Túlságosan ijesztőnek találta a többi vendég az arcát, ezért nem szolgálták ki egy londoni étteremben

A kórházi kezelése közben pár éttermi fogásra vágyó férfi az állapota miatt rendkívül megalázó helyzetben találta magát.

Egy igen súlyos, neurofibromatózis nevű genetikai betegségben szenvedő brit férfi azt állítja, hogy nemrégiben amikor egy többnapos kórházi kezelés alatt úgy gondolta, hogy kikapcsolódásképp elmegy ebédelni egyet egy közeli vendéglátóhelyre, szörnyen megalázó helyzetben találta magát az állapota miatt.

Oliver Bromley – akinek a történetét a BBC beszámolója alapján rengeteg angol médium bemutatta – mintegy egy hónappal ezelőtt vett részt egy kezelésen a délkelet-londoni Camberwellben lévő King’s College Hospitalban, amikor kitalálta, hogy ráférne egy-két finom éttermi fogás.

Azonban a kiszemelt étterembe belépve észrevette a falra kihelyezett táblát, hogy nem lehet kártyával fizetni. Ezért felkeresett egy közeli bankautomatát, majd gyorsan vissza is tért, immáron készpénzzel a tárcájában. Másodjára viszont már egyáltalán nem viselkedtek vele kedvesen, az étterem személyzete ugyanis nem volt hajlandó kiszolgálni, és az elmondása alapján még arra is megkérték, hogy távozzon, mert a többi vendég túl ijesztőnek tartja a külsejét.

„Szörnyű volt, ami történt. Aznap nagyon magamra vettem a dolgot” – emlékezett vissza a 42 éves férfi, akinek az idegeiben lévő, Recklinghousen-kórként is ismert egyes típusú neurofibromatózisa okozta jótékony daganatok miatt nem túl esztétikus az arca.

Visszamentem az étterembe, hogy leadjam a rendelésem, és azt mondták, hogy »Kérjük, távozzon, mert megijeszti a többi vendéget!«. Illetve azt is hozzátették, hogy már már több panaszt is kaptak miattam

– mesélte, majd azzal folytatta, hogy szerinte nem is telt el olyan sok idő aközött, amikor először bement, és aközött, amikor visszatért némi készpénzzel a tárcájában, hogy bárki is panaszt tehetett volna rá.

„Nyilvánvaló, hogy az étterem személyzetének nem tetszett az, ahogyan kinéztem” – tette hozzá Bromley, aki ennek ellenére elfogadta a kérést, és viszonylag gyorsan távozott is a helyről.

A megalázott férfi az eset után hivatalos panaszt tett az étteremben, majd amikor nem kapott választ, a rendőrségnek is jelentette az ügyet. Azonban tőlük is kiábrándító választ kapott: annak ellenére, hogy gyűlöletbűncselekményről van szó, „nem valószínű”, hogy tovább tudják folytatni az ügyet – reagálta a hatóság a válaszában.

„Valószínűleg azt hitték, hogy a daganatok fertőzőek vagy ilyesmi” – mondta Bromley, akit egyáltalán nem zavar, ha a betegségéről kell beszélnie. Sőt, nem is a megtorlás miatt fordult a médiához, hanem azért, hogy a nyilvánosság erejét a sorstársai megsegítésére használja – így az incidens helyszínét sem volt hajlandó megnevezni.

„Ez nem rólam szól. Soha nem is rólam szólt” – zárta a gondolatait a neurofibromatózisban szenvedő férfi, akiről a brit közmédia természetesen fotókat is közölt.