Tóth Gabi kislánya kórházba került

A Bethesda gyerekkórházból jelentkezett Tóth Gabi, aki blogbejegyzésben osztotta meg követőivel az elmúlt napjai krónikáját.

A Bethesda gyerekkórházból jelentkezett Tóth Gabi, aki blogbejegyzésben osztotta meg követőivel az elmúlt napjai krónikáját. A bejegyzésből kiderül, hogy már ötödik napja tartózkodik a kórházban kislányával, Hannarózával, aki egy hete lett náthás, majd pár nap elteltével furcsán kezdte venni a levegőt. Az énekesnő megmérte a szaturációját és amikor látta, hogy a vér oxigéntelítettsége 90 alatt van, felhívta Gesztes Évát, a Magyar Gyermekmentő Alapítvány igazgatóját, aki egyből mondta neki, hogy ez nem tréfadolog, a kislányt kórházba kell szállítani.

Tóth Gabi – aki menet közben maga is elkapott egy vírust – azt írja, még maradniuk kell, de már javul a lánya állapota:

Még egy kicsit itt kell maradnunk, de hiszem, hogy a nehezén már túl vagyunk. Hanninak még mindig nem tökéletes a szaturációja, de szinte óráról órára erősödik.

Végül az alábbit kötötte olvasói lelkére:

Mindig hallgassatok az anyai ösztöneitekre! Akkor is, ha az eszetek mást mond. Akkor is, ha senki nem figyel, akkor is, ha mosolyognak rajta. Ne hagyd, hogy eltántorítsanak! Ne érdekeljen, mi lenne a logikus. Engem sem érdekelt! Szembe szálltam minden érvvel. És milyen jól tettem!

– fejezte be a bejegyzését az énekesnő.