Fahusángot kaptak indiai menyasszonyok, hogy megverjék részegeskedő férjeiket

„Iszákosok verésére, a rendőrség nem fog közbelépni”. Ez áll az eszközökön, amit egy minisztertől kaptak.
Kapcsolódó cikkek

Az indiai Madhja Prades állam egyik miniszter igazán szokatlan nászajándékot adott majdnem hétszáz ifjú feleségnek egy tömeges esküvőn: egy fahusángot, amivel részeg férjeiket verhetik meg – jelentette a helyi sajtó. Az eredetileg a ruhák mosásra használt úgynevezett „mogrikat” (nagyjából a krikett ütő és egy mángorlófa keveréke) akkor vethetik be a nők, ha iszákos férjük verni kezdené őket.

Gopal Bhargava vidékfejlesztési is szociális miniszter a szombaton tartott tömeges esküvőn azt tanácsolta az ifjú feleségeknek, hogy először próbáljanak meg szavakkal hatni a túl sokat alkoholizáló férjükre. De ha az hatástalan lenne, akkor „hagyják, hogy a mogri beszéljen”.

Elmondása szerint az ötlet vidéki körútjai alatt jött, amikor részeg férjeik miatt szenvedő nőkkel beszélgetett, akik azt kérdezték tőle, veréssel térítsék-e észhez iszákos párjukat.

A miniszter közölte, hogy tízezer darab mogrit rendelt be, amiket olyan nőknek osztana szét, akik alkoholista férjük bántalmazásától szenvednek. Mindegyik eszközt az alábbi szöveggel láttak el: „ajándék iszákosok verésére, a rendőrség nem fog közbelépni”.

Bhargava elmondása szerint az akcióval nem erőszakos fellépésre akarja sarkallni a nőket, azt az erőszak megelőzésére szánja.

A miniszter ezzel a lépéssel leginkább az alkoholizmus okozta problémára akarja felhívni a figyelmet. Valamint a jövőre esedékes parlamenti választásokra készül Madhja Prades államban, ahol az alkohol, és a szesztilalom esetleges bevezetése egyike a legfontosabb kampánytémáknak.