Az infláció mérsékléséhez a költségvetés kiadásainak és hiányának további lefaragása, a leértékelési ütem mérséklése, valamint önmérsékletet tükröző bérmegállapodások szükségesek – hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság múlt heti ülésén.
Az infláció mértékével nem, csak annak csökkenő tendenciájával lehetünk elégedettek – hangsúlyozta Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. A bankok bankja végső célként a forint éves értékromlásának lehető legalacsonyabb szintre való csökkentését tűzte ki. Keze azonban – éppen a tavaly márciusban bevezetett, s eddig sikeresnek bizonyult csúszóárfolyam-rendszer miatt – meg van kötve. Így jóformán csupán a repokamatokkal tud hatni az infláció mérséklődésére. Az MNB vezetője ismét felhívta a figyelmet, hogy a jegybanki alapkamattal szemben inkább a határidős állampapírokra vonatkozó visszavásárlási megállapodások feltételei igazítják el a gazdasági szereplőket.
A befektetők, közülük is elsősorban a külföldiek számára persze mindenekelőtt a reálhozam szempontjából érdekes az infláció. Az elmúlt egy évben viszont az országhatárokon túliaknak kifizetett kamatfelár, az úgynevezett kockázati prémium gyorsan csökkent. Egy éve még 33 százalékon is lehetett állampapírhoz jutni, ami az előző év azonos időszakához viszonyított legfrissebb, 21 százalékos inflációs rátát figyelembe véve jelentős reálhozamot garantál. A hasonló futamidejű állampapír-ügyletekbe most belevágók azonban – a 22,5 százalékos átlaghozammal – alig néhány százalékkal kapnak többet a jövő novemberre 17-18 százalékosra prognosztizált inflációnál. Az MNB mindenesetre olyan kamatpolitikára törekszik – jelentette ki Surányi -, amely meggyőző pozitív reálhozamot biztosít.
A sorozatos jegybanki kamatcsökkentések kétségkívül éreztették hatásukat. Ezt Pulai Miklós, a Bankszövetség főtitkára is visszaigazolta, aki szerint 1996 első felében 3,5-4 százalékkal mérséklődött a pénz “ára” a kereskedelmi bankoknál, s ez a lefelé tartó irányzat várhatóan jövőre is folytatódik. A főtitkár szerint a kereskedelmi bankok jövőre az ideinél valamivel kedvezőbb jegybanki feltételek mellett működhetnek majd. Nem vitás azonban, hogy a kamatversenyt (amely ma már egyre inkább a marzsok szűkülésében ölt testet) előbb-utóbb fel kell váltania a minőségi versengésnek. Elgondolkodtató, hogy a magyarországi pénzügyi szolgáltatások 250 milliárd forintosra becsült értéke alig éri el a bruttó hazai termék (GDP) 4 százalékát, miközben ugyanez az arány a fejlett országokban 7-10 százalék között mozog.
Hasonló elmaradottságról tanúskodnak a tőzsdei arányszámok is. Járai Zsigmond tőzsdeelnök a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kapitalizációjának rátáját a GDP 2-3 százalékára tette, ami nemcsak az angol hivatalos értékpapírpiac 140 százalékos, hanem az úgymond normálisan fejlett államok 20-30 százalékos mutatójától is látványosan elmarad. De előnybe kerültek a néhány éve még magunk mögött tudott közép- és kelet-európai országok is. Magyarországon kevés a részvény, miközben hiányoznak az intézményi befektetők, nem utolsósorban annak okán, hogy a privatizáció eleddig látványosan elkerülte a BÉT-et. Bár a magyar papíroknak – a tavalyi 70 százalékkal szemben – az idén már csak 56 százalékát adták-vették a külföldi tőzsdéken, a hazai értékpapírpiac ma még szinte csak a világrekordnak számító idei általános árfolyam-emelkedéssel tüntetett.