Jakupcsek Gabriella a visszaváltási rendszerről: Gyerekcipőben jár még, és időt kell adnunk neki

A műsorvezető szerint nagyon fontos lenne, hogy megoldják a rendszer problémáit, mielőtt leszoknak a használatáról az emberek.

A Mol hulladékgazdálkodási koncessziós társasága, a MOHU elérte a félmilliárd visszaváltást – adták hírül múlt héten. Az 50 forintos visszaváltási díj motiválóan hat a vásárlókra, viszont a rendszer még nem működik tökéletesen – egy szeptemberi felmérés szerint az emberek fele problémába ütközik a palackok visszaváltásakor. Ennek a témának szentelt posztot Instagramon Jakupcsek Gabriella, vasárnap.

Bejegyzését azzal kezdte, hogy tisztázta: remek ötletnek tartja a visszaváltási rendszert, és mindenkit buzdít a használatára. „Tegyünk a környezetünkért, ne adjuk fel!” – javasolta, hozzátéve:

De azt is tudom, a saját példámból kiindulva, hogy ehhez bizony most még nem kevés türelem is kell.

A folytatásban azt tanácsolta mindenkinek, amit magának is mantrázni szokott:

Ez egy átmeneti állapot – gyerekcipőben jár még, és időt kell adnunk neki.

Mint írta, ő is gyakran belefut, hogy nem működik a gép vagy éppen hatalmas a sor és kénytelen másik automatát keresni. Bár ő ezt a megoldást választja, azt is megérti, ha valaki inkább ilyenkor otthagyja az összegyűjtött palackokat.

„Fel kell kötni a gatyánkat, mert a legtöbb helyen a szkennelő visszadobja a palackok zömét és ha már kiálltad a sort, ez igencsak bosszantó. Vagy épp nem működik a QR-kód olvasó, így, miután bedobtad a palackokat, ballaghatsz be az üzletbe a kuponoddal, ahol közlik veled, hogy állj be sor végére, ha vissza akarod kapni a pénzed – hiába nem vásárolsz épp semmit. Hiszen csak üveget szeretnél valahol visszaváltani…” – vázolta fel a minden bizonnyal sokaknak ismerős helyzeteket.

Szóval, kell az emberi elszántság, ha lassú a változás az üzemeltetésben. De szeretném, ha nem adnátok fel ti sem. És nem tudom, kinek szólhatnék, de szólok: nagyon fontos lenne, hogy ezt megoldjuk, mielőtt leszoknak róla az emberek. Már csak azért is, mert ami nem fért be, amit nem olvas be a gép, azt bizony sokan lerakják mellé, és ott marad szemétként. Erre is jó lenne, ha születne egy fenntartható megoldás.