Mindannyian emlékszünk még a közelmúlt irodáira, ahová belépve erőt vett rajtunk az idegenség, esetenként a kiszolgáltatottság érzése. A belépőt fontoskodó ügyintézők fogadták, csónaklakkal lekent íróasztalokon könyökölve. Az igazgatók szobájába lépve az olcsó reprodukciókon, a fekete tárcsás telefonon, a gyári számmal ellátott íróasztalon akadhatott meg a látogató szeme. Ha pedig tárgyalásra érkezett az üzleti partner, akkor általában az aprócska dohányzóasztal mellett kényszerült kucorogni.
A nyolcvanas évek végétől óriási fejlődésen ment át az irodák berendezése, hiszen az új tulajdonosok tisztában vannak azzal, milyen sok múlik irodájuk küllemén. Tudják, hogy üzleti partnereik, ügyfeleik az irodába lépve szerzik meg első benyomásaikat, s az, hogy milyen lesz a cégről kialakított kép, nagyrészt az első benyomásokon múlik.
Az irodabútorok kínálata, választéka még néhány esztendeje is rendkívül szegényes volt. Még ha valakinek igénye is lett volna arra, hogy irodáját az átlagnál színvonalasabban, változatosabban rendezze be, akkor sem tehette ezt meg, mert sem színben, sem formában nem találhatott kedvére valót. Így a kényesebb ízlésűek is legfeljebb az akkor még reprezentatívnak számító koloniál bútorokat választhatták. Nem csoda, ha lakberendező segítségét sem volt divatos kérni – emlékszik vissza Sándor Éva belsőépítész. A vásárlás közben elbizonytalanodók esetleg a bútoráruházak eladóihoz fordulhattak tanácsért.
A rendszerváltással aztán megjelentek az országban a multinacionális cégek, amelyek nemcsak tőkéjükkel, gondolkodásmódjukkal, hanem ízlésvilágukkal is befolyásolták környezetüket: a honiakkal összevetve szokatlanul igényesen kezdték berendezni irodáikat. A külföldiek irodakultúrája a hazai cégeknél is gyorsan terjedt, szinte észrevétlenül megváltoztatva az irodákról alkotott korábbi képet és a berendezéssel szemben támasztott követelményeket.
A kilencvenes évek derekáig a piacon főként az olasz és német bútor volt a meghatározó, a gombamód szaporodó kisebb vállalkozók világában pedig továbbra is a magyar termékek maradtak a népszerűbbek. Ebben az időszakban divatos volt az úgynevezett amerikai rendszerű elhelyezés is: az egy légterű irodákban a teret spanyolfal vagy polcok osztották meg. A főnök egy üvegfalú “kalitkában” kapott helyet, hogy jól láthasson mindenkit, illetve őt is lássák. Ezzel a megoldással a team-munka fontosságát szerették volna hangsúlyozni, s az alkalmazottak közötti alá- és fölérendeltségi viszonyokat is oldani kívánták. Sokak szerint ez az elhelyezési mód csökkenti a főnök kívülállását. Mások viszont ódzkodnak az efféle megoldásoktól, mert erőltetettnek tartják a csapatmunka ilyen jellegű demonstrálását.
Az irodák arculattervezésénél újabb hullám van kialakulóban. A hajdani kis cégek közül azok, amelyek kinőtték magukat, ezt a tényt külső megjelenésükben is szeretnék érzékeltetni. Természetes hát, hogy átalakítják vagy átrendezik irodáikat – jegyzi meg Sándor Éva. Ezek a cégek már reprezentálni akarnak irodájukkal, ezért olyan berendezést igényelnek, amely azt sugallja partnereiknek: jó helyre jöttek, ügyük biztos kezekben van.
Nehéz szavakba önteni, hogy milyen a jó berendezés, mi tesz esztétikussá egy helységet, mert ahány megrendelő, annyiféle igény, elképzelés van – mondja a belsőépítész. A lényeg azonban az – teszi hozzá -, hogy a helyiség, ahová először teszi be lábát az idegen, színeiben harmonikus legyen. A színek megválasztása azért borzasztóan fontos, mert a színharmóniák lágy és kemény együttesei más és más érzelmi reakciókat ébresztenek a betérőben (és a bent tartózkodóban). Ezek a hatások persze nem tudatosan érik a belépőket, ők mégis ösztöneikkel döntenek arról, hogy abban a helyiségben jól vagy rosszul érzik-e majd magukat.
A legharmonikusabb színegyüttesek kialakítását egy-egy színcsalád tagjainak egymás melletti alkalmazása teszi lehetővé, ugyanis szemünk recehártyáján a komplementer színek is megjelennek, így tulajdonképpen magunkban állítjuk elő a színek egyensúlyát. Például az Estée Lauder számára tervezhettek könnyedebb, hajlékonyabb formákat az illatszerboltokba, ahová jól illettek a pasztell színek egymást kiegészítő árnyalatai. Ugyanez mondjuk egy bank belső termeiben meglehetősen furcsa lenne. A pénzintézetek berendezésénél egészen más a feladat – véli a belsőépítész. E helyeken jobbára az olyan, tekintélyt parancsoló, konvencionális színeket igénylik, mint a szürke, a zöld, a mahagóni. Az ilyen színekkel, illetve az ezekkel harmonizáló kiegészítő berendezésekkel könnyen elérhető a cél: az ügyfelekben az az érzés támadt, hogy a felkeresett cég komolysága, megbízhatósága, állandósága nem kérdőjelezhető meg. Kissé megnehezíti a dolgot, ha egy cégnek állandó színei vannak. Ebben az esetben adott a színválasztás; a belsőépítész feladata az, hogy összhatásában olyan képet rajzoljon, amelyben ezek a színek, illetve ezek árnyalatai a kiegészítőkben, a függönyökben, a falakra tett plakátokon, képeken visszatükröződnek.
A színek mellett természetesen a berendezésnek is fontos szerepe van az ízléses légkör megteremtésében. Van, ahol elsősorban a tekintélyt, máshol a frissességet, rugalmasságot kell sugallniuk a bútoroknak. Az ülőgarnitúrákon, a forgószékeken például a bőr alkalmazása a vállalkozás méreteit, méltóságát szimbolizálja; a textil inkább a melegséget, emberközeliséget, az otthonosság érzését kelti. Nem mindegy persze, hogy a felhasznált anyagok milyen színdinamikával párosulnak.
A legújabb divatirányzatnak megfelelően a bútorok szögletes formáit a lekerekített alakzatok váltották fel. Ezek lényegesen nagystílűbbek, lendületesebbek, barátságosabbak. Az ovális vagy vese alakú íróasztalok használóinak komfortérzete is nagyobb, hiszen könnyebb azokon dolgozni, jobban követik az emberi test vonalát. Az utóbbi időben egyre több irodában és tárgyalóban alkalmaznak kerekded asztalokat. Ezeknek többféle előnyük is van. A tárgyalókban például azért szerencsés kör alakú asztalt elhelyezni, mert az a meghitt közvetlenség légkörét kölcsönzi a merevséget árasztó helyiségnek. A szék ugyancsak lényeges kelléke az üzleti életnek. Ha kényelmetlen, sokat árthat – de akkor is, ha túl kényelmes. Sokan azzal sincsenek tisztában, hogy a szék a rang és a hatalom érzékeltetésére is felhasználható: Sándor Éva szerint például a széktámla magassága növeli a benne ülő tekintélyét.
Az esztétikus összhatás elérésének fontos tartozékai a kiegészítők: lámpák, szőnyegek, függönyök. Ezek apró, ám annál lényegesebb elemei a harmónia megteremtésének.
Ha a belsőépítész valóban testre szabott irodát szeretne készíteni, akkor alaposan meg kell ismernie a megrendelőt, hiszen a leendő irodának a “gazdájához” kell idomulnia. A megrendelők többnyire pontosan meg tudják határozni a szobák vagy irodák funkcióját, sőt a stílusát is nagy vonalakban felvázolják. Érdekes módon az iroda színeit jóval ritkábban tudják elképzelni – jegyzi meg Sándor Éva. Például amikor felkérték a Haris Humán Stúdió irodaházának megtervezésére, az igazgatónő elmondta, hogy az egyik szobának nyugodt, polgári hangulatot kell árasztania, ugyanakkor a színek megválasztásában bizonytalan volt. Hallva, hogy a belsőépítész vaníliasárga falhoz kék tónusú kanapét javasol, hüledezett. Amikor viszont elkészült a szoba, meg volt elégedve, és azt mondta: éppen így képzelte.
Már a Haris Stúdióban felvetődött, és azóta mind többen kérik Sándor Évától, hogy az irodát úgymond “otthonosra” tervezze. A belsőépítész szerint ez a kérés egyáltalán nem meglepő, hiszen az ott dolgozók napi tíz-tizenkét órát töltenek az irodában.