„Semmi sem hiányzik a korábbi életemből” – Jázmin Viktória felszámolta budapesti életét, hazaköltözött Szlovákiába

A modell azt mondja: besokallt.

Jázmin Viktória, a Miss Universe Hungary korábbi győztese úgy döntött, felszámolja budapesti életét: év elején visszaköltözött Szlovákiába a családjához. Ennek miértjéről és arról, hogyan alakul most a pályája, a Blikknek mesélt a Celeb vagyok, ments ki innen! és a Celebrandi egykori szereplője.

Kicsit elegem lett mindenből… és besokalltam. Túl sok volt a szereplés, a modellkedés, a bulik és az italozás, valamint az a sok nehézség és negatív hatás, ami ért engem Budapesten. Mindig is modell akartam lenni, de amikor ez valóra vált, nem éreztem jól magam. Tavaly októberben belenéztem a tükörbe és megkérdeztem: kell ez nekem? Rájöttem, hogy nem, így év elején felszámoltam a fővárosi életemet és hazaköltöztem Szlovákiába

– árulta el a lapnak a modell, akinek a mindennapjait az is nehezítette, hogy egy olyan menedzserrel dolgozott együtt, akivel nem egyeztek az elképzeléseik, nem okoztak már továbbá örömet a számára a folytonos bulik sem.

Az előző években folyton eseményekre, partikra jártam a munkám miatt. Egy idő után bármennyire nem akartam menni, azt éreztem, muszáj minél több helyen mutatkoznom. Ezzel lett egy baráti köröm is, akik nem rossz emberek, de más az értékrendjük. Számomra már nem okozott örömöt velük leülni borozni és pletykálni. Elkezdtem őket kívülről látni, és azt éreztem, nem akarok közéjük tartozni.

Mint mondta, az, hogy hazatért egy terápiával ért fel a számára, és mostanra kiegyensúlyozottnak érzi magát.

Az utóbbi években el voltam veszve, a pörgés miatt semmilyen sérelmet nem tudtam feldolgozni és az ismerkedésre sem jutott időm. Szeretnék pár éven belül édesanya lenni, és ehhez minden téren rendbe kell tennem az életemet. Írtam egy listát, hogy miket szeretnék megvalósítani, és most ezekért dolgozom. Lelkileg és testileg is újraépítem magam. Nem járok bulizni, minden nap korán kelek, edzem és a projektjeimet viszem

–  magyarázta Jázmin, aki korábban elárulta, hogy egy saját filmen dolgozik, amihez mostanra a forgatókönyvet is megírta, jelenleg a megfelelő szakembereket keresi a folytatáshoz, miközben az influenszer munkáját is űzi.

Annyit mondhatok, a magánéletem szintén kezd rendeződni. Semmi sem hiányzik a korábbi életemből

– szögezte le.

Kapcsolódó
Címkék: jázmin viktória