó veszteségek. (Lásd erről grafikonunkat az előző oldalon!)
Az elmúlt év nyarára aztán már nemcsak a GEC, hanem a BB vezetősége, illetve a másik két nagy tulajdonos (az állam és az EBRD) előtt is világossá vált: a PB-vel valamit kezdeni kell, különben menthetetlenül a tönk szélére sodródik. “Megváltóként”, mondhatni természetszerűleg, a Bankár Kft. jött szóba. Lévén, hogy a GEC által a Budapest Bank igazgatóságába delegált Anthony Fekete, egykori közös citibankos munkálkodásuk okán, hagyományosan jó kapcsolatokat ápol Kovács Gáborral, a Bankár Kft. fő tulajdonosával. Az EBRD pedig – más cégek mellett – éppen a Bankárral alapította 1995 januárjában az 50 millió dolláros kezdőtőkéjű Hungarian Capital Fund befektetési alapot, s jegyeztette be az adózási paradicsomnak számító Jersey szigetén.
A “meghitt hangulatot” még az sem zavarta meg igazán, hogy az időközben a PB élére előbb csak elnökké, majd vezérigazgatóvá is kinevezett BB-vezérigazgató-helyettes, Jurányi Gábor mind a mai napig 0,2 százalékos (100 ezer forint névértékű) tulajdoni hányadot birtokol a Bankár Kft.-ben. Lapunk érdeklődésére Singlovics Béla, a BB vezérigazgatója azt állította: a bank igazgatósága és a tulajdonosok egyaránt megtárgyalták ezt a kérdést, és úgy ítélték meg, hogy ennek nincs érdemi hatása az ügy kimenetelére.
Tavaly júliusban a BB igazgatósága mindenesetre megbízta a Bankár Kft.-t, hogy a reménybeli eladásig biztosítsa a PB működtetését, s vegyen részt a PB iránt érdeklődő lehetséges befektetők felkutatatásában.
A Bankár Kft. ténykedésének első szakaszában elsősorban a kamatveszteségek mérséklését, a kockázatosabb tevékenységek és banküzemi költségek visszaszorítását célozta meg, miközben különféle lépéseket tett a bank értékesítésére. A mérleg ennek ellenére növekvő veszteséget mutatott, amit az Ernst and Young az 1996-os esztendőről készített jelentése elsősorban a visszafogott üzleti aktivitásnak tudott be. (A veszteség 1996 júliusában már 300 millió forint volt.)
Alapvető változások történtek a követelések minősítésében is: 1995-höz képest a tavalyi év végére jelentősen megugrottak a bank kétes és rossz minősítésű hitelei, ami alapvetően két – összegében 50 millió forint feletti – hitelkihelyezés átminősítésének a következménye, és amely mögé a PB-nek utólag kellett a céltartalékot megképeznie. (Lásd erről grafikonunkat!)
A romló pénzügyi helyzet ellenére a Bankár Kft.-nek tavaly augusztusig sikerült 4-5 reménybeli befektetővel is felvennie a kapcsolatot: köztük – értesüléseink szerint a PB iránt ma is élénken érdeklődő – két dél-koreai bankkal (Hanwha, Daewoo), a holland ING Bankkal, illetve a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank (MBFB) által vezetett konzorciummal, amelyben a Pretium Holding, a Caola Rt. és két kárpótlásijegy-hasznosító társaság (a Szabolcs-Regional és a Pannon-Váltó) vett részt. Írásbeli szándéknyilatkozatot viszont csupán ez utóbbi konzorcium adott, a többiek ragaszkodtak a bank előzetes átvilágításához. A Figyelő információi szerint az MBFB-s konzorcium névértéken, azaz 1 milliárd forintért vette volna meg a bankot. Az első olvasatra meglehetősen nagyvonalúnak tűnő vételi ajánlatot azonban korántsem “hasraütéssel” állapították meg, hanem – mint utóbb kiderült – inkább a bank helyzetének viszonylagos ismeretében. A konzorcium egyes tagjai mögött ugyanis a PB korábbi vezető tisztségviselői és nagyobb ügyfelei álltak.
Vélhetően ez csíphette a Tarafás Imre vezette Állami Bankfelügyelet (Baf) szemét is, amikor a tulajdonosi szerkezet áttekinthetetlenségére és a szakmai háttér hiányára hivatkozva tavaly augusztus végén nem adta meg a zöld jelzést a tranzakciónak. Nem tudni, mekkora szerepe volt ebben annak a ténynek, hogy Tarafás 1994 decemberétől egészen felügyeleti elnökké történt 1996. július 1-jei kinevezéséig (pontosabban július 10-i lemondásáig) a Bankár Kft. felügyelőbizottságát erősítette.
Az viszont biztos, hogy a Polgári Bank minél előbbi eladását szorgalmazó külföldi tulajdonosok csalódottan fogadták a Bankfelügyelet elutasító határozatát. A BB tulajdonosainak bosszúsága csak fokozódott, amikor alig két hónappal később, tavaly októberben a konzorcium – éppen a hatóságnak való megfelelés szándékával, immár módosított összetételben megtett – második ajánlata sem nyerte el a Baf tetszését. Még úgy sem, hogy az ajánlatban – a Figyelő megbízható forrásból származó értesülései szerint – már a Budapest Bank is aktívan közreműködött. Abban bíztak, hogy ez a megoldás keresztülmegy majd a felügyeleti rostán, és így veszteség nélkül szabadulhatnak meg egyre rosszabb állapotba kerülő leánybankjuktól. A Baf érdemben a mai napig sem válaszolt a BB vezérigazgatója és a pályázó konzorcium képviselője által közösen előterjesztett ajánlatra. A felügyeletnek ez a tartózkodó álláspontja semmi esetre sem minősíthető úgy, mint ami megzavarta volna a PB ügyeinek intézéséért egyébként több tízmilliós szakértői díjhoz jutó Bankár Kft. köreit.
Az említett ajánlat értelmében egyébként négy cég (Caola Rt., Betonútépítő Rt., Pannon-Váltó Rt., Integra Rt.) indulásként 400 millió forinttal emelte volna meg a PB alaptőkéjét, majd pedig a BB 700 millió forint névértékű PB-részvényt értékesített volna 38 magánszemélynek, akik a bank vezető testületeit és szakértői bázisát alkották volna. A fennmaradó 300 millió forint névértékű részvénycsomag BB-tulajdonban maradt volna, ráadásul az anyabank azt is vállalta, hogy tulajdonával arányosan képviselteti magát a vezető testületekben. Az ajánlat értelmében ugyanakkor az új összetételű PB tulajdonosai legkésőbb novemberig további tőkeemelést vállaltak volna, hogy a bank legalább a tőkemegfelelési mutatóra vonatkozó előírásoknak eleget tegyen.
A felügyelet hallgatása egyébként útját állta annak a konzorciumnak, amelyben az előző tulajdonos is szerepet vállalt volna. Az is kétségtelen, hogy a betétesek védelmében a Baf nem rendelt el szankciókat az értékesítés meghiúsulását követően. Az akkor hatályos pénzintézeti törvény szerint pedig ilyen esetekben akár szükségintézkedéseket is hozhatott volna (kényszerhitel felvétele, az üzleti tevékenység korlátozása, felügyeleti biztos kirendelése), ám úgy tudjuk: a Baf csupán ajánlásokat fogalmazott meg a PB tulajdonosai számára. Nevezetesen, hogy helyre kell állítani a bank jövedelmezőségét és alaptőkét kell emelni.
Persze nem kizárt, hogy a vagyonkezelést végző Bankár Kft.-nek sem állt érdekében, hogy a Polgári Bankot egy olyan összetételű konzorciumnak értékesítsék, amely üzleti tevékenységét tekintve lényegében a vetélytársának tekinthető. Sőt: információink szerint az egyik lehetséges megoldásként a Bankár azt is felvetette, hogy a PB-t – a Dunabankhoz hasonlóan (Figyelő, 1996/5. szám) – részenként, az egyes eszközöket leválasztva értékesítsék. Ennek tükrében viszont a PB-nek a követelések átminősítéséből fakadó látszólagos veszteségei a majdani felszámoló malmára hajthatták volna a vizet. Az is furcsa, hogy (amint azt fentebb említettük) a sikertelen értékesítés és működtetés ellenére információink szerint a Bankár Kft. jelentős – mintegy százmillió forintos – szakértői díjat vett fel a PB-től, és hasonló összeg ütötte a markát a Budapest Bankban is.
Réthy Imre, a Bankár Kft. ügyvezető igazgatója viszont érdeklődésünkre határozottan cáfolta, hogy a társaság a Dunabankhoz hasonló feldarabolásban lett volna érdekelt. Mint közölte, a Bankár elsődleges célja a PB egyben, működő bankként történő értékesítése volt, mivel ez lényegesen egyszerűbb és gyorsabb megoldás, mint a részenkénti értékesítés. Arra a kérdésre, hogy felelősnek tartják-e magukat azért, mert a tranzakció kútba esett, az ügyvezető igazgató egyértelmű nemmel válaszolt, hivatkozva arra, hogy az értékesítéshez a Baf nem járult hozzá. A szakértői díjjal kapcsolatos értesülésünket azonban nem cáfolta, bár a díj pontos összegét üzleti titoknak minősítette. A PB könyvei viszont arról tanúskodnak: 1996 júliusától a bank költségei között egyre nagyobb szerepet játszottak a más vállalkozásoknak fizetett szakértői díjak.
A pártában maradt PB mutatói az év vége közeledtével egyre kétségbeejtőbbek lettek: a tőkemegfelelési mutató negatívvá vált, a veszteség pedig meghaladta az egymilliárd forintot. Az 1997 januárjában a bank igazgatóságának megbízásából készített átvilágítási jelentés már egyenesen azt tartalmazza, hogy a minimum 8 százalékos tőkemegfelelési mutató eléréséhez kedvező esetben 830 millió, de inkább 1,3 milliárd forintos tőkeemelésre lenne szükség.
A dolgok ilyetén alakulását leginkább a General Electric Capitalnél konstatáltak szomorúan. A Budapest Bank privatizációs szerződésének nyilvánosságra hozatala miatti huzavona okán lapunk értesülései szerint tavaly októberben a GEC már amúgy is fontolgatta kivonulását a Budapest Bankból; most úgy tűnt, még a PB által okozott veszteségeket sem sikerül kivezetni a bankcsoport 1996. évi konszolidált mérleg- és eredménykimutatásából. (Emiatt egyébként az amerikaiak állítólag nem is titkolták a Bankár tevékenységével kapcsolatos elégedetlenségüket – Singlovics Béla viszont mind a kivonulás, mind a Bankárral szembeni elégedetlenség tényét cáfolta.) Utolsó mentsvárként nem maradt más hátra, mint a PB-t ama bizonyos eszközkivásárlási opció keretében visszaadni az államnak.
Pedig az amerikaik éppen ezt akarták elkerülni, hiszen így 1,1 milliárd forinttal kevesebb opciót válthattak be más eszközökre. Mindez azok után, hogy a GEC és az EBRD eredetileg 15 és 20 milliárd forint közé tehető kétes követelés visszavételére kívánt az államtól opciót nyerni, ám e szándékuk érvényesítésében az állam érdekeit állítólag igen keményen védő pénzügyminisztériumi államtitkár, Draskovics Tibor megakadályozta őket, s az összeget 8,25 milliárd forintra lealkudta. Végül azonban kölcsönös gesztusok eredményeként került ki a PB a Budapest Bank-csoportból: a GEC két lényeges ponton is hajlandó volt tompítani a privatizációs szerződés kitételein, ezzel szemben az állam belement abba, hogy a csak az 1997. évre biztosított keretbe már az elmúlt év végén bevegyék a PB 1,1 milliárd forintját.
Az ily módon tavaly december 23-án száz százalékig visszaállamosított PB idén január 14-én az ÁPV Rt. vagyonkezelésébe került, amely – bár kezdetben nyílt, egyfordulós pályázat kiírását fontolgatta – végül, a Pénzügyminisztériummal egyetértésben, a múlt héten kétlépcsős privatizáció mellett döntött. Ennek értelmében két hazai állami tulajdonú hitelintézetet – a Magyar Fejlesztési Bankot és a Pénzintézeti Központ Bankot – kérnek fel arra, hogy február 20-ig világítsák át a PB-t, majd egyikük – vagy netán mindkettő – emeljen tőkét a bankban. A tőkehelyzet stabilizálását követően viszont már a megszokott menetrend szerint folytatódna a hitelintézet magánosítása, amelynek végén – várhatóan fél éven belül – kiválasztanák az új tulajdonost.
Ezzel párhuzamosan a pénzügyminiszter a bank élére kinevezett új vezetőség és külső szakértők bevonásával vizsgálatot kezdeményezett annak megállapítására is, hogy kit és milyen mértékben terhel felelősség a PB veszteségeiért. (Hasonló vizsgálatot sürgetnek egyébként az ellenzéki pártok is.) Erre azonban nem lesz könnyű megtalálni a választ, hiszen ma még az ügyben érintett szakemberek is többféle magyarázatot adnak. Réthy Imre szerint a PB rossz mutatói alapvetően a régi menedzsment hibás üzleti, befektetési döntéseinek következményeként jöttek létre. Az új vezetőség igyekezett valós képet kimutatni a PB helyzetéről, növelte a céltartalékot, és nem javította a bank eredményét fiktív ügyletek nyereségével.
Köves József, a PB korábbi vezérigazgatója viszont éppen ellenkezőleg értékeli a történteket: szerinte alapvetően a Budapest Bank privatizációs szerződése miatt alakult ki ez a helyzet a banknál. Mint mondta, 1995-ben a magyar államot képviselő PM nem teremtett megfelelő érdekeltséget a GEC és az EBRD számára, hogy hatékonyan működtessék a PB-t. Szerinte ugyanis a bank eszköz-forrás struktúrája nem olyan, hogy elviselje az üzleti aktivitás visszafogását.
Singlovics Béla, a BB vezérigazgatója – bár hangsúlyozta, hogy nem akarja a PB-nél zajló vizsgálatot megelőzni – két fő okra vezeti vissza a PB veszteségeit. Elsőnek a bank eszközeinek átértékelésből fakadó különbözetet tekinti, amely miatt jelentős céltartalék-képzési kötelezettség vált szükségessé. A másik ok szerinte az 1996-ban bekövetkezett általános kamatcsökkenés, amely miatt forrásoldalon a költségek jelentősen megnövekedtek. Mindezt tetézte, hogy eszközoldalon a bank sok – nem kamatozó vagy alacsony kamatozású – eszközzel rendelkezett. Abban a kérdésben a vezérigazgató nem kívánt állást foglalni, hogy a veszteséget a PB korábbi vezetőségének hibás döntései vagy a Bankár Kft. tevékenysége okozta-e. Ezzel kapcsolatban csupán annyit szögezett le: a BB vezetősége alapvetően elégedett volt a Bankár Kft. PB-nél végzett tevékenységével. Hozzátette: az ügy körül zajló politikai vitától a BB mindazonáltal távol kíván maradni.
Mindenesetre lesz dolga a pénzügyminiszter által a múlt héten a PB élére kinevezett új igazgatóságnak és felügyelőbizottságnak, ha február 17-ig személyi felelősöket is meg akarnak nevezni. Annyi viszont biztos: a Polgári Bank veszteségeit a bankkonszolidáció lezárása ellenére ismét csak – ha bújtatott formában is – állami pénzekből kell majd fedezni.