„Eláraszthatsz, én itt leszek” – így látják magyar fotósok a víz és az ember kapcsolatát

A dokumentarista fotográfia egyik fontos témája az ember és a víz törékeny kapcsolata, az a kötelék, mely örök és elválaszthatatlan. A Hullámtörés című kiállítás olyan anyagokat mutat be hat magyar fotográfustól, amelyeknek központi eleme a víz – vagy éppen annak a hiánya. A sorozatok felhívják a figyelmet a társadalmi felelősségvállalás fontosságára, legyen szó akár egy lokális probléma bemutatásáról, akár globális kérdésfelvetésekről.

A víz sokféle formát ölthet a környezetünkben –

De lehet korlátok közé szorított, betonmederbe terelt vékonyan csordogáló erecske, szögesdrótok övezte zöld sáv, örvénylő, piszkos víztömeg, megközelíthetetlen és élet nélküli holt víz, megfigyelt és szigorúan őrzött határzóna, fegyveres konfliktusok és az elsivatagosodás terepe vagy az életért folytatott küzdelem metaforája is.

A fotóesszék a vízhez való kapcsolódásunk jelenét mutatják be, de általuk megismerhetjük a bemutatott területek múltját, de magunk elé képzelhetjük a kirajzolódó jövőképüket is. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ kedden megnyíló, Hullámtörés című kiállításán tőlünk távol eső vidékeket járhatunk be: Nicaraguát, Majuli szigetét, Brazíliát, Törökországot és Európa más országait, de a szűkebb környezetünk is fókuszba kerül – a szomszédos Kárpátalja és Magyarország tájai, vizei.

A sorozatok olyan témákat villantanak fel, mint

De a problémaközpontú témafelvetéseken túl minden képanyag arról is szól, hogy az ember a természet része, kölcsönhatásba lép vele, belesimul vagy éppen ellenszegül neki, élvezi a lehetőségeit vagy elszenvedi az adottságait.

Balázs Zsolt - Halászok a hortobágyi halastavaknál, 2022. november 11-én.
Balázs Zsolt - Kiszáradó halastó az Alföld nyugati szélén 2022. december 27-én.
Molnár Zoltán - Brazília, 1999–2018.
Molnár Zoltán - Brazília, 1999–2018.
Végh László - Kép a Tisza című sorozatból.
Végh László - Kép a Tisza című sorozatból.
Zoltai András - Kép az „Eláraszthatsz, én itt leszek” című sorozatból.
Bácsi Róbert László - Kép az Értéktelen kincs című sorozatból.
Bácsi Róbert László - Kép az Értéktelen kincs című sorozatból.
Kállai Márton - Kép a Feloldódó létezés című sorozatból.
Kállai Márton - Kép a Feloldódó létezés című sorozatból.