(Figyelő 1996/34-35.)
Igaz az írás megállapítása, hogy az egyes államok egymástól eltérő gyakorlatot alkalmaznak az általános diplomáciai és a gazdaságdiplomáciai feladatok ellátására. Így nem lehet pusztán azt a tényt minősíteni, hogy a Magyar Köztársaság megszünteti a külön kereskedelmi képviseleteket, s a nagykövetségek feladatává teszi azok korábbi feladatait.
Külkereskedelmi tapasztalataim alapján vetem ellene a döntésnek, hogy szerte a világban az üzleti és diplomáciai körök úgy könyvelték el Magyarországot, mint amelynek külön szakapparátusa intézi a gazdasági külképviseleti munkát. Hasonló jelentőségű váltásra talán alkalom lehetett volna az 1990. évi rendszerváltás. Ha akkoriban nem hoztak ilyen döntést, manapság már nehéz azt az indoklást védeni, hogy a magyar diplomácia ezen a területen szervezeti átalakítást hajt végre. Nehéz támogatni azt az érvelést is, hogy az apparátusok leépítésével költségvetési kiadást lehet megtakarítani. Ki tudja, milyen tételű üzletek létrejötte köszönhető a külképviseletek közreműködésének? Takarékossági szempontok érvényesítésére számos eszköz kínálkozik: a létszám csökkentése, regionális és központi képviseletek kialakítása stb. Ezúttal a legkeményebb megoldást választották, talán a legkevesebb mérlegelés után.
Belátható, hogy az állami tulajdon olyan mérvű csökkenése után, mint amilyen Magyarországon lezajlott, nem lehet szó az állami gazdaságdiplomácia évtizedes gyakorlatának folytatásáról. Szó lehetne azonban szerződéskötési infrastruktúra, jogsegélyszolgálat biztosításáról vagy például a stratégiai árucikkek kereskedelmének koordinációjában való részvételről. Hasonló szempontok mérlegeléséről nem sok értesülést szerezhetett a közvélemény. Ha mégis voltak ilyenek, akkor sajnálatos, hogy a hazai diplomácia vezetői nem beszéltek ezekről.
DR. TARNAY KÁROLY, BUDAPEST