A felszámolással foglalkozó cégek köre az elmúlt években alaposan megváltozott. A kilencvenes évek elejének négy állami társasága után ma közel kétszáz magáncég foglalkozik vállalati felszámolással. – Sehol a világon nincs ennyi felszámoló, nem lett volna szabad ezt a piacot teljesen liberalizálni – cseng egybe Vadász Endrének, a Reorg Rt. igazgatójának és Kiss Gábornak, a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma vezetőjének véleménye.
Vadász Endrének mint az egyik legnagyobb felszámolócég vezetőjének tapasztalata szerint elfogytak a nagy és közepes állami vállalatok, amelyek vagyonát – ha nem sikerült az újraélesztés – értékesíteni lehetett. Ma már olyan társaságokat kell felszámolni, amelyeknek nincs vagyonuk, vagy azt már kimentették. Kiss Gábortól megtudtuk, hogy a fővárosban felszámolás alá kerülő cégek 80 százaléka kft., s ezek 70-80 százaléka vagyontalan.
Vége már annak az időnek, amikor a felszámolt cégeket reorganizálni és értékesíteni lehetett. Így a felszámolás mint a privatizáció egyik fajtája (lásd: Felszámolás-szerkezetváltás című írásunkat) ma már nem működik. Vadász szerint a privatizációs vagyonkínálat is konkurenciát jelentett a felszámolás alatt lévő cégek értékesítésénél, alaposan lenyomva az árakat.
Mindez azért érinti érzékenyen a felszámolókat, mert díjuk az értékesített vagyon 5 százaléka; ha nincs mit értékesíteni, akkor bevételük sincs. Eközben minden felszámolási procedúra – az akták tárolásától és kezelésétől a vagyon értékének megőrzéséig komoly költséget jelent. Ráadásul a törvény úgy rendelkezik, hogy a felszámolási díjat az eljárás végén veheti csak fel a felszámoló. Vadász szerint ma már pusztán felszámolásból nem lehet megélni. A Reorg például a könyvvizsgálás, auditálás, csődmenedzselés irányába mozdul, elsősorban az önkormányzatok csődkezelésében szeretnének részt venni.
A felszámolócégek nem válogathatnak a felszámolandó társaságok között; a megyei bíróságok határozzák meg kötelező érvénnyel, hogy kinek melyik vállalat jut. Ha egy társaságra vagyontalan céget osztanak, akkor a felszámolási díjat az úgynevezett díjfedezeti alapból kellene megkapnia.
Eddig azonban egyetlen felszámoló sem kapott ebből. – A díjfedezeti alapban jelenleg 15 millió forint van, de körülbelül 100 millió forintot kellene kifizetni belőle – közölte Bíró József hivatalvezető az alapot kezelő Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatalánál. Azon kívül, hogy nincs elég pénz, azért sem lehet fizetni, mert az alapot létrehozó törvényhez nincs végrehajtási rendelet. Nem lehet meghatározni, milyen feltételek alapján és milyen sorrendben történjék az igények kielégítése. Az alap forrása jelenleg minden felszámolt társaság értékesített vagyonának egy százaléka, amit a felszámoló cégeknek kellene befizetniük díjukból. Az alap egyrészt azért nem tudott feltöltődni, mert 1993-ban jött létre, s az első bevételek – a felszámolások lezárásának elhúzódása miatt – csak 1996 elején folytak be. Másrészt sok felszámoló nem tesz eleget kötelezettségének.
A felszámolók sokasodásával a bíróságok is furcsa helyzetbe kerültek. Attól kezdve, hogy a törvény magántársaságok számára is lehetővé tette felszámolási eljárás lefolytatását, a bíróságok csak hasraütéses alapon tudták kijelölni a felszámolókat, hiszen az új cégekkel korábban semmi tapasztalatuk nem volt. – Hirtelen, ráadásul éppen akkor jelent meg sok, a bíróság számára ismeretlen felszámolótársaság, amikor a legtöbb, legnagyobb vagyonú cégeket kellett felszámolni mondja Kiss Gábor. – Partnereink száma most sem sok, a fővárosi bírók 20-30 felszámolót foglalkoztatnak.
A kijelölésen kívül a felszámolási eljárások elbírálása is a bíróságok dolga. Ez az úgynevezett felszámolási mérleg alapján történik. A törvény szerint egy év után akkor is kötelező közbenső mérleget készíteni, ha az eljárás még nem zárult le. Ebben írja le a felszámoló a vagyonfelosztási javaslatot és azt, hogy addig mit végzett. A végleges mérleget a felszámolás végén kell benyújtani, a törvény szerint a felszámoló csak ennek elfogadása után kaphat díjat.
– Ha ez a gyakorlatban is így lenne, akkor a felszámolók is csődöt jelenthetnének – véli Kiss Gábor. – Éppen ezért a felszámolócégek számos esetben törvénytelenül vesznek ki pénzt a felszámolás alatt álló vállalatok kasszájából – persze, csak ha van honnan. A rossz szabályozás miatt a bíróság etikai dilemmák előtt áll. A bíróknak meg kell húzniuk azt a határt, hogy meddig kezeljék rugalmasan, ha egy felszámoló a működési költségeit ráterheli az eljárás alatt lévő társaságra, illetve mikor lépi túl az elfogadható mértéket. – Tapasztalataink szerint a felszámolók számos esetben megteszik ezt – fűzi hozzá.
Kiss szerint jogszabályban kellene rendezni, hogy a felszámolótársaságok milyen költségeket számolhatnak el, és akkor nem lenne szükség az ügyeskedésre. Esetleg a jogszahály módosításánál azt is mérlegelni kellene, lehessen-e kizárólag felszámolásra társaságot létrehozni.
A “sok az eszkimó, kevés a fóka” helyzet és a törvény visszásságai a felszámolótársaságok egy részét arra késztették, hogy létrehozzák a Felszámolók Országos Egyesületét. A közelmúltban életre hívott szervezet célja a tagok érdekeinek érvényesítése, szakmai együttműködésük elősegítése és az etikus felszámolói tevékenység megteremtése – derül ki az egyesület alapító okiratából. Egyben lefektették etikai kódexüket is. Törvényi háttér nélkül azonban aligha sikerül a felhígult felszámolási piacot ellenőrzésük alá vonni.
Nem könnyíti a felszámolók feladatát, hogy tevékenységüket jelenleg három jogszabály alapján végzik. Ennek oka, hogy egyes felszámolási eljárások évekig elhúzódnak, és mindig az indulóévben érvényes szabályozás a mértékadó az egész procedúrára. E témában az első törvényerejű rendelet 1986-ban jelent meg; 1991-ben született a törvény a csőd- és felszámolási eljárásról, végelszámolásról; ezt azonban 1993-ban módosították. Most újból napirenden van a változtatás.
A kormány a múlt héten döntött a törvény legújabb módosító javaslatairól, amelyek hamarosan az Országgyűlés elé kerülnek. A jogalkotók szándéka, hogy a mostani módosítások és az eddigiek visszamenőleg is, egységesen érvényesek legyenek azokra az eljárásokra, ahol ez nem zavarja meg a folyamatot.
Az indokolatlan hiteligénylők kiszűrése és a felszámolók költségeinek fedezése érdekében a jogszabályt úgy kívánják módosítani, hogy a hiteligény bejelentőjének követelése egy százalékát, legfeljebb azonban 100 ezer forintot letétbe kell helyeznie. Amennyiben az értékesített vagyonból a felszámoló megkapja a díját, a hitelező visszakapja letétét. A díjfedezeti alap működését is elő kívánták segíteni a jogalkotók – valószínűleg azonban nem tudták megállapítani, milyen sorrendben elégítsék ki a felszámolókat, ezért az arányos kielégítés mellett döntöttek.
A módosítás megkísérli a felszámolókat rászorítani tevékenységük mielőbbi befejezésére azzal, hogy a felszámolás közzétételétől számított 120 napon belül el kell kezdeniük a vagyon értékesítését. Nagyobb beleszólást ad a hitelezői választmánynak a folyamatba, ugyanis a felszámoló csak ennek hozzájárulásával működtethetné a vagyont, ellenkező esetben meg kell kezdeni a vagyon értékesítését. A hitelezői választmány megalakulását viszont ahhoz köti a módosítás, hogy a benne részt vevő tagoknak a hitelek legalább egyharmadát képviselniük kell. Ezt a fórumot eddig bármelyik két hitelező létrehozhatta.
Sokszor csak azért húzódik el a felszámolások befejezése, mert különböző peres eljárások folynak az ügyben. A most tervbe vett változtatás megengedi a bíróknak, hogy lezárják az ügyet, ha már minden vagyont értékesítettek, és egyértelmű, hogy a felperesek követeléseit nem lehet kielégíteni.
A felszámoló az eddigieknél részletesebb tájékoztatással tartozik a választmánynak, és negyedévenként be kell számolnia a felszámolás költségeinek alakulásáról is. A vagyon értékesítését csak pályázat vagy versenytárgyalás keretében végezheti a felszámoló. Ennek feltételeit szigorúan szabályozza a módosítás, amely lehetővé teszi az értékesítés menetének nyomon követését.
A hitelezői választmány jogkörének kiterjesztése azonban, különösen létrehozásának szigorításával együtt, valószínűleg nem sokat változtat a hitelezők beleszólásán. – A választmány ugyanis a gyakorlatban nem működik – vélik a Magyar Hitel Bank tulajdonában lévő Risk Kft. munkatársai, akik a bank kétes kintlevőségeinek behajtásával foglalkoznak. – Hiszen tagjai, mivel más-más kielégítési kategóriába tartoznak, ellenérdekeltek. A Risk a hitel behajtása során a legutolsó lépésként alkalmazza a felszámolást. Az ugyanis, ha egyszer megindul, elhúzódó és ellenőrizhetetlen folyamattá válik, s a felszámolás alá került cégek teljesen kiszolgáltatott helyzetbe jutnak. A felszámolónak ugyanis a jelenlegi törvény szerint nem kötelessége beszámolnia a hitelezőknek arról, hogy milyen lépéseket tesz a felszámolási folyamat közben, egyedül a felszámolandó cég gazdálkodásával kapcsolatos információkat kell nyújtania. Ezért a társaság inkább a megegyezéses módszert alkalmazza, amely tapasztalatai szerint a felszámolásból általában nyerhető hitelbehajtás négyszeresét hozza.
A Risk Kft. a felszámolók ellenőrzését úgy tudja elérni, hogy olyan felkészült szakembergárdát tart, amely nem jön zavarba, ha be kell tekinteni egy felszámolandó cég aktáiba, ügyeibe. A felszámolót állandóan figyelemmel kísérik, így próbálva rászorítani feladatának minél korrektebb ellátására. Előfordult már olyan is, hogy a felszámoló nem tudott eladni egy ingatlant, a Risk viszont hozott rá vevőt.
A cég mintegy kétezer felszámolási ügyéből alig egy-kettő zárult le gyorsan. Az esetek többségében az a felszámolók érdeke, hogy az eljárásokat elhúzzák, ezzel duzzasztva a költségeket. Az eljárást folytatónak akkor a legnagyobb a bevétele, ha akár veszteségesen is, de minél tovább működteti a felszámolandó társaságot, hiszen részesedik annak árbevételéből.
A szakértők tapasztalatai szerint a felszámolók az eljárás közben nem akarnak fizetni, mondván: a befolyt összegeket a költségek fedezésére tartalékolják. A felszámoló eljárásának eredményessége részben a közbenső, részben a zárómérlegből derül ki. Amíg ez el nem készül, addig a hitelezőnek nincs betekintése a folyamatba.
A hitelbehajtó cég szakértői hiányolják a felszámolók felelősségre vonását az eljárás során okozott kárért. Előfordult, hogy kifogásolták a felszámoló tevékenységét, a bíróság azonban a legritkább esetben jelöl ki másik felszámolót az eljárás folytatására. Több olyan felszámolót ismernek, amelyekkel már sokszor fordult elő hasonló eset, mégsem törölték őket a felszámolók listájáról.
A Risk képviselői gyakran tapasztalták, hogy a felszámoló olyan hitelezőt elégített ki elsőként, amely a törvény szerinti sorrendben hátrább található. A jogszabály szerint először a felszámolási költségeket, majd a jelzáloggal fedezett hitelezőket és a köztartozásokat (APEH, tb stb.) kell kielégíteni. Utánuk következnek a beszállítók, majd a kamatkövetelések. Az előbbiek is csak a legritkábban jutnak pénzhez, a kamatokat pedig szinte soha sem fizetik vissza.
A Risk szakértői szerint a törvényt a gyakorlathoz kellene igazítani, mert kevés dolog működik úgy, ahogyan a jogszabály előírja; jelenlegi formájában a törvény nem képviseli sem a hitelező, sem a becsületes felszámoló érdekeit.