Kanadában áll a világ első, idegen csészealjaknak szánt leszállóhelye

Az ország függetlenségének 100. évfordulóján megnyílt leszállópályán ötven év alatt sem lett túl nagy forgalom.

Az apró kanadai városka, St. Paul a kanadai függetlenség századik évfordulóján, 1967-ben állította fel a százharminc tonnás leszállóhelyet, melyről az idegenek néhány lépcsőfokot sétálva máris megérinthetik lábaikkal végtagjaikkal a talajt. (Feltéve persze, ha nem lebegnek!)

A kör alakú betonemelvényen Kanada térképe is látható, melynek kövei a tíz tartományból, illetve a három területről származnak. Az építményben átadásakor egy időkapszulát is elhelyeztek, melyet a város vezetői száz évvel később, 2067-ben nyithatnak majd fel.

Az építmény alatti területet a város vezetése nemzetközi területté nyilvánította, ezzel jelképezve azon reményeit, hogy az emberiség nemzetek közt dúló háborúk nélkül lesz majd képes vigyázni az űrre, a jövőbeli űrutazások minden intergalaktikus lény számára biztonságosak lesznek, sőt, az érkezőket örömmel látják St. Paulban is.

A kilencvenes években egy kerek, csészealj alakú épülettel is gazdagodott a fura hely, melyben fura gabonakörök, mutáns marhák, idegenek feltételezett leszállóhelyeinek fotói és fura, idegeneknek tulajdonított tárgyak kaptak helyet.

A területen sajnos még egyetlen idegent sem láttak, sem a kicsi zöldek, sem a nagy fehérek közül, de 2000-ben egy ufókonferenciát rendeztek itt, sőt, a turizmus is láthatóan élénkült a környéken.

Fotók: Amusing Planet, CanadaGood, pokoroto