Mága Zoltán vért adott a Jóban Rosszban autóbalesetet szenvedett színésznőjének, Sallai Nórának

Ismerőseit is arra bíztatja, hogy segítsenek.

Hétfőn a 24.hu-n is hírül adtuk, hogy Sallai Nóra, a Jóban Rosszban színésznője és a kisfia súlyos autóbalesetet szenvedtek. A Közönség.hu Facebook-oldalán megosztott bejegyzésben azt írták, Sallai állapota válságos, sürgős véradási segítségre van szüksége, így azt kérték, aki teheti, vegyen részt irányított véradáson és segítsen a színésznőnek. Az ehhez szükséges adatok ide kattintva érhetőek el.

A hír Mága Zoltánhoz is eljutott, aki nemrég az Instagram-oldalán számolt be arról, hogy vért adott a színésznőnek.

Az irányított véradással elsősorban az édesanyának szerettem volna segíteni, aki ötéves fiával együtt szenvedett balesetet egy héttel ezelőtt és állapota még ma is válságos. Most az ima mellett konkrét cselekedetre van szükség, ezért arra biztatom minden ismerősömet, hogyha tehetik, segítsék Nóra gyógyulását! Természetesen a véradás máskor is fontos, hiszen a bajba került embertársainkat, ezáltal a legdrágább érték, az élet megmentését is segítjük!

– zárta sorait a hegedűművész.


Kapcsolódó