Kafi Rea Milla: Az esküvőm lesz a legboldogabb és a legszomorúbb nap az életemben, mert teljesen egyedül leszek

A családja nem tud részt venni a ceremónián.

Tavaly írtuk meg, hogy eljegyzeték az Ázsia Expresszt is megjárt szomáliai származású modellt, Kafi Rea Millát. Az esküvőt egy hirtelen ötlettől vezérelve szeptemberben tartják meg, a menyasszony a Három igazság legutóbbi részében mesélt arról, hogy állnak a szervezéssel.

Most már stresszes vagyok őszintén szólva, mert a kedvesemmel az volt a tervünk, hogy jövő nyáron lesz, de körülbelül egy hónapja úgy döntöttünk, hogy inkább előrehozzuk. Tervben van, hogy külföldre költözzünk a munkánk miatt, és ezért inkább még idén megtartjuk. Szép lassan igyekszünk mindent elintézni, a ruháink már megvannak, a gyűrűket is megvettük már, és a torták is hamarosan meglesznek

idézi a Metropol a modellt, aki hagyományos magyar esküvőt tervez párjával.

Lesz vőfély és menyasszonytánc, és persze töltött káposzta is. Nem csak a párom, én is egy nagyon hagyományos magyar esküvőt szerettem volna, és ez így is lesz. Bár nem érzem magam magyarnak, amiatt, hogy nem itt születtem, de a lelkemben mégis magyar vagyok. Nagyon tisztelem és szeretem ezt az országot, és persze nagyon sokat is köszönhetek neki

– mondta Kafi. Viszont van, ami mégsem olyan lesz, mint ahogy azt kislányként elképzelte.

A családom nem lesz ott az esküvőn, még édesanyám sem tud idejönni, mert nagyon bonyolult, hogy valaki onnan idejöhessen. Vízumot kell intézni, sok hivatalos papírt, még nekem is vannak olyasmik, amikre az esküvő kapcsán jöttünk rá, hogy nincsenek meg, például a születési anyakönyvi kivonat, mert nálunk nincs olyan.

Mint mondta, mindig is azt szerette volna, hogy édesanyja ott legyen az esküvőjén, ez az álma azonban nem fog valóra válni.

Emiatt úgy érzem, hogy az esküvőm lesz a legboldogabb és a legszomorúbb nap az életemben, mert teljesen egyedül leszek. Az oltár elé is egyedül vonulok majd. Gondolkodtam, hogy megkérjek valakit, akire úgy tekintek, mint az apukámra, de nekem ez egyfajta bizonyítás is magam felé, hogy egyedül is erős vagyok, és meg tudom csinálni anélkül, hogy valaki fogná a kezemet

– árulta el.

Címkék: kafi rea milla