Európában jellemzően december elején, advent első vasárnapjával kezdődik az év végi ünnepkör, míg az Egyesült Államokban közvetlenül hálaadás, vagyis november utolsó csütörtökje után. Október vége, november eleje még a mindenszentek, a halottak napja, a halloween ideje. Idén azonban már annyi borzalom történt, és ki tudja, mit tartogatnak még 2020 utolsó hónapjai. Sokan döntöttek úgy emiatt, hogy előre hozzák a karácsonyt – írja a LadBible című brit bulvárlap.
Egy Brian Sykes nevű férfi például az közelgő amerikai elnökválasztásra utalva azt írja: „Ki tudja, mi történik november 3. után, gondoltam idén korábban kezdem az ünneplést.”
A Carmah Designs nevű felhasználó mintha kicsit még örülne is neki, hogy végre van oka hónapokkal korábban elkezdeni a karácsonyt: „Megmondtam, hogy már októberben felállítom a karácsonyfát. Hát tessék, itt van!”
Senki sem ment azonban olyan messzire, mint a Cochran házaspár South Lanarkshire-i Hamiltonban. A 68 éves Ian, és az ugyanilyen idős felesége, Helen általában decemberben dekorálják karácsonyi hangulatúra az egész utcájukat, de idén, a járvány miatt úgy döntöttek, már október 1-én megteszik.
(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Douglas Keister / Getty)