A két budapesti tőzsde egyesítésének ötletével, úgy tűnik, szavakban mindenki egyetért. Csak hát az elvi egyetértéstől még igencsak göröngyös út vezet a gyakorlati megegyezésig. Igazi magyar csoda lenne, ha sikerülne a két, önálló – és gyakran egymással ellentétes – érdekrendszerű szervezetet integrálni.
Számos, a két magyarországi tőzsde esetleges jövőbeni egyesítéséről szóló hír röppent fel az utóbbi hetekben. A kérdéssel legutóbbi rendkívüli közgyűlésén a Budapesti Árutőzsde (Bát) tagsága is foglalkozott (Figyelő 1996/49. szám), és egy hosszabb távú stratégiai terv részeként nem is ellenezte a fokozatos tőzsde-integráció ötletét. Ez kezdetben a tőzsdék “átjárhatóvá tételét” jelentené a partnertőzsde tagjai számára, később pedig akár a hivatalos szervezeti egyesüléséig – sőt: az összeköltözésig – is eljuthatna az egyelőre kissé ambivalens párkapcsolat.
Amikor ugyanis a Budapesti Értéktőzsde (Bét) 1995 tavaszán egy korábbi, elvetélt próbálkozás után ténylegesen elindította határidős piacát, a két tőkepiaci intézmény amúgy sem felhőtlen viszonya kifejezetten feszültté vált. A devizák határidős kereskedésére mind nagyobb hangsúlyt fektető Bát a szűkösnek vélt piac felszeletelésétől tartott, miközben a Bét minden erejét latba vetve igyekezett ledolgozni majd kétéves versenyhátrányát.
Közismert ugyanis, hogy a likviditás likviditást szül tőzsdei aranyszabálya a határidős piacokra – azok nagyobb kockázata és mozgássebessége miatt – fokozottan érvényes. Vagyis mindenki ott akar üzletelni, ahol a többiek, hogy amikor majd a megvásárolt tőzsdetermékek értékesítése – azaz a megnyitott pozíciók ellenirányú ügylettel való zárása – mellett dönt, minél több potenciális vevőre számíthasson.
A két tőzsde a gyakorlatban csupán egyetlen határidős termékcsoport, a devizák esetében konkurál egymással, ez azonban a magyarországi tőzsdei határidős kereskedés messze legfontosabb elemét jelenti. A Bét határidős piacának tavaly áprilisi indulásakor bevezetett dollár- és márka-kontraktushoz fél év múltán csatlakozott az ecu is. Az európai valuta alig néhány héttel korábban jelent meg a Bát piacán is, ahol azonban addigra a dollár és a márka mellett már jennel is lehetett kereskedni. A forgalmát évek óta dinamikusan bővítő árutőzsdén ma ezeken kívül angol fontra, olasz lírára, valamint svájci frankra (pontosabban azok forintban számított árfolyamára) is lehet üzletet kötni.
Az utóbbi másfél-két év magyarországi határidős devizakereskedelem-boomja egyértelműen a jól irányított központi árfolyam- és kamatpolitikának köszönhető. Amíg 1995 márciusa előtt inkább csak egy-egy forintleértékelés előtt volt igazán nagy a tolongás a Bát devizapiacán, addig a csúszó-árfolyamrendszer bevezetését követően – a kezdeti riadalom, majd a szükséges tanulóidőszak után – állandósult a forgalom bővülése. A piaci szereplők ugyanis gyorsan rájöttek, hogy a jól kalkulálható árfolyamsávban mozgó devizák és a forint kamattartalma közötti különbséget minimális kockázat mellett válthatják busás haszonra.
A forintkamatok mérséklődésével ugyan a hasonló indíttatású ügyletek lehetőségei mára kissé beszűkültek, a tőzsdei határidős devizapiac azonban a pénzügyi intézményrendszer fontos elemévé nőtte ki magát a mai Magyarországon. A kereskedelmi bankok ugyanis előszeretettel fedezik le a nem szabványosított bankközi pénzpiacon kötött ügyleteiket (azaz csökkentik az ezekkel vállalt kockázatot) a határidős tőzsdén. Így nem véletlen, hogy a Bát devizapiacának valamennyi, úgynevezett market maker, azaz piacvezető brókercége mögött egy-egy kereskedelmi bank áll folyamatos megbízásaival. A banki tulajdonban lévő brókercégek ugyanakkor a szerényebb forgalmú értéktőzsdén is meghatározó szerepet játszanak: az itt honos, szintén piacvezetői feladatot ellátó árjegyzők túlnyomó része ezek köréből kerül ki.
A két magyarországi határidős tőzsdei piac között azonban a hasonlóságok mellett jelentős eltérések is mutatkoznak, és ezzel egy esetleges egyesítés esélyeinek latolgatásakor okvetlenül számolni kell. A kereskedési rendszerek eltérésére már utaltunk: a Bát piacvezetői valamennyi devizára vállalnak meghatározott mennyiségű ajánlattételi kötelezettséget, a Bét árjegyzői viszont csak azoknak a termékeknek az esetében, amelyekre szerződést kötnek, s amelyek forgalmazásában nemcsak kereskedői, hanem adminisztratív szerepet is játszanak.
Ennél fontosabb különbségek is akadnak azonban a két tőzsde között. A Bát ugyanis a gabonák, húsáruk és pénzügyi termékek szabványosított kereskedési egységeinek (kontraktusainak) forgalmazására berendezkedett, eredendően határidős – vagyis jól-rosszul prognosztizált jövőbeni árfolyamokkal kereskedő – tőzsde. A Bét ellenben elsősorban értékpapírok azonnali vételének és eladásának színtere, határidős szekciója csupán mintegy kiegészítő szolgáltatást jelent a piacán befektetni szándékozók számára, akik ezáltal kockázataikat mérsékelhetik. Így a Bát-tal szemben az értéktőzsdéről nem is állítható, hogy legfontosabb határidős termékei a devizák lennének: értékpapír alapú konstrukciói, a tőzsdeindex jövőbeni értékére vonatkozó BUX és a majdani jövőbeni állampapírhozamok becslésére alkalmas kincstárjegy-kontraktusok legalább olyan jelentősek számára.
A Bét határidős szekciójában az új értékpapírtörvény (Figyelő, 1996/49. szám) által megerősített, az értéktőzsde egészén érvényes, meglehetősen szigorú biztonsági előírások érvényesülnek. Valamivel enyhébb szabályokat tartalmaz a Bát-ot regulázó, 1994 tavaszán megalkotott árutőzsdetörvény. Így az árutőzsdések számára egy tőzsdeegyesítés minden bizonnyal azzal járna, hogy az eddiginél szigorúbb szabályokat kell elismerniük magukra nézve kötelezőnek. Nem azonos a két tőzsdére bevezetett devizakontraktusok szerkezete sem: a Bát-on forgalmazottak többnyire tizedakkorák, mint a Bét-en szereplő társaik.
A már említett új értékpapírtörvény ugyanakkor, ha bizonyos megszorításokkal is, de módot ad a tőzsdetagoknak a konkurens tőkepiac kereskedésében való részvételre. Párhuzamosság, hogy mindkét tőzsde forgalmát a Központi Elszámolóház és Értéktár (Keler) Rt. tartja nyilván, s az egyes ügyletekben mindkét piacon ez az intézmény játssza a partner szerepét. Ez azt jelenti, hogy – hasonlóan a világszerte elterjedt gyakorlathoz – a határidős tőzsdei ügyletet az üzletfelek nem közvetlenül egymással kötik, hanem a kockázatok mérséklése és ellenőrizhetősége érdekében mintegy közéjük áll a Keler. Ha valaki vesz, a Keler lesz vele szemben az eladó, ha viszont a tőzsdei szereplő értékesít, termékét az elszámolóház vásárolja meg a piacon kialakult árfolyamon. A vételi és az eladási pozíciók persze a Keler könyveiben kiegyenlítik egymást. Ha azonban valamelyik tőzsdetag bajba kerül, akkor az elszámolóháznak kell úgymond “kényszer-likvidálnia” a pozíciót. Ezért fontos a Keler számára a folyamatos tőzsdei forgalom, valamint a minél nagyobb likviditás.
Éppen ezt a szempontot téve az első helyre üdvözölné Basch Péter, a Keler vezérigazgatója a két tőzsde egyesítését. Ehhez egyébként az az új elszámolóházi szoftver is jelentősen hozzájárulhat majd, amelyet várhatóan jövő nyáron helyeznek majd üzembe. A tervek szerint ez alkalmas lesz a mindkét piacon tevékenykedő brókercégek forgalmának összesítésére, valamint a hagyományos határidős ügyletek mellett a szabványosított opciók forgalmának számontartására is. A teljes tőzsde-integrációhoz azonban Basch Péter szerint még rengeteg aprómunkára lesz szükség, tekintettel a két piac közötti különbségekre és a ma még nehezen belátható szerkezetváltozási folyamatokra.
Az egyesülés mellett ezzel együtt komoly érvek szólnak. Szinte mindenki egyetért abban, hogy egy Magyarország méretű piacnak nincs szüksége két határidős devizatőzsdére. A forgalom egybecsatornázása, a likviditás növelése nemcsak a Kelernek lenne érdeke, hanem valamennyi piaci szereplőnek, és egyúttal – ha ennek lehetőségei devizajogi szempontból is megteremtődnek – segíthetné Budapest regionális tőzsdeközponttá válását is.
A nyugat-európai határidős tőzsdék a tervezett egységes valuta bevezetésétől tartva már megkezdték az integrációt. A nemzeti valuták megszűnésével ugyanis számos határidős tőzsdei piac egyszerűen termékek nélkül marad majd. Az így felszabaduló szellemi és anyagi energiák egy részét Budapestre lehetne hozni – vélik többen is a Bét berkein belül. Ehhez valóban jól jönne a két hazai tőzsde integrálása, aminek azonban egyelőre komoly szabályozástechnikai akadályai vannak. Először annak lehetőségét kellene megteremteni, hogy a két tőzsde tagjai átjárhassanak egymás piacára üzletelni, illetve, hogy az egyik piacon megnyitott pozíciójukat a másikon is lezárhassák. Ehhez nem is annyira a kereskedési rendszerek közelítésére lenne szükség, hanem az elszámolási követelmények és a kontraktus-szabványok egységesítésére.
Az egyesítés gondolatát a Bát rendkívüli közgyűlésén támogató Keresztesi Szergej árutőzsde-elnök a Figyelőnek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy hosszabb távon a két intézmény szervezeti összekapcsolása is elképzelhető. Egy, a negyvenes évek végéig létezőhöz hasonló Budapesti Áru- és Értéktőzsde egészen más súlyt képviselne a magyar gazdasági és társadalmi életben, mint a jelenlegi két intézmény, külön-külön. Az új tőzsdekorszakot remekül szimbolizálhatná a Szabadság téri híres tőzsdepalota rendeltetésének visszaállítása eredeti funkciójának megfelelően – mondja a Bát elnöke, aki azonban hozzáteszi, hogy az árutőzsde jelenlegi otthonának kapuit is kész megnyitni a Bét brókerei előtt. Cserébe az értékpapírok és az azokon alapuló határidős termékek, mindenekelőtt a BUX forgalmazásába szeretnének bebocsáttatást nyerni.
Az integráció első kézzelfogható jeleként a két budapesti tőzsdén néhány hónappal ezelőtt azonos időpontban, egységes szabványokban jelentek meg a Budapesti Bankközi Forint Hitelkamatláb (Bubor) alapján képzett kontraktusok. Az augusztus óta közzétett bankközi referenciakamaton alapuló határidős tőzsdetermékek a hitelkockázatok kezelésére nyújtanak új típusú lehetőségeket.