„Ezeket azért gyártják, hogy lehúzzák a kisembereket” – Polgár Tünde kifejtette véleményét a monogramos ruhákról

Ő azt is megfogadta, hogy sosem lesz Birkin táskája.

Polgár Tünde a hétfői Mokkában elmondta véleményét azokról az emberekről, akik drága, márkás, logózott ruhákat hordanak, hogy ezzel a vagyonukat fitogtassák. Szerinte a fiataloknak érdemesebb lenne például önfejlesztésre vagy utazásra költeni a pénzüket, ahelyett, hogy „tetőtől talpig hirdetőoszlopnak öltöznek”.

Arra a kérdésre, hogy ő nem gyűjti-e a luxusdolgokat, Polgár így felelt:

Isten ments! Sőt, például megfogadtam, hogy Birkinem soha nem lesz, mert úgy érzem, hogy egy olyan kasztot kezdett el képviselni, amiből szeretnék kimaradni. Tehát ez az a klub, amibe nem szeretnék tartozni, mert egy státuszszimbólumot csináltak valamiből. Szerintem nem éri meg, hogy státuszszimbólumért kifizessen valaki 10, 40 vagy 50 ezer dollárt. Hát, könyörgöm, annyiból elmegyek a világ körül egy hajóútra.

A Polgár Tünde által említett Birkin designer táskát a Hermés gyártja, és ez a divatvilág egyik legexkluzívabb terméke, amihez csak kiváltságosok juthatnak hozzá. Mivel több verziója létezik, az árképzés leginkább attól függ, mennyire egyedi egy darab. A Birkin piaci értéke jelenleg 8500 és kétmillió dollár között mozog (3-725 millió forint).

Polgárnál azonban leginkább a logóval ellátott ruhadarabok verik ki a biztosítékot.

Szerintem mikor valaki tetőtől talpig és méregdrágán – mondjuk egymillió forintért – monogramba öltözik, az pénzkidobás. Mert a monogramos termék minden márkának a legalja, azt pont azért gyártják, hogy lehúzzák a kisembereket. Nem tudok erre mást mondani, hiszen aki nem engedheti meg magának és szeretne odatartozni, az fog monogramosba öltözni

Szerinte azok hordanak ilyen ruhákat, akik keresik az identitásukat, önbizalomhiányosak vagy túlságosan rossz irányba befolyásolták őket.

Címkék: polgár tünde