Tíz év börtönt kapott egy texasi férfi, aki lovakat molesztált

A 24 éves férfit meztelenül kapták el az istállóban, ahová hónapok óta járt. 

Legalább egy lóval közösült, több más állatot pedig szexuálisan zaklatott és bántalmazott egy 24 éves férfi Texas államban, a bíróság tíz év börtönre ítélte – adta hírül a KSAT.

Jean Marie Bugomát 2021 februárjában azon kapták, hogy San Diego egyik lovardájában mászkál meztelenül. Kiderült, hogy ő áll a korábban észlelt betörések hátterében is. Az istálló tulajdonosa korábban jelentette a rendőrségnek, hogy furcsa sérüléseket lát a lovain, egy alkalommal két lovára is úgy talált rá, hogy össze voltak kötve a lábaik, és sérülések borították a testüket. Az állatorvosi vizsgálat megerősítette, hogy az állatokat nemcsak bántalmazták, de közösült is az egyikkel az elkövető. Tavaly februárban a helyszínen találkozott össze a tulajdonos a meztelen Bugomával, aki vélhetően ismét a lovak molesztálására készült.

A férfit végül a kiérkező rendőrök letartóztatták, a nyomozás kiderítette, hogy legalábbi háromszor járt a helyszínen 2020 júniusa és 2021 februárja között, az egyik állattal bizonyíthatóan közösült, többet pedig bántalmazott. A DNS-vizsgálat egyértelműen bebizonyította, hogy ő járt az istállóban a korábbi alkalmakkor, a bíróság tíz évre küldte börtönbe a férfit.