Ötszáz napja nem iszik, elárulta, mi volt a józanság legmeglepőbb hatása

Mark Manson író tavaly úgy döntött, hogy kiiktatja az alkoholt az életéből. Ötszázadik józan napján egy videóban osztotta meg olykor egészen meglepő tapasztalatait.

Mark Manson, többek között A Lesz*rom rafinált művészete, illetve az Egy kis remény egy elb*szott világban című sikerkönyvek szerzője a húszas éveiben és a harmincas évei elején, részben a sikereinek is köszönhetően belevetette magát a bulizásba. Tavaly aztán eljutott arra a pontra, hogy úgy érezte, a testileg és pszichésen sem bírja tovább a rendszeres alkoholizálást – írja a LadBible című brit bulvárportál.

Manson először úgy gondolta, csak visszavesz kicsit a tempóból, de aztán úgy döntött, teljesen felhagy az alkoholfogyasztással.

Ötszáz nap józanság után, egy videóban azt mondja, az első, amit megtapasztalt, hogy rengeteg pénzt spórolt, emellett javult az anyagcseréje, fogyott, sokkal jobban aludt éjjelente, nappal kipihentebb volt, aminek köszönhetően produktívabbá vált, jobban tudott a munkájára koncentrálni. Bár korábban azt gondolta, az élete sokkal unalmasabb lesz alkohol nélkül, valójában azt tapasztalta, hogy sokkal elégedettebb, mióta nem iszik.

Manson elmondja, néhány barátja nem tudott mit kezdeni a döntésével, ők idővel lemorzsolódtak, de az író ezt is pozitív változásként éli meg: kevesebb barátom van, de sokkal jobb barátok. Aztán intimebb vizekre evezve egy „csőről” kezdett beszélni, ami legnagyobb meglepetésére sokkal erősebb, keményebb és szilárdabb lett, aminek a felesége is örül.