Vasvári Vivien Varga Juditnak: Én hiszek neked és kiállok melletted!

Az influenszer azt mondja, megrendülve, felháborodva, de közben csodálattal nézte végig a volt igazságügyi miniszter interjúját, amit a minap Hajdú Péternek adott.

Varga Judit szerda este állt először nyilvánosság elé, miután a kegyelmi botrány miatt távozni kényszerült a közéletből: a Frizbiben öntötte ki a szívét Magyar Péterrel kapcsolatosan Hajdú Péternek.

Az egykori igazságügyi miniszter azt mondta, pokol volt a házassága, rengeteget sírt, hiába tett meg mindent Magyar Péterért. Az interjúban egyebek közt azt állította, hogy

A beszélgetést Vasvári Vivien is figyelemmel követte, az elhangzottakra az Instagram-oldalán reflektált.

Én személy szerint nem értek a politikához és nem is kívánok politizálni. De mivel személyesen is érintett voltam hasonló bántalmazó kapcsolatokban, tudom, mennyire nehéz és milyen bátor dolog ebből kiszállni és erről nyíltan beszélni. Megrendülve, felháborodva, de közben csodálattal néztem végig a ma este közzétett interjút. Hiszem, hogy mi nők bármire képesek vagyunk! Ne hagyjuk, hogy az ilyen nárcisztikus szörnyetegek elérjék, hogy kevésnek érezzük magunkat! Én hiszek neked és kiállok melletted, Varga Judit!

– zárta sorait az influenszer.

Kapcsolódó
Varga Judit: Rengeteget sírtam, hiába tettem meg mindent
Kiöntötte a szívét a volt igazságügyi miniszter.