Herceg Dávid Király Viktorról: A gyerekeink barátságban vannak, fura helyzet, de a ringben nem lesz barátság

Vasárnap este a Sztárbox ringjében csapnak majd össze az énekesek.

A Sztárbox soron következő férfi középsúly mérkőzésén Király Viktor és Herceg Dávid mérik majd össze az erejüket. Az énekesek közelgő meccsük apropóján a Fókusz stábjának adtak interjút, melyből az is kiderült, hogy a hétköznapi életükben jó viszonyban vannak – Király viszont azt mondja, részéről nem lesz nehézség félrerakni a ringben, hogy ellenfelével haverok.

Mi ismerjük egymást a Viktorral. A gyerekeink azért úgy barátságban is vannak, úgyhogy fura helyzet is, de hát ugye a ringben nem lesz barátság

– fogalmazott Herceg, aki szintén komolyan készül az összecsapásra.

A riportban Király Viktor arról is beszélt, hogy a boksz nemcsak a fogyásban segítette, de az életfelfogása is teljesen megváltozott az elmúlt időszakban.

A mentalitásom annyira megváltozott ebben az utóbbi 6-8 hónapban, hogy megtanultam örülni az apróságoknak. Szóval én régebben azért tudtam nagyon mélyen beleesni a depresszióba, nagyon-nagyon sokáig a gödör alján voltam lelkileg, mert túlságosan nagy hangsúlyt fektettem most már így visszagondolva nem is olyan nagy dolgokba. Ha valami nem sikerült, én azt úgy fogtam fel lelkileg, hogy kész, vége mindennek, és nem tudom, hogy akkor merre induljak el. A boksz megtanított arra, hogy itt, amikor kapod az ilyen pofonokat, az olyan ütéseket, és rájössz, hogy kibírod, és mész tovább, akkor amikor leveszed a kesztyűt és kimész az utcára, akkor hirtelen olyan könnyebbnek tűnik minden

– magyarázta.

Kapcsolódó