Az orosz gazdaság teljesítménye 1996-ban még az Állami Statisztikai Bizottság adatai szerint is 6 százalékkal csökkent. A problematikus mezőgazdaság mellett – ahol a tényleges reformokat egy erős politikai lobby a korábbiakhoz hasonlóan ismét blokkolni fogja – a visszaesés legerősebben az ipari termelést érintette; itt 1996-ban 5 százalék volt a csökkenés (1995: 3 százalék). Ez volt a hatodik éve az ipar zsugorodási folyamatának, amely közvetlenül a Szovjetunió összeomlása után kezdődött.
A kormányzat, mely a pénz értékének stabilizálása iránti aggályai miatt szigorúan ragaszkodott ahhoz, hogy ne a bankópréshez nyúljon segédeszközként, kutyaszorítóba került. Az óriási adóhátralék (vagy politikai okokból eltűrt adócsalás) miatt az állam megfosztotta magát azoktól az eszközöktől, amelyekkel eleget tudott volna tenni az állami szektor bérkötelezettségeinek. Hasonló a helyzet a nyugdíjakkal. Több hónapos hátralékok vannak az illetménykifizetésekben. Hasonló bajok kínozzák a magán- (vagy részben magán-) gazdaságot is, ahol egész vállalatcsoportok kölcsönösen tologatják az esedékessé vált, de nem teljesített kifizetéseket. A bérüket már 1989 óta rendszertelenül és késve kapó szénbányászok 1996 második felében hosszú sztrájkhullámmal nyomatékosították követeléseiket.
A bányászok 1996 végén felerősödött tiltakozása elsősorban a kormány és a regionális vezetés ellen irányult. A gyakorlatban azonban a szénbányákkal szemben túlnyomórészt az állami vagy részben privatizált hőerőművek üzemeltetői állnak, amelyek alacsony áramtarifája nem nyújt elegendő fedezetet ahhoz, hogy saját alkalmazottaikat és a szénszámláikat kifizessék.
A közszolgálati ágazatban viszont a bérhátralékokért szűkebb értelemben is a kormány viseli a felelősséget. Ez főleg az oktatásügyre vonatkozik, ahol tanárok ezrei kerültek az utcára, az egészségügyre, végül pedig a hadseregre, ahol egyes jelentések szerint gyakran az ellátás is akadozik.
Külön fejezetet érdemel a hatalmas nyugdíjadósság, amely a legfrissebb adatok szerint eléri a 17,5 billió rubelt (Moszkvában 5550 rubelt ér egy dollár). Jelcin röviddel tüdőgyulladása előtt elrendelte az alkoholféleségek általános megadóztatását azzal, hogy az ebből származó bevételeket “közvetlenül a nyugdíjasoknak” kell juttatni. (Ez az intézkedés – tényleges államosítás nélkül – az alkoholmonopólium visszaállítását jelenti, azt viszont még nem tudni, hogy elég lesz-e a nyugdíjasok megnyugtatásához.) Emellett a kormány pótlólagos költségvetési eszközöket bocsátott rendelkezésre, hogy finanszírozza a régóta esedékes bérhátralékok kifizetését.
Ami általában a munkajövedelmeket illeti, a Szövetségi Tanács, a parlament felsőháza december 25-én második és utolsó olvasatban jóváhagyta a minimálbérek 75 900-ról 83 400 rubelre történő emelését. A Viktor Iljusin helyettes kormányfő által nemrég közölt adatok szerint a létminimum – mely alatt a lakosság 30 százaléka vegetál – Oroszországban jelenleg 369 ezer rubel, az átlagos jövedelem pedig 740 ezer rubel. Ezek a számok világossá teszik a keserű szegénység méreteit és mélységeit Oroszországban.
Az orosz gazdaság összképe homályos és borús, 1997 elején azonban néhány kedvező folyamat is felsejlik. Elsőként a pénz értékének stabilizálására irányuló erőfeszítéseket kell említeni. Az inflációt, amely 1992-ben, az első reformévben még 2500 százalék volt, 1995 végére 131 százalékra szorították le, és 1996 végén egyes számítások szerint már csak 23 és 24 százalék között mozgott. A (rendkívül optimista) költségvetési előirányzatok 1997-re 12 százalék alatti inflációval számolnak, de Alekszander Livsic pénzügyminiszter 9,5 százalékról is beszélt már egy sajtóközleményben.
A Nemzetközi Valutaalap nemrég szabadította fel 10 milliárd dolláros hitelének egy 340 millió dolláros részét; december 27-én a Világbank pedig, hosszas késlekedés után, egy 500 millió dolláros hitel második részét. Az orosz kőolaj- és gázipari vállalatok sikeres debütálása a nemzetközi értékpapírpiacokon ugyancsak a külföldi pénzvilág legalább részben megmutatkozó bizalmát jelzi az orosz reformpolitika esélyei iránt.