A Fox Weather riportere munka közben váratlanul átment életmentőbe.
Robert Ray augusztus 22-én reggel épp bejelentkezésre készült az árvíz sújtotta Dallasból, amikor észrevette, hogy egy autót kezd elnyelni a hömpölygő víz.
A riporter nem sokat vacillált, szaladt kimenteni a sofőrt. A mentést a KDFW-TV kamerái rögzítették.
Mint kiderült, a sofőrt Stephanie Carrollnak hívták, aki a Fox Weathernek elmondta: a sötétség és a zord időjárási körülmények miatt nem sokat látott vezetés közben. Az útvonalat amúgy remekül ismeri, mert minden nap arra közlekedik.
Azt hittem megfulladok, és nem élem túl – nyilatkozta rémülten az eset után.
A Dallas Fort Worth nemzetközi repülőtér környékén 24 óra alatt 23 centiméternyi eső esett – ez a legnagyobb csapadékmennyiség, amit a terület 1932 óta látott.
Egy másik videóban látható, hogy néhány méterre az esettől egy másik autó teljesen elmerült a víz alatt.
vid