Annoni Zita szerepel a Glamour magazin digitális címlapján, noha évekkel ezelőtt felhagyott modellkarrierjével, hogy a fotózásra koncentráljon. „Inkább fotózni szeretek. Azt gondolom, a kettőt nem lehet százszázalékosan együtt csinálni. Komolytalannak tűnne, ha mindkét területen jelen lennék. Bár a fotózás állandó része az életemnek, mégis sokan meglepődnek még ezen” – mondta el a kapcsolódó interjúban.
Arról is beszélt a lapnak, hogy míg a korábbi életébe nem fért volna bele, hogy ne a legmakulátlanabbul jelenjen meg a nyilvánosság előtt, ma már tudja, akkoriban az nagyon nem ő volt. „Ez egy felvett szerep volt, ma már nem érdekelnek a külsőségek. Az pedig külön öröm, hogy erre tart a világ, nem az a normális, ha mindig minden tökéletes” – tette hozzá.
Ha egy tanácsot adhatnék a fiatalkori önmagamnak, biztosan elmondanám a tinédzser Zitának, hogy ne akarjon megfelelni másoknak, maradjon az a vidéki lány, aki annak idején felköltözött a fővárosba, hogy megvalósítsa az álmait. Régen rettenetesen zavart a beszédem, nem akartam, hogy esetleg mások furcsának tűnő szóhasználatom miatt kinézzenek. Az évek alatt sikerült ezeket levetkőznöm, átformálnom a beszédemet. Mostanra viszont eljutottam oda, már nem érdekel, ha kicsúszik egy-egy furcsaság a számon, mert ez is én vagyok
– fogalmazott a fotós, majd elmondta, férjének, Gianni Annoninak is szerepe van abban, hogy már nem foglalkozik azzal, mit gondolnak vagy mit várnak el tőle mások.
Mostanra van mellettem egy olyan férfi, aki az elmúlt tíz évben megerősítette bennem azt a felismerést, mennyire nem számítanak a külsőségek, hogy nem ezektől leszek több. Gianni nem az a férfi, aki a megjelenés alapján ítéli meg az embereket, és az egyszerűségre törekszik. Visszahozta azt a korábbi énemet, amikor a lazaság, a kényelem volt a legmeghatározóbb eleme a mindennapjaimnak. Sokáig szégyelltem az elálló füleimet, évekig takargattam. Ma már ez sem érdekel, mert velük vagyok önmagam. A gyerekkoromban nem voltak érzékenyítések, számtalan gyerekkori trauma ért azért, mert csúfoltak az elálló füleim miatt. Az akkori mesék nem az elfogadásra sarkallták a gyerekeket. A fülem miatt folyamatosan gúnyt űztek belőlem, és ezeket a sebeket azóta is hordozom.