Néhány nappal ezelőtt a cseh kormány három minisztert utasított, hogy vizsgálja meg a pilzeni Kreditní Banka augusztusi csődjének hátterét. A pénzügy-, az igazságügy- és a belügyminiszterhez a központi bank kormányzója is csatlakozik. A miniszterelnök közölte: a rendkívüli vizsgálat olyan eredményeket is hozhat, amelyek a cseh törvények megváltozását indokolják.
Tizenegy cseh bank jutott csődbe 1992 óta, valamennyi kisebb vagy közepes nagyságú. Klaus ezeket a kudarcokat a gazdasági átalakulás számlájára írja. A Wall Street Journal szerint azonban a csődök kérdésessé teszik a bankfelügyelet jelenlegi szerkezetének hatékonyságát, ezen belül a felügyeletet irányító központi bank szerepét. Veszélybe került Kocarnik pénzügyminiszter pozíciója is, aki tárcája mellett az úgynevezett “bankirányító trojkának” is tagja. (A másik két tag Tosovsky, a központi bank kormányzója, valamint a “cseh ÁPV Rt.”, a Nemzeti Vagyon Alap – FNM – elnöke.) Az FNM ellenőrzi a ×Ceska Pojistovna biztosítótársaságot, amely a Kreditní Banka főrészvényese. A Kreditní felszámolásából eredő károk pótlására a biztosító szeptember első hetében 2,27 milliárdról 3,41 milliárd koronára emelte alaptőkéjét.
Ezek a fejlemények már régóta érlelődtek. A cseh sajtó hosszabb ideje bírálja a kormányt az eddigi 11 bankcsőd miatt, amelyek együttesen 90-100 milliárd koronás veszteséget okoztak az államnak – végeredményben az adófizetőknek. A lapok szerint ezt az úgynevezett vadprivatizációt a rossz törvények és a gyenge ellenőrzés teszik lehetővé. A legutóbbi bankcsőd, a pilzeni Kreditní Banka 12 milliárdos bukása után például kiderült: a Cseh Nemzeti Bank szakértői már 1992-ben jelezték a vezetésnek, hogy a pilzeni pénzintézet körül nincs minden rendben, sőt. Ennek ellenére semmi sem történt.
A közvetlen előzmény júniusban az volt, hogy a központi bank két kisebb magánpénzintézetet (Velkomoravska Banka és Realitbanka) zárgondnokság alá helyezett. Az intézkedés akkor egy olyan stratégia része volt, amellyel a központi bank a felügyelet hatósági szerepét előtérbe akarta helyezni. Ugyanis egyre világosabban megmutatkozott, hogy a reformok kezdete után, a kilencvenes évek elején megjelent harminc magánbank közül jó néhány túlságosan gyenge. Az ok többnyire az alacsony saját tőkeerő és a hitelportfóliók gyenge minősége volt.
Ezért a központi bank már 1993 ősze óta nem adott ki több általános bankengedélyt, hogy az ágazat fellélegezhessen. Először 1996 májusában oldotta fel ezt a moratóriumot, a Midland Bank és a Westdeutche Landesbank részére kiadott engedélyekkel. Ezenfelül a felügyeleti hatóság 1994 óta igyekezett fellépni a problémás bankokkal szemben. Az utolsó két évben összesen négy bankot (Kreditní a Pr°umyslova Banka, Banka Bohemia, AB Banka, ×Ceská Banka) helyezett zárgondnokság alá; engedélybevonások és felszámolási eljárások következtek. Az ilyen első ad hoc intézkedésekhez kapcsolódva a Nemzeti Bank kidolgozott egy általános konszolidációs stratégiát, melyet először 1996 januárjában alkalmaztak egy ötödik “válságbank”, az Ekoagrobanka esetében.
Josef Tosovskynak, a jegybank kormányzójának akkori nyilatkozata szerint az új stratégia azon az elven alapul, hogy a főrészvényeseknek kell viselniük a gondtalan hitelnyújtásból fakadó veszteségeket, védeni kell viszont a betéteseket. A Nemzeti Bank szóvivője, Svehla szerint ez a bankokat arra kényszeríti, hogy kellő tartalékokat képezzenek a potenciális veszteségek fedezésére, még akkor is, ha ezzel veszteségessé válnak. Amennyiben a veszteség meghalad egy bizonyos határt, a kérdéses bankot zárgondnokság alá helyezik. Az ügyfelek védelmére pedig a Nemzeti Bank, a nagybankokkal együttműködve, 4 millió cseh koronás határig garantálja a betéteket.
Ezeket az alapelveket a Velkomoravská bank esetében alkalmazták első ízben. Ezt követően gyors egymásutánban további öt intézet jutott hasonló sorsra (COOP bank, První Slezská Banka, Podnitatelska Banka és a már említett két június eset). Mindezt az tette lehetővé, hogy az eddig felsorolt “válságbankok” összességében csak 5,8 százalékos piaci részesedést képviseltek.
A Komercni Banka mostani csődje azonban a krízist átemelte a nagybankok dimenziójába. Az egykori állami nagybankok a régi rendszerből örökölték kétes hiteleiket. Itt az állam leírta a régi kinnlevőségeket, rendezte a mérlegeket, és feltőkésítette a bankokat. Noha a legtöbb állami bankot a kuponos privatizáció keretében részben magánosították, az állam a maga 30-66 százalék közötti tulajdonhányadával a négy nagybank legbefolyásosabb részvényese maradt. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb országjelentésében erősen kritizálja is ezt. Rámutat, hogy a nagybankoknak egyrészt ugyanaz a főrészvényesük (az állam), másrészt keresztrészesedések által egymással is összefonódtak. A bankok által igazgatott Befektetési Privatizációs Alapok (IPF), amelyek a legfontosabb befektetési alapok közé tartoznak Csehországban, a kuponos privatizáció óta bankrészvényeket is őriznek portfóliójukban. Ezek az IPF-k egyidejűleg az iparvállalatok meghatározó részvényesei is, amelyeknél így a nagybankok egyidejűleg mint hitelezők és mint tulajdonosok is fellépnek.
Az OECD szerint a következmény a verseny hiánya. Ezt az is súlyosbítja, hogy a tervgazdaság idejéből megmaradt munkamegosztás (a ×Ceska Sporitlena mint takarékpénztár kezelte a lakossági betéteket, a Komercni Banka és az IPB elődje a vállalati hiteleket nyújtotta, és a CSOB gondoskodott a nemzetközi üzletről) az általános bankrendszerre való átállás ellenére sem szűnt meg teljesen. A konkurenciát a külföldi bankok is csak korlátozottan élénkítik, mivel tevékenységüket a külföldi és az első osztályú belföldi vállalatokra koncentrálják. Ezért az OECD-jelentés a bankok teljes privatizálását jelöli meg a legfontosabb feladatként.
Ezzel szemben a csehek inkább lassan, megfontoltan járnak el. Noha a most csődbe ment vezető kereskedelmi bank, a Komercni Banka és a második helyen álló ×Ceska Sporitelna részvényeik egy részét már nemzetközi befektetőknek adták el, az állam részesedését változatlanul hagyták. Kocarnik pénzügyminiszternek a Komercni csődjét megelőző kijelentéseit a Neue Zürcher Zeitung pénzügyi szemléje úgy értelmezte, hogy az állam továbbra is megtart egy ellenőrző kisebbséget. Az új helyzetben azonban mindez megváltozhat, és a háttérben már megindult a pozícióharc a nagybankok ellenőrzésének megszerzéséért.