Első lépésben a két külföldi befektető, az amerikai General Electric Capital Services (GEC), illetve az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) úgy szerzett mintegy 60 százalékos tulajdoni hányadot a BB-ben (Figyelő, 1995/51-52. szám), hogy lényegében tőkeemelést hajtott végre. Draskovics Tibor elismerte: elsősorban az állam kezében maradt mintegy 23 százalékos részesedés az, amelynek jövőbeni értékesítéséből állami bevétel várható.
A közvéleményt az elmúlt ősz óta leginkább felcsigázó állami kötelezettségvállalások (Figyelő, 1996/41. szám) az államtitkár szerint nem teljesen szokatlanok a nemzetközi gyakorlatban, mégsem részei minden privatizációs szerződésnek. A GEC nem tartott igényt a BB alapos átvilágítására, ami azzal is járt, hogy a vételárban nem tudta érvényesíteni azokat a többletkockázatokat, amelyeket esetleg a bankban talált volna. Ezt ellensúlyozandó, a vevő ragaszkodott ahhoz, hogy kerüljön a szerződésbe az úgynevezett eszközkivásárlási kötelezettség, amelynek lényege, hogy a bank eszközeiből és befektetéseiből a vevő által felajánlottakat (összesen 4,125 milliárd forint) 1997-ben, illetve 1998-ban – 1995. december 31-i értéken – a vevő köteles visszavásárolni vagy választása szerint erre garanciát adni. A kivásárlandó eszközök meghatározása a vevő joga, az eladónak csak abban van választási lehetősége, hogy vásárlás történik-e, vagy pedig garanciát nyújt a magyar állam.
A felek egyébként 1996. december 23-án – Horn Gyula miniszterelnök kezdeményezésére – több ponton módosították a mai körülmények között az állam számára már kevésbé előnyösnek tűnő szerződést. Ennek nyomán kikerült a dokumentumból, hogy a bank helyzetének bizonyos romlása esetén az államnak vissza kellene vásárolnia a részvényeket. Az eszközkivásárlási kötelezettségbe bevonható eszközök keletkezési időpontja pedig már nem 1996. június 30, hanem 1995. december 31. Mindezek nyomán a BB helyzete javult, hiszen felszabadult a megképzett céltartalék.