Justin Bieber kirakta háromszor ugyanazt a képet, mindegyiken több százezer lájk van

Pedig csak egy évszám fekete háttérrel.

Nemrég arról írtunk, hogy Justin Bieber a létező legolcsóbb módon koldult lájkokat, új albumot ígérve 20 millió lájkért cserébe.

Justin Bieber új szintre emelte a lájkvadászatot
Új lemezéhez gyűjti a lájkokat.

A posztot azóta már törölte, így nem tudni, meglett-e végül, de most új albumot ígér Instagramján jövőre, legalább is nehéz másként értelmezni a fekete alapon fehér 2020-as számot. Sőt, egymás után háromszor is felöltötte a fotót, az elsőn több, mint 800 ezer, a másodikon több, mint 400 ezer, a harmadikon pedig több, mint 600 ezer lájk gyűlt eddig össze. Úgy tűnik, valamiért a második ugyanolyan fotó kevesebb rajongójának tetszett, mint az első és a harmadik, kicsit sem értjük mögötte a logikát. A biztonság kedvéért a sztorijai közé is kirakta a képet, oda mondjuk csak egyszer. Mindent megtesz, hogy ne maradj le a hírről.

Kiemelt kép: Jayne Kamin-Oncea/Getty Images

Címkék: justin bieber