Nagy Tímea: Szeretnék még szerelemből csókolózni

Sydney és Athén olimpiai bajnoka hosszú ideje egyedül él.

Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó a Best e heti számában mesélt sportsikereiről és magánélete alakulásáról. Az egykori élsportoló 15 éve elvált a férjétől, akivel három gyerekük született, Csenge, Luca és Csanád. Már mind kirepültek otthonról, a vívó viccesen meg is jegyezte, hogy „haragszik” rájuk, amiért ott hagyták őt egyedül.

Én vagyok a világ legbüszkébb és legboldogabb anyukája, hogy az álmaikat kergetik, és úgy néz ki, meg is valósítják

– fogalmazott Nagy, akinek bár logopédus a végzettsége, nem ebben a szakmában dolgozik. Jelenleg ő a Hajós Alfréd uszoda vezetője.

Mint elmondta, mindhárom gyereke vízilabdázott, a legidősebb vízilabdabíró lett, és most folytatva a családi hagyományt logopédiát tanul munka mellett. Középső lánya Amerikában szeretne világot látni. A fia most érettségizett és vízilabda-ösztöndíjjal kijutott Amerikába.

Csodálatos dolog szülőnek, anyának lenni, még ha szinte egyedül is neveltem fel a gyerekeimet

– fűzte hozzá Nagy Tímea, aki válása óta egyedül él, de a bakancslistáján szerepel, hogy ezen változtasson.

Szeretnék még szerelemből csókolózni. Egyszer már sikerült, de ez a szerelem részemről egyoldalú volt, de ennek ellenére szép volt. Nem könnyű a mai, felgyorsult világban társat találni. Mindenki rohan, nincs idő egymást megismerni, időt engedni arra, hogy az igaz érzések elinduljanak. De nincs okom panaszra, van három gyönyörű, okos gyerekem, az édesanyám egészséges, én is az vagyok, a testvérem cuki, családja mindenben segít, keresztlányaim szeretnivalóak.

Címkék: nagy tímea