Senki nem ment el az agyműtéten átesett kisfiú szülinapjára, de most már a fél világ ünnepli

A szomorú nagymama a Facebookon osztotta meg a történetet, a felhívásra szédületes reakciók érkeztek.
Kapcsolódó cikkek

Az indianai Gerald Hamilton fiatal kora ellenére már három koponyatágító agyműtéten is átesett. És bár kilencedik születésnapjára hatalmas ünneplést tervezett, harminc gyereket hívott el az iskolából, a zsúron végül egy sem jelent meg.

Csak egy gyerek, aki barátokat akar, mint bárki más. Kicsit lassabb mint a többiek, de ő a legkedvesebb, legegyüttérzőbb gyerek, akit ismerek

– mondta szomorúan Gerald nagymamája a CBS 2-nek. Hiába vártak órákon át, végül kénytelenek voltak kettesben felvágni a tortát.

Az összetört szívű nagymama a Facebookon intézett felhívást, amelyben megosztotta a történetet. Arra kérte az internetezőket, hogy küldjenek köszöntő képeslapokat:

A küldetésemnek tekintem, hogy örömet szerezzek a kisunokámnak ezekkel a lapokkal

– írta.

A reakció szédületes volt: a bejegyzés azóta már több mint 2500 megosztásnál jár. Londontól Vietnamig özönlenek a képeslapok Geraldnak, aki az összes ajándéka közül ezeknek örül a legjobban.