Néhány éve már a hazai üzleti életre is jellemző, hogy a cégek egyre gondosabban, igényesebben rendezik be irodáikat. A vállalatok irányítói ugyanis rájöttek: tárgyalópartnerük döntéseit a környezet alapvetően befolyásolhatja. A stílus maga az ember – tartja a mondás. Annak néztünk utána, milyen is valójában a rendszerváltás utáni irodastílus.
Hogy hazánkban hányan végeznek ülőmunkát, arról a KSH nem közöl adatokat. Az viszont bizonyos, hogy az aktív dolgozókon belül magas az arányuk. Sokuk számára a gazdasági szerkezetváltásnak minden kellemetlen velejárója mellett volt egy kedvező hozadéka: munkahelyi környezetük az elmúlt években kellemesebbé vált – legalábbis ez szűrhető le a különféle bútoripari és kereskedelmi felmérésekből.
A kilencvenes évek elején alakult cégek hamar rájöttek arra, mekkora jelentősége van a környezetnek, amelyben üzletfeleiket fogadják. A munkavégzés hatékonyságát vizsgálgatva azt is megértették, hogy dolgozóikat sem kényszeríthetik napi tíz-tizenkét órás munkára közvetlen környezetük megváltoztatása nélkül. Ez a felismerés nagy lehetőségeket tárt fel az irodabútorok termelése és kereskedelme előtt. Vélhetően ennek köszönhető, hogy a bútoripar azon kevés iparágak közé tartozik Magyarországon, amelyben a magánosítás nem járt tömeges elbocsátásokkal.
A rendszerváltást követően a hazai bútoripar korábbi szerkezete teljesen átalakult. A határozott szerkezetváltás annak köszönhető, hogy miközben – a jól ismert okok miatt – a lakossági bútorok iránti kereslet visszaesett, a közületi bútorok iránti igény rohamosan megnőtt. Az importliberalizáció következtében ugyanakkor egyre több külföldi cég forgalmazott – a hazainál általában jobb minőségű, formájú – irodabútort. 1994-re a bútorimport a liberalizáció előtti szint ötszörösére emelkedett.
A hazai bútoripart felkészületlenül érte a kereslet ilyen arányú változása, és nem állt rendelkezésre kellő mennyiségű forgótőke a versenyképesség megtartásához. Mindeközben nagyjából lezajlott a bútoripar privatizációja. Ennek eredményeképpen egy-két vállalat tisztes hazai piacra tett szert, s így talpon tudott maradni, a többi vállalkozásnak viszont szinte élethalálharcot kellett és kell vívnia.
Az irodabútor-gyártásban a szakemberek két magyar céget szoktak megemlíteni: az egyik a székesfehérvári Garzon Bútor Rt., a másik a Falco-Sopron Irodabútor Kft. Az első teljes egészében magyar tulajdonú, az utóbbi viszont 100 százalékos német tulajdonban van (a legnagyobb német irodabútor-gyártó Schaerf-csoport vásárolta meg). A Garzon össztermelésének korábban alig 10-20 százalékát tette ki az irodabútor, ma ez az arány 85 százalékos. A Falco pedig az egyetlen olyan magyar cég, amely kizárólag irodabútorokat gyárt.
Az importliberalizációt követően a belföldi piac új követelményeit a gombamód szaporodó külföldi cégek diktálták. Elterjedtek a nyugati stílusú irodai berendezések, amelyek mind ergonómiai, mind gazdaságossági szempontból fejlettebbek a nálunk korábban megszokott bútoroknál. A magyar cégeknek tehát érdekük volt az új design átvétele. Ha átböngészünk egy magyar bútorkatalógust, azt látjuk: teljesen megfelel az európai ízlés- és formavilágnak. A magyar bútorgyártók a hazai gyakorlattól korábban idegen marketing-módszerek alkalmazásába is gyorsan beletanultak. Mivel a mesterségesen működtetett nagykereskedelmi hálózat a gazdasági szerkezetváltozással szétzilálódott, az érintett cégek új szakbolthálózatot hoztak létre. Emellett a különböző házi- és szakvásárok szervezése is megkezdődött.
A nyugati technológiák átvétele azonban nem ment, és a mai napig sem megy ilyen könnyen. Bolváry Gellért, az olasz Faram cég hazai képviseletének igazgatója szerint a magyar bútoripar legkényesebb pontja a korszerű technológiához szükséges tőke hiánya. Az ezredfordulótól az Európai Unió tagországaiban új technológiai és ergonómiai szabályozást vezetnek be, aminek a magyar cégek többsége jelentős tőkebefektetés nélkül nem lesz képes megfelelni. A jelenlegi európai szabványok értelmében például a bútorgyártáshoz használt forgácslapoknak formaldehidmentesnek kell lenniük. Ilyet ma csak a szombathelyi és a vásárosnaményi üzem képes produkálni. A nemzetközi tapasztalat azt mutatja, hogy a gyártók versenyképességét erősítő új technológiák elterjesztéséhez nagymértékben hozzájárulhat az ilyen jellegű kezdeményezéseket támogató gazdasági környezet is. A hazai gyártók azonban, úgy tűnik, még jó ideig kénytelenek nélkülözni az effajta gazdasági közeget – véli a szakember.
A magyar iparnak a minőség fejlesztése érdekében első osztályú alapanyagokkal kéne dolgoznia. De amíg a kitűnő minőségű fát Nyugat-Európába exportáljuk (hogy majd késztermék formájában, nem csekély árrés megfizetésével, visszavásárolhassuk), honi termelőink csak rosszabb minőségű alapanyagokból tudnak – értelemszerűen gyengébb színvonalú – termékeket előállítani.
Csaplár Gábor, a Royal Bútor Rt. nyugdíjba vonult vezérigazgatója, az Országos Kereskedelmi Szövetség korábbi elnöke arra hívta fel a figyelmet: a magyar ipar versenyképességét a következő években az is veszélyezteti, hogy a bútorgyáraknak meg kell kezdeniük a privatizáláshoz felvett banki kölcsönök törlesztését. S miközben a hazai vállalatok a hitelkamatok terheit nyögik, a külföldi cégek épp kezdik élvezni befektetéseik első gyümölcseit. További hátránya a magyar iparnak a megrendelések lassú teljesítése. Néhány évnek el kell még telnie ahhoz, hogy nálunk is általánossá váljon a fogyasztói igények azonnali kielégítése.
Noha az itthoni bútoripar sokat fejlődött, egy alapvető profil még mindig hiányzik: a számítógépekhez, számítástechnikai berendezésekhez szükséges bútorok gyártásával nem foglalkozik kellő mértékben. Ez sajnos megint egy olyan tény, ami rontja a versenyképességet, hiszen e téren a kereslet egyre nagyobb – hangsúlyozza Csaplár Gábor. Ezenkívül mind a hazai, mind a külföldi forgalmazóknak számolniuk kell azzal, hogy az irodabútorok iránti nagy kereslet, amely a rendszerváltással kezdődött, 2-3 éven belül lecseng.
Ha az irodabútor-piacot a kereslet oldaláról közelítjük, elmondhatjuk, hogy európai mércével mérve az csupán 18-20 százalékosan telített. Ez azt jelenti, hogy a fizetőképes kereslet igen szűkös. Ám a tényleges – elsősorban a színvonalas irodai berendezések iránti – igény ennél jóval nagyobb. Jelenleg az irodabútorok piacán nagyobb a kínálat, mint a kereslet; a statisztikák mintegy 70 forgalmazó céget tartanak nyilván.
Az irodabútorok körülbelül egyharmadát a külföldi cégek kínálják, de Budapesten ez az arány ötven százalékos. Az irodabútor behozatalának három fő forrása Olaszország, Spanyolország és Németország. Mindhárom országból több, különböző árfekvésű cég van jelen Magyarországon. A laikus szemmel nézve is feltűnő eltérések nem az árban, hanem főként a bútorok formatervezésében, stílusában fedezhetők fel.
A német bútorokat a józan racionalitás jegyében tervezik. A legfontosabb szempont az ergonómiai alapszabályok betartása, a takarékos, kimért alapanyag-felhasználás, de mindez nem zárja ki a lendületes formákat. A legismertebb német cég a Michelfeit, amelynek szériabútorai a közületi és lakossági bútorok határán mozognak. A spanyol bútortervezők ezzel szemben meghökkentő statikai megoldásokat alkalmaznak, s anyagfelhasználásuk sem nevezhető gazdaságosnak. Szívesen keverik a különböző anyagfajtákat: üveget a fémmel, fát a textillel. A design szempontjából mégis az olaszok a leghíresebbek. Bútoraikhoz a legjobb alapanyagokat használják, nagy figyelmet szentelnek a bútordarabok közti összhang megteremtésének. Főleg bútorcsaládokat gyártanak. Az olasz minőséget mégis sokan megkérdőjelezik. Kétségtelenül vannak cégek, amelyek nem helyeznek kellő hangsúlyt arra, hogy termékeik ne csak vonzóak, de tartósak is legyenek, ám ez nem általános. A Faram esetében, amely egyébként a külföldi cégek közül a legnagyobb bevételre tesz szert, a reklamáció mindössze 0,4 százalék körül mozog.
A nagy verseny miatt az árak és az árrések megközelítőleg kiegyenlítettek a bútorpiacon: 20-30 százalékos haszonnál senki nem tud többet elérni. Bolváry Gellért szerint ezen a területen a verseny tisztességesebb, mint a többi gazdasági szektorban. A piaci résztvevők jól ismerik egymást, s aki tisztességtelen eszközökhöz nyúl, az kihullik a rostán.
A kisebb magyar cégek általában ott vesznek irodabútort, ahol a szomszéd cég vásárolt. Ilyen esetekben gyakran kiderül, hogy nem csináltak jó vásárt. A jól megfontolt, esetleg belsőépítész bevonásával történő tervezés még ritka.
Az új típusú irodaelrendezések és bútorok mindazonáltal sokkal gazdaságosabbak, mint a “hagyományosak”, s a munkavégzést is megkönnyítik. Azokban az irodákban, ahol egy helyiségben 2-3 ember dolgozik, részint nehéz megtalálni a keresett kollégát (ehhez időnként több szobán kell keresztülmenni, megzavarva ezzel az ott dolgozókat), részint nincs semmilyen térelválasztás a munkatársak között. Az az elrendezés, amely egyetlen nagy területet oszt fel különböző térelválasztókkal, sokkal praktikusabb és helytakarékosabb. Így a mai irodabérleti árak mellett nem kevés pénzt lehet megtakarítani néhány négyzetméternyi terület “lecsípésével”.