Frédéric von Anhalt: Annyi nő van, aki nagyszerűnek tart, miért ne házasodnék meg újra?

Gábor Zsazsa özvegye legalább 100 éves koráig szeretne élni, addig pedig még jól jönne neki egy társ, aki gondoskodik róla.

Frédéric von Anhalt, Gábor Zsazsa özvegye az elmúlt években azzal szerepelt a legtöbbet a sajtóban, hogy a nyilvánosság bevonásával kereste örökösét, aki vállalja, hogy életben tartja néhai felesége szellemi örökségét, és rendelkezik a vagyona felett. Egy időben még azt is kifundálta, hogy saját gyereket szeretne, ezért béranyát keresett, aki szülne neki egyet, nem kevés pénzért. Nem tudni, hogy erről a tervéről végleg letett-e, mindenesetre július elején arról szóltak a hírek, hogy kibékült fogadott fiával, így a jelenlegi állás szerint Kevin Feucht lesz a hagyaték örököse.

A 81 éves német üzletember most a Blikknek nyilatkozott arról, mi mindent tesz azért, hogy száz évig élhessen, túlszárnyalva ezzel a nem sokkal a századik születésnapja előtt, csaknem nyolc éve elhunyt feleségét.

Még mindig élvezem az életet, és szeretném, ha ez így is maradna. Ezért az egészségem szent számomra. Ha mindent jól csinálok, és szerencsém van, akkor 100 évig élek. Minden nap több kilométert gyalogolok, ha Magyarországon vagyok, akkor például a szállodából gyalog megyek ki a feleségem sírjához

– árulta el von Anhalt, aki így oda-vissza legalább hat kilométert tesz meg.

Elmondta még, hogy az étkezésére is nagyon odafigyel, lemondott a túl sok cukorról és zsírról, és sok zöldséget eszik. Arról is beszélt, hogy bízik benne, hogy a még betervezett két évtizedet nem egyedül kell eltöltenie.

Hihetetlen nő volt a feleségem, majd’ 30 évig voltunk házasok. Egyik másik házasságom sem tartott ilyen sokáig. Ez azért mond valamit

– fogalmazott az állítólagos herceg, aki nyitott arra, hogy újra megnősüljön.

Annyi nő van, aki nagyszerűnek tart, miért ne házasodnék meg újra? Ráadásul egyszer majd eljön a nap, amikor valakinek gondoskodnia kell rólam.

Kapcsolódó