A 26 éves Lovely Acosta Baruelo azzal bőszítette fel a munkáltatóit, hogy ő felejtett kint a napon egy nagyon drága bútort Rijádban. Egyik kollégája készített arról képeket, hogy a szobalányt büntetésképpen egy fához kötözték a család kertjében.
A Fülöp-szigeteki nő most szólalt meg az ügyben, azt reméli, hogy a karma bosszút vesz korábbi munkáltatóin amiatt, amit tettek vele – írta a Metro.
Köszönöm azoknak, akik segítettek. Szeretném kérni, hogy más Fülöp-szigetieknek is segítsenek. Ott van, aki segített nekem, és feltöltötte a képet. Aggódom a biztonságáért. Remélem, őt is megmentik
– nyilatkozta Acosta Baruelo, aki azt is elmondta, azért kötötték ki, hogy megtanulja, milyen károkat képes okozni a nap. Végül egy barátja kérlelte a hazája külügyminisztériumát, akik segítettek, és hazamenekítették Manilába.
Állítólag már az a munkatárs is jelentkezett, akinek a kimenekítését kérte Acosta Baruelo, ugyanis attól fél, komoly büntetést kap főnökétől, bármilyen kis hibát is vét.
Mintegy 2,3 millió Fülöp-szigeteki dolgozik a Közép-Keleten és Afrikában, több mint a felük nő. Sok a panasz arra, hogy ezekben az országokban munkáltatóik bántalmazzák őket.