Hamarosan egy éve lesz, hogy Horn Gyula miniszterelnök Gödöllőn meghirdette az agrármodernizációs programot. Az újraértelmezett integrációs elgondolás célja az, hogy a termelők és a feldolgozók szoros együttműködésével megerősödjön, s az EU-csatlakozásra versenyképesebbé váljon az agrártermelés. Az integrációk újraélesztéséhez, a meglévők fejlesztéséhez azonban a mainál sokkal több állami segítségre lenne szükség. A jövő évi költségvetés megmutathatja, mennyit lehet aprópénzre váltani a programból.
A sajtónyilatkozatok jelzik, hogy megkezdődött a lobbyk csatája az 1997-es költségvetési pénzekért. A Pénzügyminisztériumban a jövő évre is az idei 83 milliárd forintos támogatást tartanák elfogadhatónak. Az Agrárkamarában, a termelői érdekképviseletekben úgy vélik, legalább 120-130 milliárdra lenne szükség. A pénzügyminiszter az OMÉK-on homályos utalást tett arra, hogy a 83 milliárd forintnál több, de 105 milliárdnál szerényebb lesz az agrárkassza; ez mindenesetre közel áll a Földművelésügyi Minisztérium 101 milliárd forintos tervéhez.
A leendő összeg felosztása is bizonytalan. Az FM – szakítva a hagyománnyal – igyekszik betartani a GATT/WTO-megállapodásban foglalt 18,3 milliárd forintos legnagyobb exporttámogatási keretet. (Az idén még várhatóan a lehetséges exporttámogatás legalább kétszeresét fogja kifizetni.) Többet kell tehát fordítani a termelői támogatásokra és a termelési integrációk segítésére. Valószínűleg a közelgő EU-csatlakozás ágazati előkészítésére is félre kell majd tenni az agrárkasszában.
Közeleg a házasság
Nincs sok idő az agrárfelzárkózáshoz, erősítette meg a minap Lennard Dafgaard, a PHARE EU-csatlakozást előkészítő tanácsadócsoportjának vezetője. 1998-ban megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások, amelyeken a megelőző három év a bázisidőszak, ám jelenleg a képességeinél szerényebb teljesítményt nyújt a magyar élelmiszer-gazdaság.
“Fontos tehát, hogy már most többet foglalkozzon a kormány a vállalatok szerkezeti átalakulás miatti napi gondjaival” – állítja Papócsi László, a Bábolna Rt. vezérigazgatója. Például, ha a GATT-megállapodás alapján csökkenteni kell az exporttámogatást, a kormányzat ellensúlyozhatja ezt a termelés költségeinek csökkentésével, a magyar árukkal szembeni EU-n belüli diszkrimináció megszüntetésével. A magyar exportőrök számára például hátrányos, hogy az EU kedvezményes behozatali kvótáját nem az eladó, hanem az uniós vevő kapja, így aztán ki is alakult az illegális kereskedelem (kilogrammonként 1-1,2 márkáért cserél gazdát a baromfikvóta), és az ebből származó a többletköltséget a vásárlók leszámítják az árból.
Növelni kell a termelői támogatásokat (a baromfihizlalás esetében például a takarmányárakét), amelyekkel végül a végtermék lesz olcsóbb. Ám mivel a végtermék piaci árának kialakításában a nagy termelési integrációknak meghatározó szerepük van, az árak leszorításához a termelői támogatások mellett a termeltetési láncokat is segíteni kell. Papócsi László szerint az integrációs termelési kapcsolatrendszerrel válhat versenyképessé a magyar agrártermelés a csatlakozásunk utáni európai piacon.
A bábolnaiak ezért is erősítik tovább a termeltetést. A Bábolna 2000 programban (Figyelő 1996/25. szám) az EU-csatlakozásra való felkészülés eszközének a modernizációt és az integrációt tekintik. Papócsi László a modernizáláson a saját integrációban folyó termeléshez szükséges vetőmag- és tenyészállat-előállítást, tehát a biológiai alapok, valamint a hasznosításhoz szükséges technikai eszközök, eljárások korszerűsítését érti. Ehhez például a sertéstenyésztésben a Bábolna-Seghers, a baromfiintegrációban a Bábolna-Arbor-Acres, a takarmánytermesztésben a bábolnai IKR hibridkukorica-vetőmag adja az alapot. Ha ugyanis jók a fajták, láthatóvá válik, milyen sokat számít a költségcsökkentésben a technológia. Egy kilogramm baromfihúst akár fél kilogrammal kevesebb takarmánnyal állíthatnak elő, ha kifogástalan a termelési eljárás. Ezért mondja a vezérigazgató, hogy az agrárkormányzatnak támogatnia kell a fejlesztést. Számításai szerint az EU-csatlakozásig évente 25-30 milliárd forintos fejlesztési támogatással a magyar agrárgazdaság elérhetné az uniós termelési színvonalat. Azután pedig – a várható támogatások célirányos felhasználásával – kiaknázhatná helyzeti előnyét. A versenyképesebb termelés busásan megtérítené a nemzetgazdaságnak a csatlakozás előtti befektetést.
Nincs hitelfedezet
Ezt felismerve az agrárkormányzat már az idén is másfél milliárd forintot különített el szövetkezeti integrációs támogatásokra. (Figyelő 1996/9. szám) Az azonban jelenleg is a szakmai viták középpontjában áll, hogy milyen is legyen az integráció. Egyesek a térségi, mások a szakági alapon szervezett vertikális termeltetési rendszerre esküsznek. Bármelyik forma győzedelmeskedjék is, abban egyetértenek a szakemberek, hogy annak az eddigiektől eltérően a piaci érdekrendszeren kell alapulnia. Az új integrátori szerepre az a feldolgozó alkalmas, amelynek piaca, tőkéje és fejlett üzeme is van.
A Bábolna Rt. vezérigazgatójának véleménye szerint az új típusú integrációk az agrárfejlődés motorjai lesznek, sőt már ma is azok. A nagyüzemi termeltetési recept ugyanis sokat változott. Például a baromfihizlalásnál korábban az integrátor ellátta a termelőt naposcsibével, takarmánnyal, majd átvette a felhizlalt csirkét, és az értékesítés után elszámoltak. Levonták a naposcsibe, a takarmány és a feldolgozás költségeit az átvételi árból, a többi a termelőé volt. Az élelmiszer-gazdaságban azonban ma általános a forgóeszközhiány. (A bábolnai baromfiágazat forgóeszközigénye mintegy hatmilliárd forint. Ennek több mint fele a forgóeszközhitel. Ha ezt tőkeemeléssel, saját forrással kiválthatná a társaság, a megtakarított hitelkamattal nagyobb nyereséget érne el; öt év alatt vissza tudná vásárolni a tulajdonrészt a befektetőtől.) A magas kamatok miatt ma a termeltetők nem tudják hitelből megelőlegezni a gazdák költségeinek 75 százalékát; a termelőknek maguknak is részt kell(ene) vállalniuk a finanszírozásból. Az ő érdekük, hogy stabil legyen a nekik is piacot hozó integrátor.
A mezőgazdasági kis- és középvállalkozások zöme azonban hitelképtelen. A hatékonyabb termelést lehetővé tevő fejlesztéshez sem jut kölcsönhöz, tehát lemarad a versenyben. Ha azonban az integrátor a banknál jótáll a partneréért, az hozzájuthat a pénzhez, a korszerű gépekhez, állatfajtákhoz. A beruházással elérhető hozamtöbbletből pedig ki tudja fizetni a kisvállalkozó a hitelét. (Ha a fejlesztéssel a reális 50 dekagrammos takarmánymegtakarítást eléri, az mai áron a végtermékben 20 forint költségcsökkenést jelent egy kilogramm csirkén. Eszerint a jelenlegi takarmányárak mellett másfél év alatt megtérül a beruházás.)
A módszert Papócsi László szerint Bábolnán azzal kívánják továbbfejleszteni, hogy segítik a termelőket szövetkezetek szervezésében. A közösség mint jogi személy fedezetet vállal a hitelt igénylő tagokért, a bábolnai részvénytársaság pedig vállalja, hogy az előállított terméket megvásárolja. Emellett az exporteredményből is arányosan visszatérít a termelőnek. Így a gazda négy év alatt visszafizetheti fejlesztési hiteleit.
Az integráció léte azonban a végtermék piacképességétől függ. Ezért az integrátor akkor lehet biztos helyzetben, akkor tartja kezében a minőségi árutermelést, ha a végső fázis: a feldolgozó, a vágóhíd 100 százalékban a tulajdonában van. (A kecskeméti baromfifeldolgozó 91, a győri 51, a békéscsabai pedig 100 százalékban Bábolnáé.) A sertéspiacnak – bármilyen fájdalmas volt is a hatása – mint a “tisztítótűz”, használt a takarmánydrágulás. Sok nem hatékony, gyengébb minőségű sertést előállító termelő hagyott fel az állattartással, csak a jobbak maradtak talpon. Erről a színvonalról, megfelelő biológiai alapokkal és fejlesztéssel nagyot léphet előre a húsvertikum. Ezt sürgeti a közelgő európai csatlakozás is.