Muri Enikő reagált Az Árulók nézőinek kommentjeire: „Gondolhattok engem butácskának, de én tudom, hogy mindent beleadok”

Másabb játszani, mint a tévében nézni a műsort – véli az énekesnő.

Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban legutóbbi adásában Dér Henit száműzték a többiek, és mint kiderült: jól döntöttek, az énekesnő ugyanis gyilkos volt. Kiesésével már csak kilencen vannak játékban, a műsor már a végéhez közeledik. Muri Enikő szerint az izgalmak „csak fokozódni fognak”.

Muri közösségi oldalán tett közzé egy posztot pénteken, mert mint írta

muszáj reagálnom pár dologra, mert egy-két néző olyan dolgokat feltételez, hogy arra bármelyik krimi író a homlokát csapkodná.

„Te, mint kedves néző, látod a dolgokat. Mondhatnám úgy is, hogy páholyból nézed az előadást. Kényelmesen ülsz, és egyetlen dolgod az, hogy szórakozz és jól érezd magad. Mi, mint játékosok, ezzel szemben semmit nem tudunk. Hogy kik a gyilkosok, hogy kik az ártatlanok, hogy ki kinek, mikor, hol, mit mondott vagy tett, nem feltétlenül látod vagy hallod, mert nem feltétlenül tudsz ott lenni, látni, hallani dolgokat, amik fontos nyomok lehetnek” – magyarázta az énekesnő.

Ez a játék nem egy előre megírt forgatókönyv, amiből egész estés hollywoodi film készül, hanem ez a kőkemény valóság. Néha beleállsz olyan emberekbe, akikbe nem kellett volna, néha viszont beletrafálsz, fogsz egy gyilkost. Gondolhattok minket vagy engem butácskának, tegyétek, szívetek joga, de én tudom, hogy mindent beleadok a nyomozásokba, gyűjtöm a bizonyítékokat. Van, hogy nem beszélek, csak hallgatok, a hallottakat pedig elraktározom, feldolgozom

– fejtette ki Muri Enikő, hozzátéve:

Aki gyanúsan viselkedik, ha ártatlan, ha gyilkos, az ebben a játékban elbukhat. Ha belegondolsz, a való élet is ilyen, nem? Nem? Na, gondolj csak bele egy kicsit jobban!

Kapcsolódó