Nem mentes a váratlan fordulatoktól a közel 80 éves múltra visszatekintő Pénzintézeti Központ “legújabbkori” története. A társaság (Pénzintézeti Központ néven, mint szövetkezet) a két világháború között bankfelügyeleti feladatokat látott el, majd fontos szereplője volt a kereskedelmi bankok államosításának. A hetvenes évektől részt vállalt a külföldi képviseletek magyarországi elhelyezésében, és tevékenysége ingatlanhasznosítással kapcsolatos feladatokkal is bővült. (Jórészt ebből származott a PK közel 7 milliárd forintos könyv szerinti értékre tehető ingatlanvagyona is.) A társaság vezette ugyanakkor a devizakülföldinek minősülő magánszemélyek folyószámláit, és ebben a körben korlátozott mértékben betétgyűjtést is végzett.
Ezzel az “előélettel” hozta létre a Pénzügyminisztérium (PM) 1992-ben a Pénzintézeti Központ Rt.-t egyszemélyes részvénytársaságként, amely változatlanul ellátott ugyan különféle devizahatósági feladatokat, de közigazgatási és üzleti tevékenysége ekkor már élesen elkülönült egymástól. Az alapításkor a részvénytársaság jegyzett tőkéje 2 milliárd, saját tőkéje pedig 10,445 milliárd forintra rúgott. A felemás arculatú társaság alig két éven át ízlelgethette a minisztériumi tulajdonlás “gyümölcseit”, miután a pénzügyi tárca 1994 végén többek között a PK részvényeinek átadásával intézte el a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bankban (MBFB) esedékes tőkeemelést. Az ily módon az MBFB kizárólagos tulajdonába került PK-nak meghatározó szerepet szántak az akkor még épülőfélben lévő állami holdingban: elsődlegesen a rövid lejáratú devizaforrások gyűjtésére szakosodott pénzintézetté akarták formálni. Ennek jegyében olvasztották be 1995. július 1-jén a PK-ba a hányatott sorsú Investbankot, amely a mérlegében szereplő jókora mínuszjelek mellett (1,245 milliárd forint a jegyzett, 589,1 millió a saját tőkénél) egy fővárosi és két vidéki fiókot, valamint viszonylag kiterjedt belföldi devizaszámla- és betétállományt hozott a közösbe (Figyelő, 1995/30. szám). Az összeolvadással párhuzamosan a társaság teljes körű kereskedelmi banki tevékenységre jogosító engedélyt kapott az Állami Bankfelügyelettől. Erre az időszakra tehető a PK profiltisztítása is, amelynek során az akkorra önálló üzletággá fejlődött felszámolói és ingatlanhasznosítási tevékenységet külön vállalatokba helyezték ki (lásd erről külön írásunkat).
Ekkor azonban a PK története újabb fordulatot vett: 1995 októberében az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) vételi ajánlatot tett az MBFB-nek a PK részvényeinek megvásárlására. Bár a tranzakció részleteit mind a mai napig meglehetős homály fedi, annyit tudni lehet: az MBFB cseppet sem lelkesedett a bankcsoport legtőkeerősebb koronaékszerével kapcsolatos vételi szándéktól. Arról nem is beszélve, hogy a PK ingatlanvagyonának egy részére a hírek szerint időközben már vevőt is talált a fejlesztési bank. Végül az üzlet mégis nyélbe üttetett, nem kis részben annak köszönhetően, hogy az akkoriban likviditási problémákkal küszködő MBFB állítólag közel 4 milliárd forint készpénzre (és 500 millió forint névértékű részvényre) tett szert a tranzakció során, és ezt az állami vagyonkezelő három részletben, az elmúlt év végéig ki is fizette a fejlesztési banknak.
Az alig három év alatt immár a harmadik (állami) tulajdonoshoz kerülő PK Banknak az ÁPV Rt. kebelén belül újabb feladatot szántak: a privatizáció előtt álló kisbankok feljavításában kellett volna közreműködnie, egyfajta “bankkórházként”. Az ÁPV Rt. vezetőségének akkori elképzelése szerint a nagy tőkeerejű hitelintézet (lásd erről táblázatunkat) a hozzá kapcsolódó felszámolási és ingatlanhasznosítási tevékenységgel kiválóan alkalmas az olyan, “pártában maradt” hitelintézetek működtetésére, mint amilyen az Iparbankház vagy a Dunabank volt. Ezzel együtt felmerült a privatizáció lehetősége is, ám az akkori nyilatkozatok ezt legkorábban 1997 végére, a kereskedelmi banki tevékenység kiépítésének lezárására tették.
Ennek tükrében nem meglepő, hogy az elmúlt hetekben az ÁPV Rt.-n belül napirendre kerültek a PK Bank értékesítésének első változatai. Az viszont szakmai körökben is némi megütközést keltett, hogy a vagyonkezelő a többi állami tulajdonban lévő és eladásra váró hitelintézettel (Takarékbank, Kereskedelmi és Hitelbank, Mezőbank) egy füst alatt akarja megkezdeni a bank magánosítását. A PK esetében ugyanis sem a tőkehelyzet, sem pedig az esetleges szakmai befektető bevonása nem sürgeti a privatizáció megindítását, sőt: az eddigi eredmények alapján akár meg is lehetne várni, hogy a hitelintézet “beleerősödjön” a középbankok mezőnyébe. A Figyelő információi szerint a korábbi – elsősorban a menedzsment által készített – privatizációs tervek is azzal számoltak, hogy a bank értékesítése csak akkor történik meg, ha lezárult az új bankszervezet kiépítése.
– A PK Bank mindenesetre felkészült a privatizációra – mondta el a Figyelőnek Király Péter, a hitelintézet elnök-vezérigazgatója, aki maga is úgy látja, hogy az indokoltnál valamivel előbbre került a magánosítás időpontja. Azt azonban elismerte: a tulajdonos joga, hogy mikor és milyen formában kíván a tulajdonán túladni. Az eladás során mindenesetre azt tartja a legfontosabbnak, hogy az új tulajdonos szakmailag is megerősítse a hitelintézet eddig kiépített üzleti tevékenységét. Mivel a bank abban a kedvező helyzetben van, hogy tőkeemelésre sincs igazán szüksége, elsősorban szakmai befektető belépése várható, amely akár hazai hitelintézet, ám nem kizárólag univerzális kereskedelmi bank lehet.
Felépítése és üzleti aktivitása alapján a PK Bank bármilyen irányban képes a fejlődésre, azaz lényegében “szűz állapotban” várja a privatizációt, a jövendő új tulajdonosra bízva az üzleti stratégia meghatározását. Az elnök-vezérigazgató szerint ez azt jelenti, hogy az univerzális kereskedelmi banki tevékenységen kívül a bank szakosított pénzügyi szolgáltatásokat (például private banking) is nyújthat, de – némi átalakítással – akár lakástakarék-pénztári vagy jelzálog-hitelezési és ingatlanfejlesztési feladatok ellátására is alkalmas lehet. Ezzel együtt Király Péter abban bízik, hogy a kereskedelmi banki “vonal” erősebb lesz, és nem kell letérniük az eddig megkezdett útról.
Ennek tükrében nyilván nem véletlen, hogy a PK Bank feltűnt a nemrégiben visszaállamosított, korábban a Budapest Bank tulajdonában álló Polgári Bank (PB) iránt érdeklődő befektetők között. Ezzel kapcsolatos kérdésünkre az elnök-vezérigazgató óvatosan csak annyit válaszolt: nem érdektelen számukra a hitelintézet sorsa. A PB-t eddigi üzleti tevékenysége, a private banking felé tett lépései, fiókhálózata egyaránt alkalmassá teszik arra, hogy a PK szolgáltatásainak palettáját bővítse. Ebben még az sem jelent akadályt, hogy a PB várhatóan komoly reorganizációra szorul majd (információink szerint a kisbank saját vagyonának jelentős részét elveszítette), miután a PK Bank éppen az Investbank beolvasztása során szert tett ilyen irányú tapasztalatokra. Az mindenesetre biztosnak tűnik: amennyiben az ÁPV Rt. pályázatot ír ki a Polgári Bankra, a PK ott lesz a pályázók között.
Az viszont egyelőre kérdés, hogy a Polgári Bank esetleges megvétele nem módosítja-e majd a privatizáció lebonyolítását. Információink szerint a PK iránt érdeklődő hazai befektetők (Postabank, Magyar Fejlesztési Bank, OTP Bank) közül az utóbbinak például kifejezetten “jól jönne”, ha a magánosítás megkezdéséig a private banking vonal tovább erősödne, miután elképzelései szerint a PK bázisán hozná létre saját, a kiemelt ügyfeleket kiszolgáló magánbankját. Király Péter mindenesetre – bár a lehetséges vevőkre vonatkozó információnkat nem erősítette meg – akár önállóan, akár egy nagyobb bankholding keretén belül el tudja képzelni a Pénzintézeti Központ jövőjét. – Akárki is lesz az új tulajdonos, a bank saját erőből képes lesz a megfelelő üzletpolitika kialakítására – jelentette ki a Pénzintézeti Központ elnök-vezérigazgatója.