Szülőszobán készült fotóval emlékezett meg Shane Tusuppal közös második évfordulójáról Nagy Viktória Zoé

Májusban született meg a kislányuk.

Nagy Viktória Zoé nemrég egy szülőszobán készült fotót osztott meg az Instagram-oldalán, melyen vőlegényével, Shane Tusuppal és közös kislányukkal, Aurora Ann-nel láthatóak együtt. Posztját azzal kezdte, hogy az edzővel második éve alkotnak egy párt, noha számukra ez sokkal többnek tűnik.

Mintha legalább négy-öt éve lennénk együtt. Mindig is tudtam, hogy meg fogom találni azt a valakit, aki igazán ismer, aki tudja, ki vagyok, aki meg akarja ismerni a lelkemet és eddigi életem minden egyes részletét. Ebben az őrült, kusza világban te és én végre megtaláltuk egymást. Az élet egyikünk számára sem volt mindig könnyű, de okkal találkoztunk, és örökre egymás kezét fogjuk a világ ellen

– fogalmazott posztjában a fitneszmodell, hozzátéve:

Két évvel ezelőtt téged választottalak, és újra és újra téged foglak, minden egyes nap. Ez a kép mindent összefoglal, amit jelentesz nekem: otthon, bizalom, stabilitás, család. Büszke vagyok, hogy az enyém vagy, és hogy te vagy kisbabánk apukája. Veled szeretném tölteni az örökkévalóságot is. Boldog második évfordulót, életem szerelme, ez az élet nem elég veled!

Az édesanya nemrég kéthónapos kislányáról is friss fotót mutatott a közösségi oldalán.

Kapcsolódó