A Dél-Karolinában élő Cole Prochaska elképesztő tettet hajtott vége, két év alatt több mint 150 kilogrammot fogyott – írja a vt.
2021-ben még 272 kilogrammot nyomott, úgy érezte, mindenképpen változtatnia kell az életén. A fogyást végig dokumentálta a közösségi oldalán. Nemrég egy Twitter-bejegyzésben mesélte el, hogyan sikerült felállnia.
Két évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy nem akarok fiatalon meghalni. Nem akartam cukorbeteg lenni. Nem akartam, hogy soha ne ismerjem meg a valódi lehetőségeimet. Úgy döntöttem, hogy visszaveszem az életemet
– írta.
Egy másik posztban mellékelt egy képet arról, hogy festett régen és jelenleg hogy néz ki.
A legtöbben nem hittek bennem, de én végig bíztam magamban.
– tette hozzá
A kommentelőktől sorra kapta a dicséreteket és a gratulációkat.
Egyikük azt írta, 54 kilót kellet leadnia, de sikerült neki, végig Prochaska inspirálta.
A férfinek most egy újabb problémával kell megküzdenie: el kell tüntetnie a bőrfelesleget magáról.
Prochaska nemrég elindított egy GoFundMe oldalt, hogy pénzt gyűjtsön a műtére.
Célja, hogy 100 ezer dollárt (kb. 33,8 millió forint) gyűjtsön össze, eddig közel a fele, 48 300 dollár (kb. 16,3 millió forint) jött össze.
Prochaska hangsúlyozta, hogy az eljárás pontos összegét még nem tudja megmondani, de ha több pénz jönne össze a szükségesnél, azt más fogyókúrázók támogatására fogja fordítani.
A férfi egyébként az általa kifejlesztett „három az egyben” taktikával fogyott, betartotta a személyre szabott étrendet, rendszeresen edzőterembe járt és legalább napi 10 ezer lépést gyalogolt.