GoPróval rögzítette saját halálát, de a holttestét még nem találták meg

Az alaszkai férfi egy gleccsertóba fulladt bele.

Egy alaszkai férfi július 11-én egy gleccsertavon kajakozott, de hajója felborult, és a férfi belefulladt a vízbe – a nála lévő GoPro kamera pedig az egészet rögzítette.

A rendőrséghez csak a sapkára erősített kamerát adták le, rajta a fulladásról készült felvétellel, azonban a 43 éves férfi holtteste még nem került elő. A kamerát a Mendenhall-tó partján fedezték fel, valamint Paul Rodriguez a közösségi médiában megosztott egy képet, amelyen feltehetőleg ugyanaz a kajak van, mint amit gazdátlanul találtak a tónál – írja az Insider.

A felvétel alapján a kajak a gleccser felől érkező áramlás miatt borulhatott fel, illetve a férfi nem viselt védőruházatot.

Rodriguez fia elmondta, hogy apja mindig is szeretett a szabadban lenni, és egy tehetséges fotós volt.

Június elején egy 32 éves ejtőernyős férfiről írtunk, akinek 3600 méteres zuhanását (és ezzel együtt saját halálát) szintén egy GoPro készülék rögzítette.