Liam Neeson a fiai miatt letette az alkoholt, azt kívánja, bár 20 éve meglépte volna ezt

Nem változtatott sokat rajta az ital, de rájött, hogy semmi értelme.

Liam Neeson törhetetlen karakterket alakít filmjeiben, ám a való életben nagyon is törékeny ember. Az alkoholhoz fűződő viszonyáról nyilatkozott a napokban, elárulva, hogy 2013-ban hagyott fel az italozással.

Bárcsak 20 évvel ezelőtt tettem volna le!

Azt mondja, soha nem volt alkoholista, nem volt agresszív az alkoholtól, nem is változtatott a személyiségén, inkább vidám ivó volt.

De eljutottam arra a pontra, hogy este 6-kor kinyitottam egy üveg bort, egy óra múlva pedig már üres volt. Aztán nyitottam a következőt. Belémhasított: várjunk egy percet! Ez nem lesz jó példa a fiaimnak. Így szép csendben felhagytam az egésszel, bejelentés nélkül. Így is maradt.

Neeson 2014-ben már mesélt erről a témáról, akkor azt mondta, felesége, a néhai Natasha Richardson halála után kezdett el inni: „Túl sokat ittam. A feleségem halála után kezdődött. Olyan könnyű volt…”.

Sosem szerettem a szeszes italokat, a töményeket sem. Évekkel ezelőtt felhagytam a Guinnesszel is, mert csak. Amúgy is egy bizonyos kor felett lerakódik, nem?

Kapcsolódó
Címkék: liam neeson